01/05/2026
Elhunyt KIS-TÓTH FERENC Munkácsy Mihály- és Kortárs-díjas festőművész, a Vajda Lajos Stúdió tagja.
Novotny Tihamér művészeti író megemlékezése:
„’Papikánk’ tegnap délután 17 óra 15 körül szép csöndben elballagott...” – kaptam a szomorú hírt ma reggel Megyer Márta képzőművésztől. Férje, Kis-Tóth Ferenc Munkácsy Mihály- és Kortárs-díjas festőművész 1986-tól 1992-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanársegédje, 1993-tól 2012-ig az Egyetem művésztanára, 2012-től nyugdíjazásáig ugyanezen Intézmény Murális Műhelyének óraadó tanára, aki Kiskunfélegyházán született 1949. június 14-én – 2026. április 30-án hosszú betegség után életének végső periódusában látásától is megfosztva átadta lelkét Teremtőjének.
A mindig a népben, nemzetben, magyar történelemben gondolkodó, a pusztító versus megtartó erők negatív és pozitív sugallatait egyaránt érző, illetve értő, a kunszállási tanyavilágból származó Kis-Tóth Ferenc művészember olyan igazságkereső alkotó volt, akinek festői hitvallását a legkorszerűbb, legprovokatívabb ars poeticai hátranyitásként értékelhetjük. Alámerülését a múltba szellemi emelkedésként, lélekerősítő töltekezésként és értékmentő kultúraféltésként élte meg. Identitásának radikális sarkpontjait a következő célok határozták meg: emlékállítás a paraszti világnak, az ősöknek, a tanyasi iskoláknak, a falusi kovácsműhelyeknek, a népművészetnek, a haldoklásra ítélt kézműves tárgyaknak, a kisipari eszközöknek, a kivándoroltaknak, a háborúk és a diktatúrák áldozatainak. Műveivel éppúgy figyelmeztetett a tájrombolás és környezetpusztítás, mint az újabb keletű migráció veszélyeire. Öntudatának légy hű magadhoz szálazású gyökereit éppúgy eredeztette a kulturális kereszténység nemzeti Képes krónikájából, Pléhkrisztusaiból, mint Vörösmarty Mihály vagy József Attila verseiből, mely utóbbiak közül sokat kívülről tudott. Vizuális előretekintése a markáns, leegyszerűsítő formanyelv, a merész tárgyias anyaghasználat és a költői képzettársítás emblematikus szentháromságában gyökerezik. Plextollal kevert színes homokmasszákból, fém-applikációkból, talált tárgyakból, anyagokból festett–épített–szerkesztett képelemeit gyakran rendezte-szervezte bejárható labirintusokká. Életének utolsó színterén – Garán – második feleségével, Megyer Márta képzőművésszel saját munkáikból létrehoztak egy unikális múzeumot, gyűjteményes házat lakóterükből, s annak minden melléképületéből. Kis-Tóth Ferenc egyszerre primordiális és ultramodern életműve, alkotói lábnyoma csak úgy tűnik el a történelemből, mint a Garára vezető kerékpárút martjába vésett-faragott nomád frízének bennünk élő utóképe: az eredetit hóval lepi be a tél, eltörli az eső és a szél, de annak mindig felettünk lebegő szellemi felhője időtlen időkig sugározza, ontja jeleit, üzeneteit. (Novotny Tihamér)
https://www.youtube.com/watch?v=UUB54BeS5Ys
https://www.youtube.com/watch?v=kjIHbNReuQY
„Gara egy szép kis falu, Bajától délre a magyar-szerb határnál. Bukovinai székelyek leszármazottai, Felvidékről és a Vajdaságból kitelepített magyarok, régóta itt élő bunyevácok és szerbek és a ki nem telepített svábok lakják békességben. 2020 évben elkezdték a garai kerékpárút földmunkálatait, egy dombos rész átvágásakor körülbelül 30 méter hosszú, középen 180 cm magas függőleges agyagfal keletkezett néhol erős sárga, néhol földes, omlós agyaggal. Kíváncsiságból egy kapával neki álltam farigcsálni. Lovat formáztam először, jól bírta az agyag, pár napig abba se hagytam, spontán, ahogy jött, gyerekkorom tanyasi és garai világa. A téma adott volt, azt a földet faragtam, mondhatom megműveltem, amiért a parasztság élt-halt, ahol nyugodhatna, ha nem forogna a sírjában. A II. világháború után megszüntették önállóságukat, sokukat deportálták, de még a kolhozrendszerben is talpra álltak, mivel a háztájiban táplálták reményeiket, ahogyan a bibliában is olvashatták: »Fognak még házat, szántóföldet és szőlőt venni ebben az országban«. Viszont a rosszul sikerült rendszerváltás és az EU-hoz való csatlakozás a mezőgazdasági üzemek gyárak felszámolásához vezetett. Következményeként meghalt a történelmi parasztság a munka központú értékrendszerével, kultúrájával együtt. Az autóút közel volt, megálltak és persze hogy a múltról beszélgettünk, A hazához, földhöz, néphez, nemzethez ragaszkodó, éjjel-nappal munkálkodó, háborúkban hősiesen harcoló parasztságról. Ez nem pátosz, nekem ez szikár ténymegállapítás. Az agyagfaragás 3 éves fotódokumentációja vizuálisan is szimbolizálja ezt az elmúlást. A 3 méter széles, 1 méter magas fotóvászonra nyomtatott képek a valóságos arányokat és folyamatot mutatják, rövidesen bemutatom a videón rögzített változatot is.” (Kis-Tóth Ferenc)
