14/05/2026
😇💫🌷🌿🌊
Pont így! Azzal a kitétellel, hogy különös kiváltság, ha ilyenkor már van olyan víz, tó leginkább, amiben már úszni lehet. Én általában találok ilyet.
🏊👙💙
A májusnak teljesen más illata van.
Nem tudom jobban mondani. Mintha ilyenkor a világ végre kifújná magát a tél után. A föld melegebb lesz, a szél puhább, és egyszer csak minden élőlény mozdulni kezd. Nem sietve. Inkább ösztönösen.
És ezt valahogy a test is érzi.
Én ilyenkor sokkal nehezebben bírom a bezárt tereket. Menni akarok. Kimenni. Hallgatni a vizet, a madarakat, nézni, ahogy a fák egyik napról a másikra kizöldülnek. Gyerekkorom óta van bennem valami nagyon ősi megnyugvás attól, amikor mezítláb állok a földön tavasszal.
Május nekem mindig erről szól.
Hogy az élet nem kér engedélyt a virágzáshoz.
Csak teszi a dolgát.
És közben valahogy bennünk is elkezd mozdulni valami. Nem feltétlenül látványosan. Inkább belül. Gondolatok, vágyak, régi érzések, új irányok. Olyan részeink, amik talán egész télen csendben voltak.
Sokszor türelmetlenek vagyunk magunkkal. Azt hisszük, már „ott kellene tartanunk” valahol. Közben a természetben sem történik semmi egyik napról a másikra. A mag sokáig láthatatlanul dolgozik a föld alatt, mielőtt áttöri a felszínt.
És talán bennünk is sok minden épp készülődik.
Májusban ezt különösen érzem.
Azt is, hogy valami régi már szűk. Hogy bizonyos félelmeket, nehézségeket ideje lenne letenni. Mint amikor a fák végleg elengedik azt, ami már nem él rajtuk.
A Beltane tüzei sem véletlenül ilyenkor gyulladtak régen. Ez az idő mindig a belső tűzről szólt. Az életerőről. A szívről. Arról a részünkről, ami még emlékszik arra, kik vagyunk a zaj, a szerepek és a megfelelések alatt.
Én ilyenkor esténként gyakran gyertyát gyújtok. Nem nagy rituálé. Csak nézem a lángot egy ideig, és hagyom, hogy lelassítsa bennem azt, ami túl hangos.
És közben újra eszembe jut, hogy ugyanaz az erő, ami most zölddé teszi az erdőt, bennünk is ott dolgozik.
A természet ezt minden évben újra megmutatja.
~ Lia / Zen-it Flow