05/11/2024
Szumper Ádám Ákos (dobok)
Négy éves korában ült be elsőnek a dobok mögé. 12 évesen az első zeneiskolája a Gungl József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény volt. Zenei tanulmányait a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskolában folytatta (2009-2012), és ezt követően a Kőbányai Zenei Stúdió dobszakán végzet (2014-2017). Zenekarokban 2010-től dobol aktívan, azóta klubok és fesztiválok rendszeres fellépője. Előző zenekaraiból mindenképpen említésre méltó a Hellfreaks, amivel bejárta szinte egész Európát. Mindezek mellett színházakban is játszott, valamint session dobosként is hallható és látható volt különböző műfajokban. 2023-tól a Gewa Music támogatottja, aminek keretein belül Gretsch dobokat, Remo dobbőröket, DW és Gibraltár állványokat használ. A „The Journey” c. első szólóalbuma 2021-ben, második „One Step Closer” című lemeze 2023-ban jelent meg, mely utóbbinak érdekessége, hogy – számos kiváló magyar zenész mellett – az amerikai gitáros Dean Brown is közreműködik egy dalban. Szerzőként egyre közelebb jár önmagához, ezáltal sokkal mélyebben tudja kifejezni és megvalósítani zenei elképzeléseit. Zenéjére főleg a jazz-rock, fusion, funk és rock stílusok jellemzőek, de számos más zenei hatás is felfedezhető munkásságában. 2024-ben létrehozta saját brandjét, a PocketFusion-t, azóta ezeken a csatornákon gyárt tartalmakat. Jelenlegi formációk: Adam Szumper Group, Besh o droM, Tomor Barnabás Trió, Tomor Barnabás Project, Shot.