RÖVID LEÍRÁS
Székesfehérvár történelmi belvárosának egyik legpatinásabb épülete az Ady Endre u. 7. Az utcát ezt megelőzően Sas utcának, majd a két világháború közötti időszakban Nagy Sándor utcának hívták. A Fekete Sas közel kétszáz éves története során többféle elnevezéssel szerepel a levéltári forrásokban. Fogadó, kávéház, vendégfogadó kávéméréssel, étterem és söröző. A szálloda és a hozzákapcs
olódó szolgáltatások bővülését jelzi, hogy az 1869- es népszámlálási adatok szerint 24 szoba, 4 kamra, 2 bolt, 2 fáskamra,1 pince, 2 fészer, 6 istálló, 2 akol van a Fekete Sasban. Egyemeletes klasszicista épület, mely 1820 körül épült, melyet a várfal rondellájának elbontása után alakítottak ki. Az épület tümpanonjában egy fából készült, fekete sas heraldikus ábrázolása látható. HOSSZÚ LEÍRÁS
A Fekete Sas szálloda és kávéház évszázadai
Milyen magasra röpülhet a Fekete Sas? Székesfehérvár történelmi belvárosának egyik legpatinásabb épülete az Ady Endre u. 7. Maga az utca is nevezetes több, a magyar történelemben és kultúrában jelentős szerepet játszó személyiségről. számú házban született 1814. május 13-án Rónay Jácint, az 1848/49- es forradalom és szabadságharc lelkésze, kiváló szónoka, a hazai darwinizmus úttörője. A Fekete Sas oldalán, az utca végén található a Szent István Szakképző Iskola, az egykori híres Ybl Mikós Állami Főreál Iskola utóda. Az iskola több jeles férfiút adott a magyar kultúrtörténetnek. E falak között tanított György Oszkár költő, Baudelaire első magyar fordítója 1920-1940-ig. A költőt és kiváló tanárt 1944- ben deportálták a székesfehérvári zsidókkal Auschwitzba, ahonnan nem tért vissza. Ugyancsak az Ybl Főreál növendéke volt Széchenyi Zsigmond világhírű vadász és író 1907-1913-ig, és Kodolányi János író 1916-1919-ig. A Fekete Sas külső megjelenése
Egyemeletes klasszicista épület, mely 1820 körül épült, melyet a várfal rondellájának elbontása után alakítottak ki. A Fekete Sas Szálloda tulajdonosai, bérlői
A Fekete Sas fogadó elnevezés nem újkeletű volt a szabad királyi városon belül. A közeli Oskola utcában ugyanezen a néven működött egy fekete sast ábrázoló cégérrel ellátott fogadó, melynek Knitthofer Mátyás volt a tulajdonosa 1693-tól. A Fekete Sas fogadó 1751 és 1755 között települhetett át a mai helyére és működött 200 éven keresztül ugyanezen elnevezéssel. A régészeti szakirodalomban szerepel egy 25 darabból álló éremlelet, melyet az épület helyreállítása során találtak. Az érmek Mária Terézia korabeliek, illetve 1812-ből datálhatók. A Fekete Sas hosszú története során nagyon sok tulajdonos és bérlő neve szerepel a levéltári forrásokban. 1791- 1794- ben Rauch Antal a tulajdonos, majd fia, Rauch János(1799-1836), ben. 1828-ban úgy tűnik, hogy két bérlője is volt a Fekete Sasnak: Lang Mihály volt a vendéglős és Hoch Mátyás özvegye a kávémérés bérlője. Csida János neve az 1844-1848- as években szerepel az iratokban. 1857-ben a népszámlálási iratok említik Roszberger József árendás és vendéglős nevét, ugyanez a dokumentum s Fekete Sasban lévő 23 személyről ír. Az alkalmazottak összetétele arra utal, hogy nem csupán vendéglőről van szó, hanem szállodáról. 1890-ben a tulajdonosként Tsida Jánosné neve szerepel Birki János vendéglőssel és Pongrátz Gyula üzletvezetővel
Grosz Bernát neve először 1909-ben tűnik fel mint közös háztulajdonos Csida Máriával. Ekkor is összeírták a szobák számát és 1913- ban is. Ez utóbbi évre vonatkozó adatok a következők: 9 szoba ( benne két öltöző), 36 a nyitott helyiségek száma és 28 mellékhelyiség. Ebben benne foglaltatott 1 színpad, 1 nézőtér és egy előcsarnok is. A Fekete Sas Szálloda 1909 és 1913 között mehetett át Grosz Bernát tulajdonába, hiszen 1913-ban mint egyedüli tulajdonos mozgóképszínházat tervezett, melynek építésére az engedélyt meg is kapta A Fekete Sas Szálloda és kávéház az említett időszaktól kezdve a II. világháborúig Grosz Bernát tulajdonában volt, bérlői, üzemeltetői pedig időről időre változtak.
1922-ben a Fekete Sas kávéház új portál építésére kapott engedélyt , majd 1926-ban az épület átalakítására és egy vas és szerszámkereskedés kialakítására került sor
1926-ban a Nagy Sándor utca 7. szám alatt lévő Fekete Sas Szálloda épületében üzlet és lakás átalakításra kapott engedélyt a tulajdonos.
1934-ben a Fekete Sas étterem és söröző átalakítására adott engedélyt a városi mérnöki hivatal. Sajnos arról nem rendelkezünk semmilyen adattal, hogy az étterem és a söröző mikortól kezdve működött.
1935-ben nyitott félszer átalakítását, 1942-ben pedig szükségóvóhely kialakítását engedélyezték a tulajdonosnak. A Fekete Sas aranykora, kultúrtörténeti jelentősége
A reformkori haza és haladás eszméjét képviselő liberális nemesség, polgárság, lateiner értelmiség a közéletben és a kultúrában is új szerepeket vállalt. A társadalmi nyilvánosság, a közélet szinterei megváltoztak, egyre inkább nyitottabbakká váltak. század első évtizedeinek jellegzetes intézményei a kávéházak, melyeknek a polgári középosztály adta a közönséget, kiegészülve a polgárság alatti rétegekkel és a kispolgári szűkösség viszonyaiba kényszerült értelmiségiek körével. Budapest a kávéházak városa is volt, s a metropolisszá növekedő főváros minden tekintetben mintát, követendő divatot teremtett a kávéházak tekintetében is a vidék számára is. század elején meghonosodó kávéházak a közélet fórumaivá váltak, s itt nemcsak a nagy hírnévre jutó Pilvax kávéházra, vagy a művész törzsasztalokra kell gondolnunk, hanem a Széchenyi által kezdeményezett kaszinókra is. A nagy és elegáns kávéházak mellett a szerényebb, a fővárosi és vidéki kávéházak, kaszinók jelentették azt a helyet, ahol a napilapok mellett ülve, politikai és gazdasági kérdéseket megtárgyalva, olykor biliárdozva, kártyázva, dominó játékot játszva lehetett az időt múlatni. A Fekete Sas szálloda és kávéház legendás időszaka a XIX. század első évtizedeire tehető. Sajnos semmilyen forrásban nem szerepel a reformkori, sem a későbbi korok Fekete Sas kávéházának, szállodájának a belső térkialakítására, berendezési tárgyaira vonatkozóan tervrajz, részletes leírás. A reformkori kávéházak leghíresebbje, a Pilvax kávéház leírása alapján feltételezhetjük, hogy itt is márványasztalok voltak, s a szórakozni kívánók rendelkezésére több biliárdasztal is rendelkezésre állt. A Pilvaxban híressé vált a „közvélemény asztala”,- egy márványlapos asztal- ahol a liberális gondolkodású ifjak összegyűltek, valamint az egyik biliárdasztal is a történelmi események részese lett, midőn arra ugrott fel a pozsonyi ifjúság küldötte és bejelentette a bécsi forradalom kitörésének hírét.
„Petőfi korában a kellner szolgálta fel a süteményt és a kávét, tűzilegény gondoskodott a fűtésről és takarításról és a játékszobában a játékmester vagy markőr állt a vendégek rendelkezésére.”
A reformkori kávéházakban,- így feltehetően a Fekete Sasban- is a feketekávé mellett tejfölös és tejszínes kávé, kapuciner, kuglóf, házi kalács került a vendégek asztalára, de kedvelt ital volt a krampampuli, azaz az ánizzsal ízesített kávélikőr is. Székesfehérvárott 1838-ban két olvasó- és társalkodó egyesület - korabeli elnevezéssel kaszinó - is létrejött: április 24-én alakult meg a nemesi Fejérvári Casino, május 13-án pedig a polgári Székes-Fejérvári Casino] tartotta meg alakuló közgyűlését. Meg kell említenünk, hogy a megnyitáskor Majer Sebestyén házában működött a kaszinó; Majer 1841-ben eladta házát Clama Antalnak, s ebben az esztendőben már a neve sem szerepelt az egyesület tagnévsorában. Ekkor tehát a polgári kaszinó feltehetőleg a Fekete Sas épületében - a mai Ady Endre utca 7-ben - működött tovább megszűnéséig. A kaszinó tagjainak száma már a megalakulás évében magas volt: 236 fő volt, mely jelezte a nagyfokú polgári, értelmiségi érdeklődés nyitottabbá válását. A kaszinó létszáma lassan emelkedett: 1839-ben 252, a második három éves ciklus kezdő évében pedig 256 volt. A Fejér megyei Olvasótársaság megalakulása sem okozott olyan mérvű létszámcsökkenést itt, mint a nemesi kaszinóban 1842-ben, mindössze nyolcan léptek át 1841-ben az olvasótársaságba. Valószínűleg, itt is a Fekete Sasban, a város egyik legreprezentatívabb épületében működő kaszinóban is kialakultak asztaltársaságok, s a törzsasztal mellett folyt a disputa a politikai helyzetről, a kisvárosi élet mindennapi eseményeiről, s mindenekelőtt az újságok vonzották leginkább a közönséget. Ez elsősorban a reformkori művelődési viszonyokra, az olvasási kultúrára tereli a figyelmünket, s ezzel együtt kiemeli a Fekete Sasnak a város kulturális életében betöltött vezető szerepét. A későbbiek során említik, hogy a Fekete Sasnak volt színpada is. Így vált lehetségessé, hogy 1842- ben a székesfehérvári színház átalakítása miatt a színielőadásokat a Fekete Sasban tartották egy éven keresztül.
1842 novemberében és decemberében lépett fel Székesfehérváron a vándorszínész, Petőfi Sándor Borostyán néven. Első szerepem valamint a Disznótorban című versei ekkor születtek, s innen a városból küldte a Bujdosó című költeményét Pestre, mely először az Athaeneumban jelent meg. Hogy megfordult- e Fekete Sas kávéházban azt csak feltételezhetjük. Egyes források szerint itt szállt meg Petőfi a Fekete Sasban. Szuper Károly, a színésztárs és későbbi színigazgató naplójában nem említi, de részletesen beszámol a társulat repertoárjáról, a Petőfivel való nélkülözésekről. Történelmi jelentőségű eseményekre került sor 1848. március 16-án a Fekete Sasban, mikor a Pestről érkező a Boross Mihály, aki a pesti forradalom eseményeiben is részt vett, a Fekete Sasba sietett és beszámolt az előző nap pesti eseményeiről. A Fekete Sas a liberális ifjúság kávéháza, „gyűldéje” volt. A fiatalok a- Pilvaxhoz hasonlóan- lelkesen a városháza térre siettek, ahol felolvasták a 12 pontot, elszavalták a Nemzeti dalt és a nemzetőrség felállításáról
határoztak.
1992. március 15-én A Fekete Sas oldalfalán Nagy Benedek szobrászművész domborművét helyezték el. A jeles történelmi eseményeket felidéző alkotás felirata a következő:
„A Fekete Sas kávéház volt a reformkorban a „haza és a haladás” híveinek „gyűldéje”. 1848. március 16-án itt kezdődtek el a székesfehérvári forradalmi események.” Óh, nemzetem magyar nép. Vajda János „
1975 júniusában itt kezdték forgatni Hajdúffy Miklós „Gyémánt per „ című filmjét, amely gróf Zichy Ödön gyémánt ékszereinek elsikkasztásával vádolt Madarász László történetét
dolgozza fel.
„Kávéházi szegleten…”
“A kávéházba be kell, hogy térjek. Hivalgó fény és zene behúznak,
Meg az új száma a London News-nak. Nincs szeri-száma revuenek, lapnak,
Mit garmadába elejbém raknak –
S életre mintha most mentenének,
oly futva hozzák kis feketémet.”/Kozma Andor: Zenés kávéház/
A kis magyar kávéház történelem másik jelentős periódusa a dualizmuskori, századfordulós időszak. Az úgynevezett boldog békeidők végét az I. világháború kitörése jelentette. Csitáry G. Emilnek a századelő éveit idéző önéletrajzi írásában beszámol a kor társasági életéről is. „ A mai nemzedék el sem tudja képzelni, hogy az akkor kb. 35 ezer lakosú Székesfehérváron mennyi bohémság, milyen jókedve uralkodott (A mai ismert helyzettel szemben, amikor a közel 70 ezer lakosú városban nincsen kávéház és a színház is csak kétszer, háromszor tart előadást, elég arra hivatkozni, hogy az időben 6 hónapos volt a színi szezon, amikor is nap mint nap ünnepelték- pártokra szakadva- a színésznőket, kávéház pedig 10 volt, amely nem ismerte az esti vagy éjszakai zárórát. Így a Magyar Király kávéház után következett a színház épületét jobb oldalán levő Stignitz kávéház, majd a Varkocs szobor melletti „Elit” kávéház, utána a Nádor kávéház, a Fekete Sas szállodában lévő kávéház, a Kossuth utcában is volt a Vörösmarty kör földszintjén egy kávéház, vele szemben pedig a „Boros kávéház”, és a sarkon, a szemináriumi templommal szemben az „Otthon” kávéház. Ezekhez csatlakozott az Ősz utcában még két kávéház, amik közül a Mautner kávéház volt a leghíresebb.”
Az épület belső elrendezéséről, belső téralakításáról és használatáról a Székesfehérvári Hírlap és címtár 1916 évi ismertetése alapján Kovács Eleonóra az alábbiakat írja: „ A
bejáraton belépve a kapualjba, hallba jutva folytathatta útját a betérő vendég. Jobbra és balra egyaránt haladhatott, étterem, illetve söröző, kávéház részre oszlott az alsó szint. A jobboldali részen továbbhaladva húzódtak a kiszolgálótér helyiségei. Az épület bejárata mintegy folyosóként vezetett egy belső udvarra, mely télikertül szolgált.”
A kávéházaknak, különösen a híressé vált budapesti kávéházaknak gazdag szépirodalma és ma már egyre terebélyesebb szakirodalma van. Vajon miért járt a századforduló és századelő polgára kávéházba? Kóbor Tamás a budapesti kávéházakról írt cikksorozatában szociológiai hűséggel fogalmazza meg a választ.”Csak egy van, amit csak a kávéházban megtalálnak- sehol másutt: a kávéházi levegőt. Ezt a szivarfüsttel telített, egészségtelen, tikkadt, fülledt levegőt, mely ha a lakásukban volna, soha be nem tennék a lábukat, de a kávéházban szeretjük, nélkülözzük, ha nincs benne.”
A századforduló kávéházi berendezéséről csak az hasonló budapesti kávéházak alapján feltételezhetjük, hogy a márványlapos asztal körül Thonet székek, a falakon festmények, tükrök voltak. Bár a kávéház fogalma más és más városonként, helyi ízekkel gazdagodik, azért fő tendenciáikban követték a fővárosi trendet, amely a bécsi kávéházak kisugárzása volt. További kutatások erre vonatkozóan a székesfehérvári Fekete Sas kávéház, étterem és szálloda egyéni arculatát is megadhatják. A kávéházak egyik alapeleme volt, hogy jó világítás mellett a vendég olvashatta az újságokat, esetleg kölcsönkönyvtár is állt a kikapcsolódni vágyó közönség rendelkezésére. A XIX-XX. század fordulóját a kávéházak aranykorának nevezhetjük, míg a két világháború közötti időszakot ezüstkornak. A kávéházba járás szokásairól az alábbiakat írja Csitáry G. Emil:” A jobb módú emberek, a lateinerek, kereskedők, iparosok általában háromszor jártak naponta kávéházba: ebéd után fektére, öt óra tájban (tehát munkavégzéskor habos kávéra, és esténként rendszerint színházi előadás után-feketére és egy kis iszogatásra.”
Erre az ezüstkorra jellemző, hogy a Keresztény Nemzeti Naptárban Fink István, a szálloda és étterem akkori bérlője az alábbi reklámmal ajánlotta a közönség figyelmébe a nagymúltú helyet:”Kitűnő magyar konyha, saját termésű asztali,- faj,- csemege borok- Pezsgő- Omnibusz minden vonathoz- 30 kényelmes vendégszoba, télikert, étkező helyiség, kávéház!”
A Fekete Sas kávéház és szálloda ezüstkora
A Fekete Sas szálloda hosszú ideig egyik legelegánsabb szállodája volt Székesfehérvárnak a Magyar Király Szálló mellett. Az 1930- as évekre azonban a Fekete Sas szálloda elvesztette korábbi fényét. 1933-ban Fész József az Országos Idegenforgalmi Tanács megbízásából végiglátogatta a székesfehérvári szállodákat, éttermeket, kávéházakat. Összességében a fehérvári vendéglátóhelyeket erősen elmarasztalja, főként a közegészségügyi állapotok tekintetében. Ekkor a szobák ára 3-5 Pengő, míg a Magyar Királyban 7,5 Pengő”
1936-ban még Magyar kir. Kereskedelmi és Közlekedésügyi minisztere rendelete nyomán Székesfehérvárott a Fekete Sas szálloda mellett a Magyar Királyt, Árpád és a Vasúti szálló számára javasolták a szálloda megnevezést. 1937- ben azonban a Fekete Sas szállodát fogadóvá minősítették át. Az éttermek, kávéházak, vendéglők korcsmák, kifőzések árait rendszeresen ellenőrizte a minisztériumi rendelet (8731/1939) nyomán a városi tanács árellenőrző bizottsága. Havonta kellett jelentést küldeni s forgalomban lévő árakról. Ennek az adminisztrációnak köszönhetően maradt fenn, több étterem és szálloda mellett a Fekete Sas étterem, szálloda, söröző, borozó egy menülapja is 1940-ből. A régi bérlő Juhász József volt, az új gazda pedig Horváth József, aki iparengedélyét ekkor váltotta ki. A fejlécen egy terített asztal részlete, a cím és a tulajdonos neve látható. Feltehetően a számolócédulákon, firmás levélpapírokon is ugyanez az ábrázolás lehetett, bár nem maradt belőlük egy sem. A választék nem túl széles, de a hagyományos magyar konyha legfőbb ételfajtái megtalálhatók rajta. Levesek közül csupán húsleves szerepel, míg a készételek száma 4: borjú pörkölt, főtt marhahús egresmártással, töltött borjú szegy és rántott csirke. Frissen készítették el a bécsi és párizsi szeleteket, valamint a natúrszeletet. Köretkén burgonyát szolgáltak fel, de egyféle főzelék és sajt is szerepelt az étlapon. Négyféle bort- badacsonyi, szürkebarát, kadar és csemege fehér és vörös-, valamint világos és barna sört szolgáltak fel. A menü olcsó volt és átlagos fehérvári viszonylatban, 1 pengő 40 fillér. Külön rendelet szabályozta a városban levő vendéglátóhelyek nyitva és zárva tartását. A Fekete Sas szünnapja 1942-től hétfő volt.1943-ban a miniszteri rendelet értelmében másodosztályú minősítést adtak az étteremnek. Az „álortzás” bálaktól a népbüféig
A Fekete Sasban már a XVIII. században népszerűek voltak a bálak. A levéltári források szerint 1773-tól tartottak bálokat itt, különösen a farsangi időszakban. Szluha Antal a Pelikánban 1803-tól, Rauch János, - a Fekete Sas akkori tulajdonosa- a következő évtől tartották meg „Álortzás” báljaikat. A jeles fogadók egymással versengve próbálták a város előkelőségeinek a kegyeit megszerezni. Rauch János a városi tanácshoz írt, 1834-ben kelt levele adatokkal szolgál a Fekete Sas berendezéséről is.”Hét magas függő gyertyatartókkal (Lustre),- melyek mindegyikében két sor viaszgyertya egymás felett szokott égettetni- ellátott négyszegű táncterem. Az említett terem mindég jó karban tartván,…a mostani esztendőben tetemes költségemmel a legdivatosabb ízlés szerint kifestetvén, ülőpadjai és székei afelett csinosság tekintetéből fehér szövetekkel behúzattatván.”
A Fekete Sas a bálak és vigalmak után fizetendő tánctaksa és vigalmi adókat tekintve az I. fizetési osztályba tartozott, így 10 forintot fizetett a városnak. A farsangi időszak természetesen a későbbi évtizedekben is jó alkalom volt a szórakozásra. Az éttermek szállodák a különlegességek mellett farsangi fánkot is ingyen kínáltak a cigányzenével hajnalig mulatozó közönségnek. A századelő bohémvilágát is megörökítő Csitáry G. Emil az alábbiakban írja le ezeket a mulatságokat:”Hamvazó szerda estéjén azonban ismét meg kellett jelenni az akkoriban nagyon felkapott, „Fekete Sas” vendéglőben, mert következett a héring saláta estje, amikor a vendéglős ingyenesen szolgálja fel a farsangtól búcsúzóan a kitűnő csemegét.”
A Fekete Sasban folyó társasági életre a két világháború közötti időszakból nem rendelkezünk jelenleg adatokkal. Az azonban bizonyos, hogy a Fekete Sashoz hasonló törzsközönségű Magyar Királyban rendszeresen tartottak teadélutánokat, kulturális rendezvényeket, irodalmi és zenei esteket. A Laczkovits vendéglőben is különböző egyesületek, szervezetek, asztaltársaságok tartották programjaikat. Ilyen társasági életet feltételezhetünk a Fekete Sasban is, de hitelt érdemlő forrás erre nincs. Még az újságok hirdetéseiben is elvétve jelenik meg a Fekete Sas szálloda, étterem és kávéház. A II. világháború után a nagyobb ingatlanokat kisajátították, vagy ahogyan a hivatali, jogi nyelv nevezte „felajánlások” révén állami tulajdonba vették. A levéltári kutatások során nem sikerült olyan dokumentum nyomára akadni, amely az 1945-1952 közötti időszakra vonatkozik. A Fekete Sas előbb a Közület Ingatlan Központhoz (KIK), majd az államosítás után 1952-ben a Fejér Megyei Vendéglátóipari Vállalat kezelésébe kerül, amely az első emelet átalakítására kapott engedélyt. A fennmaradt tervdokumentáció szerint 1954-1958 között egy több ütemben megvalósított átalakítást, teljes felújítást valósítottak meg. Ekkor alakítják ki a Fekete Sas épületében a népbüfét, cukrászdát, éttermet és a szállodát. Ugyanekkor említenek négy családot is, amely az épületben lakik.
1972-ben a Honvédelmi Minisztérium kezelésében kerül át az épület, s 1990-ig a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) székháza volt. 1995 körül munkásszállót terveztek az épületbe, amely azonban nem valósult meg. A Fekete Sas hosszú ideig műemlék jellegű épület volt, melyet műemlékké minősítettek át a későbbiek során. A műemléki épület 2006-ban került a város tulajdonába kormánydöntés alapján. Epilógus
A Fekete Sas Szálloda építészeti és kultúrtörténeti jelentősége arra predesztinálja a reprezentatív épületet, hogy rehabilitálásával, élettel való megtöltésén közösen munkálkodjunk, amely méltó a hely szelleméhez. A Fekete Sas Szálloda frekventált helyen van a belváros szívében, kapcsolódik a turisztikai igényeket is kielégítő múzeumi kiállítóhelyek egész sorához. Egy kulturális, művészeti centrum felkarolná a tehetségeket, közösségi helye lehetne a város kulturális életének, s emellett a fehérvári polgárok az épületben elhelyezendő kiállítások révén még inkább megbecsülnék, értékelnék saját történelmi múltjukat.
