Oneday Fesztivál

Oneday Fesztivál One Day Music Kft.

Tisztelt Fesztiválozók!Ezúton szeretnénk hivatalos tájékoztatást adni az október 10-11-i megrendezett Októbeerfeszt rend...
17/10/2025

Tisztelt Fesztiválozók!

Ezúton szeretnénk hivatalos tájékoztatást adni az október 10-11-i megrendezett Októbeerfeszt rendezvényünkön felmerültekkel kapcsolatban.

Ez egy kétnapos rendezvénysorozat volt, ahol a nagyszínpadon nyolc előadó lépett fel.

A BSW a hatodik fellépő volt a színpadon és előtte, illetve utána is neves zenkarok tették tiszteletüket a rendezvényen. Cégünknek ez már a sokadik rendezvénye és ahogy azt az oldalunkon látjátok mindig igyekszünk, hogy mindenkit színvonalas körülmények között tudjunk fogadni.

A BSW szombaton 22:30-kor kezdte meg koncertjét, a koncertet negyven perc után le kellett állítani áramkihagyás miatt. Technikusaink azonnal utána jártak a technikai hibának és kiderült, hogy nem az áramellátással volt a probléma.

A teljes tisztánlátás érdekében röviden leírjuk a technikai történéseket:

A fesztivál szervezését megelőzően az érintett zenekarok megküldik a technikai rider igényüket a szervezőnek, melyben tételesen feltüntetik az áramigényüket, színpad méretét, fény-, hang elemek volumenét. A szervező ezt továbbítja a hangosításért és színpadért felelős vállalkozásnak, aki erre megküldi az ajánlatát. Ezek után a zenekar és a szolgáltató technikus közvetlen egyeztetnek telefonon és e-mailben, jelen esetben is így történt. A fesztivál napján a koncertet megelőzően a zenekarok stábjai pár órával hamarabb megjelennek a helyszínen és megtörténik a hang és technikai beállás a színpadon. Itt győződnek meg arról, hogy az általuk rider-ben kért feltételek adottak-e, felszerelik a saját technikájukat és kipróbálják azt. Meggyőződésünk, hogy mint szervezőknek a technikai oldalról eddig tart a felelősségünk.

A két nap koncertjei közül senkivel, semmiféle probléma nem volt. Jött a BSW és a 40. percnél leverte a fi-relét. Ez azt jelenti, hogy nem az áram volt kevés, hanem valami eszköz zárlatos volt ott a rendszerben.

Ezt követően a technikai leállásnál a technikusok megkísérelték elhárítani a problémát majd mikor újra elment a hang a zenekar azonnal távozott a helyszínről még mielőtt az ügy végére járhattunk volna.

Az Októbeerfeszt hangtechnikusai megállapították, hogy egy idegen dugalj okozta a problémát, ami nem a saját felszerelésük része. Vélhetően egy olyan eszköz volt rácsatlakozva a rendszerünkre egyeztetés nélkül, ami a zárlatot okozhatta. Ezt megtalálta a technikus, kihúzta, és jelezte, hogy a zenekar folytathatja a koncertet. – ekkorra azonban a zenekar már nem volt a helyszínen. (Max 20 perc.)

Ezt követően a zenekar stábja is pakolni kezdett, ami aztán a későbbi konfliktust okozta.
Többször kértük őket, hogy ne pakoljanak össze mert akkor nem tudjuk tisztázni, hogy pontosan kinek az eszköze okozta a zárlatot.

A szervező stáb 12 technikai embere gondoskodott a teljes professzionális szolgáltatásért, amiért ők felelősséget is vállaltak. A zenekar részéről semmiféle közreműködés kommunikáció nem történt azt követően, és ez borzolta föl a kedélyeket.

A zenekar technikai eszközeit azért szerettük volna a helyszínen tartani, hogy a felelőst meg tudjuk nevezni, de ezt ők megakadályozták azzal, hogy összepakolták eszközeiket, és rendőri segítséget hívtak azért, hogy elhagyják a helyszínt.

2025.10.13-án belső vizsgálatot indítottunk a felmerült probléma tisztázása érdekében, így bekértük az önkormányzat által biztosított aggregátorok teljesítményét a technikusuk által közölt állásfoglalást, a rendezvény további fellépőinek, ás a biztonságért felelős cég nyilatkozatát.

A vizsgálat megállapította, hogy az áram tekintetében a nagykoncertekhez szükséges, rider-ben szereplő áramigények a helyszínen rendelkezésre álltak, erről az önkormányzat jegyzői nyilatkozatát csatolta. A további fellépők nyilatkozatai alapján, amit szintén csatoltunk, egyértelműsíthető, hogy azon híresztelések miszerint további áramkimaradások is jellemezték a rendezvényt azok alaptalanok. A biztonsági szolgálat megerősítette, hogy tettlegesség a helyszínen nem történt a zenekar két biztonsági embere is jelen volt az eseményen, ők határozták meg, hogy a rajongók meddig léphetnek be az elzárt területen belül.

Szervezőként mélységesen sajnálják a kialakult helyzetet és sajnálattal közöljük, hogy a történtek miatt a jövőben nem kívánjuk folytatni a rendezvényszervezési munkánkat, hiszen a kialakult helyzet nem csak, hogy kellemetlen szituációt okozott, de a családunk lelki békéjét nagyban felzaklatta.

A One Day megalakulásának kezdete óta a brand kiépítésén dolgozunk, jelentős befektetések történtek a tekintetben, hogy aki ellátogat fesztiválunkra az jól érezze magát és jó szájízzel távozzon onnan. Egy ilyen mindenki számára kellemetlen szituáció után nem tudjuk tovább kísérni vágyainkat hiszen bár nem mi hibáztunk mégis a mi cégünk és a fesztiválunk megítélése és becsülete omlott össze.

Erre való tekintettel hivatalosan is kijelentjük és megerősítjük, a One Day Music Kft. a jövőben nem kíván több rendezvényt és fesztivált szervezni.

A teljesség igénye mellett, közzétesszük a fentebb leírtakat alátámasztó dokumentumokat.


Mindazoknak, akik támogattak minket és jelenlétükkel erősítették eddig elért sikereket köszönettel tartozunk.



Köszönjük!❤️

❗️ Fontos információ, kedves jegyvásárlók! 🎟️A jegypénztár 15:00-tól lesz nyitva, ekkortól tudtok helyszíni jegyet vásár...
11/10/2025

❗️ Fontos információ, kedves jegyvásárlók! 🎟️

A jegypénztár 15:00-tól lesz nyitva, ekkortól tudtok helyszíni jegyet vásárolni. Addig online tudjátok megvásárolni belépőiteket!
Az elővételes jegyeket természetesen be tudjátok váltani a helyszínen.

👉 Tehát ha még nincs jegyetek, ne aggódjatok — 15:00-tól a helyszínen is vásárolhattok!

🍻A Söfesztivál részleg ingyenes mindenki számára!

🎟️A belépők a nagyszínpados koncertekre érvényesek.

Békésszentandrási I. Oktobeerfeszt két napos lesz! 👉 Október 10–11., dupla élmény, dupla hangulat, dupla korsó sör! 🍻

❗️FONTOS! Szombati helyszíni jegyeket tudtok online a Cooltix felületén és személyesen is a fesztivál bejáratánál vásáro...
11/10/2025

❗️FONTOS! Szombati helyszíni jegyeket tudtok online a Cooltix felületén és személyesen is a fesztivál bejáratánál vásárolni!
🍻A Söfesztivál részleg ingyenes mindenki számára!
🎟️A belépők a nagyszínpados koncertekre érvényesek.

Békésszentandrási I. Oktobeerfeszt két napos lesz! 👉 Október 10–11., dupla élmény, dupla hangulat, dupla korsó sör! 🍻

🍻 Pontosan két óra múlva, 10:00-kor találkozunk a Polgármesteri Hivatal előtt ahol megkezdjük bevonulási ceremóniánkat! ...
11/10/2025

🍻 Pontosan két óra múlva, 10:00-kor találkozunk a Polgármesteri Hivatal előtt ahol megkezdjük bevonulási ceremóniánkat!

Várunk mindenkit sok szeretettel! 🤩

🎟️ Jegyeket még itt vagy a helyszínen tudtok vásárolni a koncertekre👇

Békésszentandrási I. Oktobeerfeszt két napos lesz! 👉 Október 10–11., dupla élmény, dupla hangulat, dupla korsó sör! 🍻

❗AZ ÖSSZES SZOMBATI ELŐVÉTELES JEGY ELKELT❗🍻 ELKEZDTÜK A HELYSZÍNI JEGYEK ÉRTÉKESÍTÉSÉT!🤩👉 Fontos, hogy a SÖRFESZTIVÁLRA...
10/10/2025

❗AZ ÖSSZES SZOMBATI ELŐVÉTELES JEGY ELKELT❗
🍻 ELKEZDTÜK A HELYSZÍNI JEGYEK ÉRTÉKESÍTÉSÉT!🤩

👉 Fontos, hogy a SÖRFESZTIVÁLRA A BELÉPÉS INGYENES!
A jegyekkel a nagykoncerteken tudtok részt venni!

🎟️ Péntek:
A Cooltix felületén tudtok még jegyet vásárolni vagy pedig a helyszínen kapunyitást követően!
Péntek VIP kiegészítő jegyek: kevesebb mint 10 db maradt!

🎟️ Szombat:
AZ ÖSSZES ELŐVÉTELES JEGY ELKELT!
- Elkezdtük a helyszíni jegyek értékesítését is, amit holnapig online a Cooltixen vagy holnap 10:00-tól pedig a helyszínen is megtudtok vásárolni KORLÁTOZOTT mennyiségben! Fontos kiemelni, hogy kevés jegy maradt már a szombati koncertekre, várhatóan SOLD OUT lesz a nap.
Az összes kiegészítő VIP jegy is elfogyott már a szombati napra!

Bérleteket még ma 20:00-ig tudtok vásárolni!

🎫 Jegyek: https://cooltix.hu/event/68a57972ca74104dcfe1787d

🍺 Várunk ma mindenkit 17:00-tól a helyszínen, holnap pedig 10:00-tól a bevonuláson!

Békésszentandrási I. Oktobeerfeszt két napos lesz! 👉 Október 10–11., dupla élmény, dupla hangulat, dupla korsó sör! 🍻

🎡 Gyere és játssz velünk az Októbeerfeszten!A jókedv garantált, a játékok minden korosztálynak szólnak – ügyességi, vicc...
10/10/2025

🎡 Gyere és játssz velünk az Októbeerfeszten!
A jókedv garantált, a játékok minden korosztálynak szólnak – ügyességi, vicces és meglepetésekkel teli kihívások várnak!
🎁 Nyereménnyel, nevetéssel és igazi fesztiválhangulattal várunk!

Jelentkezni a képen feltüntetett elérhetőségeken lehet!

🍻 ELÉRKEZETT A NAGY NAP! Ma 17:00-kor elstartol az 🎉 I. Békésszentandrási OKTÓBERFESZT! 🎉! 🎟️ Jegyeket még itt vagy a he...
10/10/2025

🍻 ELÉRKEZETT A NAGY NAP! Ma 17:00-kor elstartol az 🎉 I. Békésszentandrási OKTÓBERFESZT! 🎉!

🎟️ Jegyeket még itt vagy a helyszínen tudtok vásárolni a koncertekre👇

Békésszentandrási I. Oktobeerfeszt két napos lesz! 👉 Október 10–11., dupla élmény, dupla hangulat, dupla korsó sör! 🍻

❗ Kevesebb mint 24 óra van hátra az első nap kezdetéig! 🍻 🎉 Hatalmas munka van a fesztivál mögött, ami még mindig nem ér...
09/10/2025

❗ Kevesebb mint 24 óra van hátra az első nap kezdetéig! 🍻

🎉 Hatalmas munka van a fesztivál mögött, ami még mindig nem ért véget. Viszont!
Eszméletlen jól fogunk kinézni, reméljük mindenki fantasztikusan fogja érezni magát a hétvége alatt! 😎

🎟️ Jegyeket még itt tudtok vásárolni👇

Békésszentandrási I. Oktobeerfeszt két napos lesz! 👉 Október 10–11., dupla élmény, dupla hangulat, dupla korsó sör! 🍻

08/10/2025

🍻 Jöhet egy kis betekintés a kulisszák mögé? 😎
- Épül, szépül a fesztivál, hamarosan végzünk, péntek délutánra minden készen fog állni a fogadásotokra!

👉 Ne feledjétek a szombati elővételes napijegyeknek már a 90%-a elfogyott!

🎟️ Belépők továbbra is itt kaphatóak: https://cooltix.hu/event/68a57972ca74104dcfe1787d

❗A SZOMBATI ELŐVÉTELES NAPIJEGYEK 90%-A ELKELT!🍻 🎉 Eszméletlen tempóban fogynak a belépők itt a hajrában, aki szeretné k...
08/10/2025

❗A SZOMBATI ELŐVÉTELES NAPIJEGYEK 90%-A ELKELT!🍻

🎉 Eszméletlen tempóban fogynak a belépők itt a hajrában, aki szeretné kedvezményes áron beszerezni jegyét az ne várjon sokáig! 😎
- A szombati VIP jegyek teljesen el is keltek már!

🎟️ Jegyek továbbra is itt kaphatóak: https://cooltix.hu/event/68a57972ca74104dcfe1787d

07/10/2025

❗HATALMAS HÍRREL ÉRKEZTÜNK MINDENKI SZÁMÁRA!🤩

🍻 A nagy érdeklődésre való tekintettel és azért, hogy mindenki átélhesse az igazi Októberfeszt-élményt, a fesztivál Októberfeszt részlegét ingyenessé tettük! 🎉

🎟️ A belépők természetesen fontosak továbbra is, hiszen a nagyszínpados koncertekre csak ezzel tudtok belépni, viszont mindenki megtudja tapasztalni az októberfeszt élményét!
- Nagyszínpados koncertek amelyekre érvényesek a belépők -
Péntek
⭐ Vastag Csaba
⭐ Charlie
⭐ Curtis

Szombat
⭐ Parno Graszt
⭐ Edda Művek
⭐ BSW

Pénteken alapozás, de az igazi nagy fesztivál szombaton 10:00-kor indul a Békésszentandrási Polgármesteri Hivatalnál, ahonnan együtt vonulunk be a fesztivál területére!

🔹 Kik vesznek részt a bevonuláson?
- Országos Tűzoltózenekar
- Veresegyházi asszonykórus
- Zenekarok és táncosok
- Felvidéki, vajdasági és erdélyi testvéreink saját népviseletben
és még sokan mások!

Találkozunk október 11-én szombaton 10:00-kor a Polgármesteri Hivatal előtt! 🤩

Jegyek továbbra is itt kaphatóak: https://cooltix.hu/event/68a57972ca74104dcfe1787d

Cím

Szarvas

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Oneday Fesztivál új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Oneday Fesztivál számára:

Megosztás

Kategória