Nagyapám festőművész volt, és én olajfestmények alkotása mellett nőttem fel. Napi szinten láthattam a csoda megteremtődését, amint a fehér vászon átalakul egy siskini tájképpé, vagy egy virágcsokorrá. Gyermekként számomra természetes volt, hogy a nagyapámat a festményei között látom, és hallgatom a meséket tájképek történetéről.
Középiskolás koromban a rajztanárom meginvitált a rajzszakkörbe, de pár rajz után rá kellett döbbennem, hogy igaz, örököltem némi tehetséget nagyapámtól, de sajnos hozzá képest én messze nem vagyok igazi tehetség, így inkább a sport felé vettem az irányt, és műszaki pályát választottam, mérnök lettem. Az alkotás ebben a szakmában is jelen van, csak kötöttebb formában, mint a képzőművészetben.
2004-ben egyszer csak elkezdtem festeni. Igaz az olajfesték közelébe sem mertem menni, hisz nagyapám alkotásai nagyon magasra tették a mércék, így inkább egy alapjaiban más technikával kezdtem el barátkozni, az üvegfestéssel. Talán neveltetésemből adódóan, vagy alapvető belső elégedetlenségem miatt úgy éreztem, hogy nem ütöm meg azt a mércét, amit elfogadhatónak találtam volna, így pár próbálkozás után feladtam művészi ambícióimat.
Idén tavasszal egy éjszaka azt álmodtam, hogy festek, és nagyon tetszett, amit alkottam. Pár nap gondolkodás után elővettem a régi festékeket, melyek meglepetésemre csak rám vártak. Az első tündérem megfestése után gyermeki boldogság töltött el, és tapsolva ujjongtam a kép felett, hogy milyen jó lett. Szenvedélyemmé vált a festés, és minden alkotás, melyet megfestek egy kis darab belőlem. Számos stílus megfogott és még keresem az igazi önvalómat, de így egyre több ?világot? Hiszem, hogy minden festményemnek megvan már most a helye, és megvan, hogy kinek készül, kinek fog olyan boldogságot ajándékozni, mint amit én érzek alkotás közben.
Ezért ajánlom figyelmedbe a képeimet, hogy engedd magával ragadni a képzelet határtalanságát, a képeim segítségével.