10/08/2026
A kiberbiztonság vezetői kompetenciává vált.
A vezetői munka, ahogy a politika és a diplomácia világa is az informatikai fejlődés és ezáltal a hétköznapi életünk változásai miatt teljesen átalakul.
Talán a legszemléletesebb példa erre, amikor a harmincas éveiket taposó, tulajdonképpen fiatal emberek teljes átéléssel és meggyőződéssel állítják, hogy le vannak maradva, és fogalmuk sincs, hogy a tizenévesek mit és hogyan használnak. Mert bizonyos rendszereket és alkalmazásokat már ők sem ismernek. Olyan gyorsan változik a világ, hogy külön művészet lett mindehhez alkalmazkodni.
Hogy a politikában, a vezetői munkában és a diplomáciában milyen fontos ez, jól jelzi a Telex (https://production.telex.hu/kulfold/2026/08/07/eveken-at-nyilvanos-profillal-hasznalta-a-stravat-a-holland-katonai-hirszerzes-igazgatoja) tegnapi cikke, amely azokra a biztonsági résekre világít rá, amelyeket óhatatlanul emberi mulasztáson keresztül nyitnak országok és nagyvállalatok vezetői mások előtt.
A történet főszereplője Peter Reesink altengernagy, a holland katonai hírszerzés, az MIVD igazgatója. Éveken át nyilvános profillal használta a Strava sportalkalmazást. Kerékpáros és futóútvonalai alapján beazonosítható volt a lakóhelye, láthatóvá vált, hogy 2018 és 2025 között többször végigkerékpározott az MIVD központja és az otthona közötti útvonalon, és az adatokból még azt is ki lehetett deríteni, hol tárolta a lakóautóját, illetve mikor és hová ment nyaralni.
Mindezt úgy, hogy a holland védelmi minisztérium biztonsági előírásai tiltják a Strava ilyen nyilvános használatát.
A történetben számomra talán a legérdekesebb rész Reesink magyarázata. Törölte az alkalmazást a telefonjáról (Figyelem!), és nem volt tisztában azzal, hogy maga a fiók továbbra is aktív. Egy egészen hétköznapi digitális félreértés. Csakhogy ezúttal a holland katonai hírszerzés igazgatójának lakóhelyéről, mozgásáról és szokásairól szolgáltatott éveken keresztül adatokat.
Az Egyesült Államokban kirobbant Signal-botrány után, ha valaki követte az ügyet, talán már nem is meglepő, hogy ilyen előfordulhat. Ott az amerikai nemzetbiztonsági vezetés legmagasabb szintjén működő tisztségviselők egy Signal-csoportban osztottak meg érzékeny információkat egy közelgő jemeni katonai műveletről (van egy podcast adásunk zsuzsával ezzel kapcsolatban is beszélünk), miközben tévedésből bekerült a beszélgetésbe a The Atlantic főszerkesztője is. A Pentagon későbbi vizsgálata szerint az érzékeny műveleti információk személyes telefonon és Signalon történő megosztása veszélyeztethette az amerikai katonákat.
A politikai, hadászati és diplomáciai munka ma már ugyanúgy megköveteli a technológiai változások folyamatos követését, mint a saját szakterületünkét. A diplomáciában ennek különös jelentősége van. A diplomácia mindig is az információról szólt: ki mit tud, mikor tudja meg, kivel beszél róla, mit oszt meg, mit tart vissza, és milyen következtetést képes levonni belőle. A technológia ezt a több évszázados játékot hihetetlenül felgyorsította, és közben minden résztvevő zsebébe tett egy eszközt, amely egyszerre szervezi az életét, segíti a munkáját és folyamatosan adatokat termel róla.
A Signal-botrány és Reesink története két nagyon különböző eset, mégis ugyanarra a problémára világít rá. A technológia használata közben egy egészen hétköznapi döntés vagy figyelmetlenség olyan biztonsági rést nyithat, amelynek következménye messze túlmutat az adott ember személyes kockázatán.
Ezek után talán már az sem tűnik elképzelhetetlennek, hogy anyahajók helyzetére, titkos bázisokra és szigorúan védett személyek mozgására lehet rálátni szinte bárkinek, aki ismeri, hogy hol kell keresni az információt. (ld. a világsajtóban megjelenő híreket)
Amellett, hogy mindez szörnyű, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy közösen figyeljünk a biztonságunkra, a vállalataink biztonságára, a nemzetünk biztonságára, szerintem természetes emberi reakció, hogy az ember egy idő után kicsit elengedi ezt a félelmet. Belenyugszik abba a tehetetlenségbe és kiszolgáltatottságba, amelyet a mobiltelefon, az internet és az applikációk jelentenek.
Jó, nem jó, de életünk szervezésének jelentős részét átengedtük a telefonnak. Ott van a naptárunk, a levelezésünk, a bankunk, a fényképeink, a repülőjegyünk, az autónk helyzete, az edzésünk, sokaknál az egészségi adataink és a kapcsolataink jelentős része. A kitettség azzal is jár, hogy ezeknek az adatoknak egy része kikerül abból a privát szférából, amelyről ösztönösen azt gondoljuk, hogy még mindig mi rendelkezünk felette. Ez van.
És itt aztán jöhetnek a kommentek, amelyekben udvariasan vagy kevésbé udvariasan felhívják az én figyelmemet is arra, hogy nem "ez van", hanem oda kell figyelni, és ennyi az egész.
Szerintem a Telex cikke is jól rámutat arra, hogy "nem ennyi az egész", ennél sokkal összetettebb a helyzet.
Ha a holland katonai hírszerzés igazgatója éveken keresztül képes úgy adatokat szolgáltatni saját magáról, hogy közben nincs tisztában egy korábban használt alkalmazásban maradt aktív profiljával, akkor érdemes óvatosan bánnunk azzal a feltételezéssel, hogy az egyéni odafigyelés önmagában elegendő biztonsági rendszer.
A technológiai környezet túl gyorsan változik. Egy vezető körül ráadásul asszisztensek, sofőrök, testőrök, diplomaták, tanácsadók, családtagok és munkatársak élnek és dolgoznak. Mindannyian telefonokat, órákat, autókat, felhőszolgáltatásokat és alkalmazásokat használunk. Egyetlen rossz beállítás, aktív maradt profil, automatikus helymegosztás vagy rossz címzett olyan információkat kapcsolhat össze, amelyek külön-külön teljesen jelentéktelennek látszanak.
Bár nem tisztem, hogy megoldási javaslatokat mutassak a témában, arra mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet, hogy azokban a pozíciókban, azokban a felelősségi körökben, amelyekben saját magunk mellett sok tízezer vagy akár több millió ember életéért, egy vállalat működéséért vagy egy ország biztonságáért vagyunk felelősek, teljes szemléletváltásra van szükség. A negyven fölötti korosztály számára különösen.
Olyan intézmények, szakértői szervezetek, ügynökségek és szabályrendszerek mindennapi működésbe való beemelésére van szükség, amelyek biztosítják azt a segítséget, amely a kiberbiztonság állandó megteremtéséhez szükséges.
Stratégiai tanácsadóként számomra mindennek van még egy fontos tanulsága.
A stratégiaalkotás során ma már a kiberbiztonsági szempontokkal is számolni kell. A szervezeti működés, a vezetés és a kommunikáció mellett a digitális biztonság is bekerült azok közé a vezetői és transzformációs kérdések közé, amelyek szinte minden iparágban meghatározzák egy szervezet működését és kockázatait.
A KCC-nél éppen ezért gondolkodunk integráltan ezekről a területekről: egy technológiai sérülékenység pillanatok alatt válhat szervezeti, vezetői, reputációs vagy kommunikációs problémává. A stratégia feladata pedig az is, hogy ezeket az összefüggéseket még azelőtt felismerje és beépítse a működésbe, mielőtt egy incidens teszi őket láthatóvá.
A kiberbiztonság vezetői kompetenciává vált.
A modern vezető egyik legfontosabb új készsége annak felismerése, hogy ezen a területen soha nincs kész.
Folyamatosan tanulnia kell, segítséget kell kérnie, és olyan rendszert kell maga köré építenie, amely képes vele együtt alkalmazkodni ahhoz a világhoz, amely sokszor gyorsabban változik, mint ahogy mi magunk követni tudjuk.
