31/08/2026
MentorMonday-Natural Dance
🔳 A Natural Dance egy tánc és mozgás iránt elkötelezett közösség, ahol a szabad tánc és a vertikális tánc örömének megélése áll a középpontban.
Létrehozója, Máthé Gabriella, 35 éve foglalkozik kortárstánccal. Ez idő alatt előadóként számos hazai és nemzetközi tánctársulattal dolgozott együtt, valamint különböző kortárstánc-színpadi produkciókban vett részt. A vertikális tánccal a kaliforniai Bandaloop Vertical Dance társulattal való közös munkája során került közelebb.
A Natural Dance workshopjainak célja a mozgás szabadságának megélése akár szokatlannak vagy extrémnek tűnő helyzetekben is – például amikor a megszokott vízszintes tér helyett a fal válik a mozgás egyik színterévé.
🔳 A workshopokon Alföldi Dani hivatásos kötéltechnikai szakértővel dolgozunk együtt, hogy a vertikális mozgás során a lehető legnagyobb biztonságban és megfelelő szakmai háttér mellett próbálhatod ki.
A workshop tudásszinttől és előképzettségtől függetlenül mindenki számára nyitott. Csak kíváncsiságra, nyitottságra és a mozgás iránti kedvre van szükséged.
🔳De mi is az a MentorMonday?
Büszkén jelentjük be, hogy ezentúl minden hétfőn bemutatkozási lehetőséget adunk egy-egy mentorált partnerünknek. Ők olyan klubok, egyesületek, közösségek, akik bármilyen cirkuszművészethez kapcsolódó sportot, művészeti ágat űznek. Külön büszkeség, hogy országszerte 10.000 főt meghaladó növendék tartozik hálózatunkba, akik munkáját segíthetjük, tehetségüket gondozhatjuk ebben a folyamatosan bővülő cirkuszközösségben.
A cirkuszi zsánerekhez közel álló sportok a teljesség igénye nélkül: légtorna (silk, hammock, karika, gurtni...stb.), rúdsportok, akrobatika, akrobatikus torna, lovas akrobatika, művészi kerékpár, bmx, zsonglőr, bűvész, slackline, kötélugrás, parkour, cheerleading, korcsolya, akrobatikus táncok...stb. Bármilyen olyan sport vagy művészeti ág, amelyet egy kicsit tovább fejlesztve cirkuszi produkcióvá emelhető