Kanizsa Fotóklub

Kanizsa Fotóklub http://www.kanizsafotoklub.hu/ A Nagykanizsai Fotóklub 1956 szeptemberében alakult. Orvosok, ügyvédek és pedagógusok hívták életre a klubot.

Amennyire egyes visszaemlékezésekből tudhatjuk, a klub alakuló tagsága elsősorban az akkori városi értelmiség köréből tevődött össze. Az első évek a szervező munkával, a fotós szakmai ismeretek minél szélesebb körű elsajátításával teltek el. A klub működési körülményiről nincsenek dokumentumok. (Mint ahogyan a későbbi időszakokból is több dokumentum eltűnt, illetve elveszett.) Az biztos, hogy több

helyszínen működött a klub. Valószínű, hogy az első összejövetelek helyszínei az akkori iparosköri klubban voltak. Az első fotókiállításokat a Városi Múzeum kiállítótermeiben rendezték meg. Végleges megoldást az új Városi Művelődési Ház (HSMK) elkészülte hozta meg. Az épület átadásával a klub is meglelte végleges működtetőjét. Azóta a Hevesi Sándor Művelődési Központ biztosítja a Kanizsa Fotóklub működési feltételeit. Már a megalakulást követő évben elkezdődtek a kiállítások rendezései. A klub aktívan részt vett a Magyar Amatőr Fotóművészeti életben. Folyamatosan felvette a kapcsolatot az akkoriban gombamódra szaporodó fotóklubbokkal. Ez a folyamat folytatódik mind a mai napig kisebb-nagyobb sikerrel.

Klubtagunk,  László Lipódi két kötettel is képviselteti magát az eseményen. Várunk mindenkit szeretettel!
01/06/2026

Klubtagunk, László Lipódi két kötettel is képviselteti magát az eseményen. Várunk mindenkit szeretettel!

Megrendült szívvel tudatjuk, hogy Melega István klubtársunk immáron az égi fotósok közösségét erősíti. Személyével egy r...
04/05/2026

Megrendült szívvel tudatjuk, hogy Melega István klubtársunk immáron az égi fotósok közösségét erősíti. Személyével egy rendkívüli embert, kitűnő fotó- és képzőművészt vesztettünk el. Jó fényeket odafent Pista!

02/05/2026
25/04/2026

Gyorsak voltunk, képek a helyükön. Szeretettel várunk minden érdeklődőt képnézegetésre és egy jó kis beszélgetésre!
Este 10-ig itt leszünk.

Köszönjük, ha támogat bennünket!
08/03/2026

Köszönjük, ha támogat bennünket!

Cím

HSMK Széchenyi Tér 5-9
Nagykanizsa
8800,ZALA

Nyitvatartási idő

Hétfő 18:00 - 20:00

Telefonszám

(93) 311 468

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kanizsa Fotóklub új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás