11/02/2026
Pèter Fazekas bejegyzése:
ZSÖLLYE
A nyílt tengeren Kecskeméten
Az abszurd és a szerző
Az ETAP Színház múlt heti AGORA-béli bemutatójának (A nyílt tengeren) szerzője, Slawomir Mrozek az elmúlt félévszázad egyik kedvelt-játszott színpadi szerzője nem csak nálunk, de szinte világszerte. Lengyel volt, aki 1963-ban disszidált (van, aki nem ismeri ennek a rettenetes szónak a jelentését?) újra és újra megtépázott hazájából. Az abszurd egyik mesterének tartják. Az abszurd tipikusan kelet-európai műirány. S bár a főképp franciául író, de amúgy ír származású Samuel Beckettet tekintik a műfaj királyának ( ő egy Nobelt is kapott 1969-ben), az abszurd és ikertesója a groteszk nélkülünk, azaz Kelet vagy Kelet-közép Európa nélkül, és pl. Franz Kafka nélkül sohse jött volna létre, de jellemző, hogy a Beckett melletti másik legismertebb abszurdista Eugen Ionesco is idevaló, hiszen román! Itt a mi égövünkön a lengyelek különösen sokat és eredményesen kavarásztak az abszurd és az azt megjeleníteni képes színházcsinálás frontján. Mrozek mellett elsősorban gondolok Gombrowitzra (meg Rosewitzre), a színházi szcénában pedig Tadeusz Kantor munkásságára. A másik nyugati szláv kultúrában, a cseheknél is remek színházművészet alakult ki, hogy csak a Divadlo na zábrádli-t vagy Vaclav Havelt említsem; Havel nem csak kiváló és igaz politikus, de jó drámaíró is volt, ám meglátásom szerint a cseh kultúrában elsősorban a film jelenítette meg a világunk/világuk oly jellemző abszurditását. Nálunk leginkább Örkény ennek a műfajnak a világszínvonalra ért szerzője, de Szakonyi Károly egykor nagysikerű Adáshibája is idetartozik - amit egy az ETAP elődjeként fölfogható csapat, a Vastaps társulás 2016-ban mutatott be Kecskeméten (Boros Ancsa szíves közlése) –mostanában meg Spiró, Háy, Székely Csaba, Pintér Béla stb. darabjaiban érhetők tetten az abszurd magyari vonásai.
A darab és az előadás
Igazi parabola, tandramatikus, tételszerű alapszituációval, a világirodalom egyik kedvelt alaphelyzetével, a hajótöréssel, az ilyen módon kiszolgáltatottá válás, a túlélés módja/lehetősége konfliktus-kérdéseivel. (Kitekintés: rokon szituációval működik pl. az Életben maradtak c. regény és film, a Robinson típusú művek, de pl. Bernard Malamud Isteni kegyelem c. regénye is) Mrozek egyfelvonásosában három hajótörött próbálja túlélni a katasztrófát a nyílt tengeren sodródó tutajon. Legfőbb kérdés: az élelem, s mivel az nincs a roncson, a megoldás, hogy két túlélő megeszi a harmadikat, na de melyikőjük legyen az áldozat? S innentől fogva sorjáznak ebben a modellszerű minitársadalomban az erkölcsi-etikai-filozófiai kérdések. Persze törvényszerű, hogy a leggyöngébbnek kell élelemmé válnia. Hátborzongató, ahogy az áldozat és gyilkosai is keresik saját sorsukra, cselekedeteikre az erkölcsi fölmentést, a „menlevelet” – s ezeknél a jeleneteknél nem lehet nem gondolni a magyar történeti párhuzamra, nevezetesen a Rajk-per lélektani abszurdjára. Az előadás jól és pontosan adja vissza a darabot, nekem úgy tűnt a szöveg némi átszabásával (Az Európa könyvkiadó 1980-ban megjelentetett egy Mrozek- drámakötetet, így módomban állt elolvasni a drámát, bár az előadás szövegkönyvét nem láttam, így filológiai alaposságú szövegösszevetésre nem volt lehetőség.) Jelentős változtatás a darabon végighúzódó „madár(hang)-motívum” (ennek a drámaszövegben nincs nyoma), ami lényeges dramaturgiai változtatás és fontos effektus. A színrevitelben a színpadi járások, mozgások, beállítások számomra némi diákszínjátszós poétikát tükröztek, evvel szemben viszont a deklamáció, a dialógusok előadása jól megmutatta, - különösen Bárnai Péter és Konfár Erik esetében, de valamennyi megszólalóra érvényesen – hogy képzett, profi művészek beszélnek a színpadon. Kitűnő volt a díszlet. Összegezve elmondhatom, hogy nagyon elgondolkodtató, élvezhető előadást láttunk a művközpont színpadán.
Az ETAP társulat
Annyit tudok erről a csoportról, hogy tagjai diákként, Sárosiné Orbán Edit, a legendás drámapedagógus irányítása alatt működött olyan fiatalemberek, akik színművészeti egyetemeket végezve, ismert profi színészek lettek, s akik most tenni akarnak - s ezt már én teszem hozzá: az utóbbi években teljesen ellilibárónősödött megapácasózódott - kecskeméti színjátszásért. Úgy látom a prózai színjátszás a mi Katonánkban kis túlzással, lényegében megszűnt, s kivételesnek számított néhány emlékezetes előadás, elsősorban a Kelemen színpadán. Ami próza van, az pedig többnyire komédia, könnyű dolog. Manapság klaszikusoknak, vagy olyan magyar szerzőknek, mint Tamási, Sütő, Sarkadi, Németh László, Csurka esélye sincs arra, hogy a nemzetinek kinevezett színházunkban bemutassák, ami Ruszt József, Tömöri Péter vagy Bodolay egykori színházában elfogadhatatlan. Hát ezért is roppant fontos az ETAP megjelenése Kecskemét szegényes kulturális terepén (s nem véletlenül volt közel teltház a Mrozek-előadáson). Érdeklődéssel várom a folytatást.
