16/08/2025
Last day of Kaposfest2025
A fesztivál utolsó napján sem apadt az érdeklődés a programok iránt; mesterkurzusok, műhelybeszélgetés és két remek hangverseny várta a látogatókat. Kutasy Zsolt összefoglalóját olvashatják a zárónap koncertjeiről:
A zárónapon
Délelőtt. Prokofjev nevét meghallva, nem a cselló ugrik be elsőre, ha hangszert kell hozzá párosítani. A zeneszerző saját bevallása szerint egy Rosztropovics-koncerten lelkesült fel annyira, hogy elhatározta, szonátát ír a művésznek, így született meg a C-dúr gordonka-zongora szonáta. Van egy olyan érzésem, hogy a szerzőt erősen inspirálta a művész személyisége, ugyanis bár a scherzo-tétel tele volt iróniával, meglepetéssel, gyermekdalra emlékeztető témával, borsos hangzásokkal, az egész kicsengése mégis inkább a dallamosság, az énekelt ívek felé húzott. Persze már nem csajkovszkiji értelemben, de orosz módra. Kiváló alkalom volt ez Jonathan Roozeman számára, hogy belehelyezkedjen ebbe a kicsit groteszk, különös világba, ahol vigyázni kellett, hogy ne édesítse túl a dallamokat, mert pillanatonként változott a kíséret hangvétele – ahol is Julien Quentin, ki tudja, hányadszor már, felsőfokon interpretálta a nehéz és különlegesen szőtt szólamot. A zárótétel is izgalmas, váratlan megoldásokkal volt tele, Roozeman kiválóan egyensúlyozott a XX. századi stílusmegoldások és a a bársonyosan vagy fájdalmasan daloló gordonkahang között, nagy elismerést váltva ki a közönségből a mű végén.
A másik alkotás Mozart g-moll vonóskvintettje, már sokkal elmélyültebb, filozofikusabb előadást kívánt a zenészektől. A lassútétel fájdalmáról maga Csajkovszkij nyilatkozott úgy, hogy nemigen tud más példát a zenében, ahol ennyire kilátástalan volna az érzet, a zenei mondanivaló. Mindenesetre a zenészek játékában nem éreztem ennyire a tragikumot, sokkal inkább valamilyen transzcendens elcsendesedés felé vitték el a művet, visszafogottan, filozofálva, már-már romantikus felhangokkal adva vissza a muzsikát. A primárius Roman Simović egyetlen pillanatra sem hagyta a tempót lankadni, mindig jelezte a karaktert, Pusker Júlia gyönyörű hegedűhangja ezer közül is kihallatszik, Szűcs Máté brácsajátéka állandóan precíz és teljesen tudatos, felkészült játékos, szinte látom a gondolatait előre. A másik két muzsikus, Milena Simović és Jonathan Roozeman is kiválóan simult az összképbe.
És a végére maradt egy Sosztakovics-remekmű, az esti zárókoncertre: a g-moll zongoraötös, amelynek csípős hangzása, meglepő fordulatai, váratlan csúcspontjai igazi csemegét jelentettek: az elsőhegedűs Roman Simović megcsillogtathatta káprázatos tudását, néha hegedűversenynek lehetett gondolni szólamát, Fejérvári Zoltánnak meg rendkívül kemény, acélos kalapálások, meghökkentően magas fekvések és hirtelen hangulatváltások jutottak (hol van már a gyöngyöző Mendelssohn…). Felejthetetlen volt a lassú fúgaindítás, és a torz-nevetős scherzo, a vége pedig egy hirtelen félbeszakadt integetés. Amolyan „jövőre folytatjuk”-hangulatban. Zseniális ötlet volt zárószámnak.
A szünet után pedig a ráadások, a felhőtlen vidámság: közismert nápolyi dalokat énekelt teljes odaadással, érzelmekkel Megyimórecz Ildikó, és megállapítottam, hogy ha bármilyen agyonénekelt sláger ilyen előadásban szólal meg, és olyan muzsikusok kísérnek, mint Pusker Júlia, Abouzahra Mariam, Szűcs Máté, Várdai István, akkor pusztán a hangzás máris jó pár lépcsővel feljebb tolja az egészet a minőségi létrán. Nagy élményt adott!
Ezek után pedig a Sárközy Collective adta elő a Rhapsody in Blue-t, egy Paganini–caprice-t, valamint Sarasate cigánydalait fantasztikus összjátékkal, telis-tele improvizációkkal, kiállásokkal, hol a jazz, hol a népzene területére kilépve, amolyan crossoverként, de nagyon erős zeneiséggel. Ráadásként pedig a tomboló közönség egy szédületes Kállai kettős-feldolgozást kapott ifj. Sárközy Lajoséktól.
A tomboló közönség. Igen, amelyik már 15 éve, tizenhatodszorra sem hagyja cserben a művészeket, a szervezőket, a stábot: igaza van Várdai Istvánnak és Hornyák Balázsnak, amikor a zárszóban azt mondták, hogy amíg közönség, és ilyen befogadó közönség van-lesz, addig mindig van Kaposfest, hiszen közösen hozzuk létre ezt a hatalmas élményt, amely szinte eláraszt évek óta mindig augusztusban. Jövőre? Ugyanitt!
Quentinen Quentin Šimovič
📸Mohai Balázs
