L Art Management

L Art Management művészeti események szervezése, művészet management Sok tehetséges művésszel találkoztam az évek során, sok barátra tettem szert.

Gyermekkorom óta a művészet érdekel, így adott volt, hogy ezen a pályán induljak el, de azt is tudom, hogy tehetségem nem az alkotásban, hanem a szervezésben nyilvánul meg. Művelődésszervező diplomámmal a G13 Kortárs és Modern Művészeti Galériába kerültem, ahol megtanultam a szakmát és jó kapcsolatokra tettem szert. Felismertem, hogy hivatásom a kortárs magyar kultúra, ezen belül is a képzőművésze

t ismertebbé tétele. 2012-ben elindítottam a Nyitott Műtermek Délutánját, azzal a céllal, hogy közelebb hozzam a kortárs művészeket és művészetüket az érdeklődőkhöz, és ezáltal jelenlevővé tegyem a képzőművészetet a mindennapi életükben. 2015-ben megalapítottuk az L Art Open Studios (LAOS) Műteremházat, melyben amellett, hogy számos képzőművésznek nyújtunk alkotási lehetőséget kiállításokat is szervezünk. 2016-ban pedig egy hiánypótló 6 napos képzőművészeti rendezvénysorozatot indítottunk útjára Budapest Art Week néven. Alkalmam volt alkotás közben figyelni őket, végignézni egy fejlődési szakaszt, figyelni hogyan bontakozik ki egy-egy téma, ami épp foglalkoztatja őket. Azt a rengeteg élményt, amit a művészettől kaptam, szeretném most meghálálni azzal, hogy hozzáteszem, amit én tudok: megismertetni őket másokkal, átadni a művészet szeretetét! Ennek érdekében a velem dolgozó művészeknek kiállításokat és egyéb kiegészítő kulturális programokat szervezek azzal a céllal, hogy mind itthon, mind a nemzetközi színtéren ismerté és elismerté váljanak. Biztos vagyok benne, hogy a kortárs műalkotásokkal való hétköznapi együttélés gazdagabbá teszi életünket, és emellett befektetésnek is kiváló. Azon dolgozom, hogy a most élő művészek és gyűjtőik egymásra találjanak.

Rövidke hét a Costa del Sol-on 😎 Family, sunshine and happiness
10/11/2025

Rövidke hét a Costa del Sol-on 😎
Family, sunshine and happiness

Fürjesi Csaba - Rituálé I-II. Mindig csak a művészet 🥰
09/08/2025

Fürjesi Csaba - Rituálé I-II.
Mindig csak a művészet 🥰

Egy kis visszatekintés Vilim Kati megnyitójára.The Space girls és Máté 🥰//A small look back at the opening of Vilim Kati...
02/07/2025

Egy kis visszatekintés Vilim Kati megnyitójára.
The Space girls és Máté 🥰
//
A small look back at the opening of Vilim Kati.
The Space girls and Máté

In good company 😁Hogyan törnek a puha dolgok?  daniel
08/05/2025

In good company 😁
Hogyan törnek a puha dolgok?
daniel

Csaba megnyitóján a kedvenc fotósunk  készített rólunk pár fotót. Szerintem eléggé átjön, hogy jó kis csapat vagyunk 😁
25/01/2025

Csaba megnyitóján a kedvenc fotósunk készített rólunk pár fotót. Szerintem eléggé átjön, hogy jó kis csapat vagyunk 😁

Idén már a 6. Art is Business díjátadón vehettem részt, egy újabb csodálatos estén ahol Balogh Máténak köszönhetően ismé...
13/12/2024

Idén már a 6. Art is Business díjátadón vehettem részt, egy újabb csodálatos estén ahol Balogh Máténak köszönhetően ismét a művészetet ünnepelhettük 🥂🙏🏻

Szombat reggeli Zen 😁
02/11/2024

Szombat reggeli Zen 😁

06/05/2024
With my man 😁Photo: Sin Olivér
08/04/2024

With my man 😁
Photo: Sin Olivér

Drága Gabi (Hajnal Gabriella), 96. életévében itt hagyott minket. 💔 Egy csodálatos emberrel lett kevesebb a földön. Élet...
30/10/2023

Drága Gabi (Hajnal Gabriella), 96. életévében itt hagyott minket. 💔 Egy csodálatos emberrel lett kevesebb a földön. Életkedve, vidámsága, tudása páratlan volt!
Hálás vagyok, hogy ismerhettem és hogy volt még egy kis időnk együtt. Nagyon fog hiányozni!

Legyen neked könnyű a föld! 🙏

Kortárs képzőművészet, női szereplők, Marie Claire ❤️ Mindig nagy öröm ilyen  felkérésnek eleget tenni, főleg ilyen csod...
17/10/2023

Kortárs képzőművészet, női szereplők, Marie Claire ❤️
Mindig nagy öröm ilyen felkérésnek eleget tenni, főleg ilyen csodás nők társaságában!
Köszönöm a lehetőséget 🙏🏻





Cím

Budapest

Telefonszám

+36309148442

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni L Art Management új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás