20/02/2024
A lakásszínház február 23-i estjéhez kedvcsináló Török András remek ajánlója a Vademecum hírlevél 929. számából:
A múlt megjövendölése - Mások bőrében
Mint a Mai Manó Ház egykori igazgatója nagyon is jól tudom, milyen nehéz egy többtermes kiállítóterem egyes kiállításait úgy kiválasztani, hogy azok rímeljenek egymásra. Most különleges együttállásnak lehetünk tanúi. Két kiállítás, amelyek nem is különbözhetnének egymástól jobban. De mögöttes gondolatiságukban nagyon is összefüggenek. A kortárs, „agyas” fotóművészet két, a maga módján nagyon eredeti útját mutatják meg.
Érdemes a kiállítások megtekintését felülről lefelé kezdeni.
A Múlt megjövendölése című kiállításon Shimmel Zohar képeit láthatjuk. Ő 1822-ben született Litvániában, majd 1857-ben érkezett New Yorkba, és végül fotóstúdiót nyitott a zsidó bevándorlóktól hemzsegő Lower East Side-on, a Pearl Street 432. szám alatti ház két emeletén. Életműve elveszett volna, ha Stephen Berkman mai fotográfus – pusztán egy megtalált címlista alapján - újra nem alkotja a képeket, egy réges-régi technikával. Az egész kiállítás egyébként a különböző szintű fikciók kavalkádja. Az egyes nézők személyiségétől függ, ki mit vesz be és mit nem. (Mindent talán senki sem...) Szépséges, elgondolkodtató képtárgyak, sokfelé ágazó felleléstörténet. Az egész kiállítás itteni vendégeskedése Váradi András biokémikusnak köszönhető, aki egy amerikai útján bukkant a nyomára, és beszélte rá a Mai Manó Ház menedzsmentjét, hogy fogadják be. (Váradi nagyon sokoldalú ember, szűkebb szakmáján túl érdeklődik a fotográfia iránt, és novelláskötete is jelent meg. Szoros barátságot ápol a magyar művészeti szcéna sok fontos alkotójával.)
Részlet Földényi F. László megnyitó beszédéből:
„Nézem Shimmel Zohar képeit, és úgy érzem, egy olyan labirintusba csalogatott be, amelynek nincsen kijárata. Fényképek lógnak a falakon, de közben nem hagyományos értelemben vett fényképeket látok, hanem különös jeleneteket, amelyeket talán más technikával is elő lehetett volna varázsolni. Hihetetlen precizitással kivitelezett fotográfiák, de amit látunk, azt nem szűkíteném le a fotóművészetre. Aki készítette őket, művész, aki ez esetben a fotográfia műfajában hozott létre mágikus erejű alkotásokat. Talán ezért is van végig olyan érzésem, mintha az orromnál fogva vezetne ismeretlen irányba. A képei beszippantanak, s már nemcsak a képeket nézem, hanem bizarr történetek kellős közepében találom magam.”
