16/08/2026
Szeretnénk egy kis pontosítást tenni, mert több kommentben is azt látjuk, hogy „a szervezők nem tájékoztattak” arról, mi történt Bruno x Spacc fellépésével.
A helyszínen DJ HAJAS a színpadról folyamatosan részletesen tájékoztatta a közönséget arról, hogy miért marad el a fellépés vagy éppen mit lehet tudni, természetesen nem szerettünk volna információ nélkül hagyni senkit. ❤️
Mi is nagyon sajnáltuk, hogy végül nem tudtak színpadra állni, hiszen mi is nagyon vártuk őket, és biztosak vagyunk benne, hogy ti is.
A fellépés napján 2 jelzést kaptunk késésről, délután a turné manager jelzett hogy 0:30-ra tudnak felállni mert benézett valamit a booking manager. Késő este kaptuk a jelzést a booking manager-től hogy 0:30-ra sajnos nem tudnak megérkezni. A legkorábbi érkezésük pedig már 1:30 lett volna. A rendezvényünk és a teljes színpadi stáb 2:00-ig volt tervezve és szerződtetve.
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy Brunoékat ezért semmiképpen nem szeretnénk hibáztatni, hiszen úgy tudjuk, ők is szerettek volna fellépni. A kommunikáció és az egyeztetés a management oldalán történt.
Mi a helyszínen próbáltunk megoldást találni, még a szerződésben szereplő feltételek mellett is felajánlottunk egy kompromisszumos megoldást, hogy ha megoldható, mégis el tudjanak jönni. A szerződésben azonban az is szerepel, hogy 300 fő alatt a fellépés nem garantált, ilyen késői érkezés esetében nem tudjuk garantálni (Zárás előtt fél órával) hogy 300 fő ténylegesen a színpad előtt fog tartózkodni. (Ez azt jelentené hogy ebben az esetben is fizetési kötelezettsége van a szervezőnek de a fellépő dönthet úgy hogy ennyi ember előtt nem áll színpadra.)
Nagyon sajnáljuk, hogy ez így alakult, és természetesen megértjük azok csalódottságát, akik miattuk is érkeztek. ❤️
Mi szervezőként mindent megtettünk azért, hogy a helyzetből kihozzuk, amit lehetett. Reméljük, hogy a következő alkalommal már Bruno x Spacc is ott lehet velünk! 🫶
Igaz kint van, hogy a műsorváltozás jogát fent tartjuk, de szeretnénk kárpótlásként már most megígérni, hogy a következő piknik 2 hetes villám akcióval indul!