24/06/2026
139 éve született a zseniális Karinthy Frigyes. Sakkozók című írásával emlékezünk rá.
A festmény Fónyi Géza alkotása.
Személyek
Sakkozók
P. M. egyetemi tanár és G. N., a híres drámaíró
– Plem, plem.
– Plem, plem? Hogy mondta: plem, plem?!
– Voltam bátor. Voltam bátorságos.
– Na, ha maga volt egy bátor Ságos, ha ön egy Ságos, az a bátrabbik fajtából való, hát akkor én adok magának egy sakkot, kedves Ságos.
– Maga ad nekem egy sakkot, egy sakkantyút. Mit vesz magának az illető sakkon, ha én ide lépek… vagy mondjuk, nem is ide lépek, hanem, mondjuk, ide lépek…
– Maga nem lépegethet, kedves Ságos, kedves bátor Ságos, mert maga nem van meg egy balerina, aki ide lépeget, oda lépeget, és ezzel megkeresi a kenyerét, hanem igenis maga egy sakkozó, aki csak egyet lépegethet, mert piéce touchée*25 történt, piész tusé, egy piész tusa, egy kicsike, finom tusa, érintett figura mozdul, érintetlen figura marad, de hát van-e érintetlen figura? Sakk!
– Sakk! Ön azt mondja, sakk! Ön bizonyos előszeretettel mondja, hogy sakk. Ön egy sakter.
– Sakter? Groszartig! Hogy magának ilyenek az eszébe jutnak, mondja, hol jutnak bele az eszébe, az eszecskéjébe, a kis esze-meszejébe, kis mesze-eszejébe az ilyen dolgok, hogy sakter – alul jutnak bele, vagy felül jutnak bele a kis mesze-eszeveszejébe?
– Mesze, esze, vesze, mondja ön, na, hát ha mesze, esze, vesze, hát akkor legyen mesze, esze, vesze, hát akkor én megfogom a bástyámat, és leteszem ide, leteszem a ház asztalára a bástyát, az asztal házára leteszem ezt a kis magyar bástyát, ezt a kis pörge fiút, de kizárólag arra való tekintettel, mivel ön szerint esze-mesze-vesze.
– Na, jó, jó… tyotyotyo… tyetyetye… hiszen nem mondtam semmit, azt is egy halk hangárnyalattal csupán… és ha maga ezt ide leteszi, hát akkor mi történhetik, Istenke, hát akkor én lépem eztet, maga lépi eztet, ütöm eztet, ja persze, ez ütésben marad – na, gyerünk. Tessék. Sakk.
– Sakk? Talán azt akarta mondani: sakk? Miért mondja ahelyett, hogy: sakk, azt, hogy: sakk? De ha sakk, sak legyen sakk. Ami sak, az sak.
– Hát most mi lesz a huszárral? Mi lesz a huszárral, mi lesz Husz Áronnal, a kis Husz Áronnal, akiről szó volt a napokban?
– Napokban? Napokban, jelzi ön? Hát tudja mit: fog még maga bagóér táncolni. Vagy mondjuk: fog még uraságod dohánymaradékért koreográfiai mutatványokat adni cserébe. Majd meglátjuk, mi lesz azzal a futóval a sarokban.
– A futóval? Önnek láza van, mi lenne a futóval? Ha önnek láza van, tegyen borogatást a fejére, jeges borogatást jeges barátom, mit szól hozzá?
– Mit szólok hozzá, hát maga mit szólt ahhoz a pofonhoz, amit múltkor váratlanul kapott, mikor a futóját leütötte annak a Kellernek, mit szólt, mondja?
– Feltűnt nekem, nem tagadom, feltűnt nekem az pofon… pofo… pofon… fopopofon… propoon… balefon… fonofon…
– Hopp! Hopp! Mit is mondott az imént: esze-mesze, vesze… mondta ön… nahát, ha esze-mesze-vesze… hát akkor idenézzen… itt van egy plem… egy futó, leütve.
– Plem, plem, mondja ön, bizonyos méltóságérzéssel kapcsolatban. Nahát, ha plem, plem… akkor megint egy sakk…
És így tovább.
