2012-ben megújult dizájnnal ,új lendülettel , színes zenei és egyéb érdekes programokkal valamint változatlan szeretettel várja a rockzene,- és egyáltalán a zene rajongóit a Rockrandevú Klub és a Rockrandevú Söröző. A Rock Randevú története nagyjából 2002-ben indult, amikor Ákos és Tamás megvásárolták a Randevú Presszó nevű becsületsüllyesztőt, s egy huszáros mozdulattal odakarcolták a "Rock" szót
a helyiség bejárata fölött lévő táblára, a Randevú elé. S ha már rock-kocsma lett belőle, ennek megfelelő zenével és berendezéssel látták el, hogy betévedjenek ide a fiatalok egy jó sörre. Így tett "Pali és csapata" is, akik rendszeresen jártak le világot megváltani. 2003-ban felmerült, hogy ez a hely bizony elbírna egy üzletvezetőt, vagy akár kettőt is, így lett Pali és Laci a Rock Randevú két új gazdája. Áldásos tevékenységüknek köszönhetően Meredek-en (!) kezdett ívelni a hely látogatottsága. Ekkortájt kezdődtek az élő koncertek, itt kezdte pályafutását a Zorall unplugged verziója, a Macskajaj, a Queen Unplugged Project és a Janis Joplin Emlékzenekar is. Ebben az időben nagyjából 50 ember tudta megtölteni a kocsmát, s ez gyakorta be is következett.
2005-ben Pali kivált a cégből, más jellegű tevékenységbe kezdett, Laci maradt a "Főgonosz". Ekkor már javában zajlottak a Randi bővítési munkálatai, a hely a megújulás útjára lépett. 2007 tavaszán a söröző a 10 méterrel arrébb lévő nagyobb pincébe költözött, s új dizájnnal folytatta küldetését. Ezután kezdődhetett meg a régi Randi bővítése, felújítása, csinosítása, majd az átadás után a Rock Randevú történetének újabb mérföldkövéhez ért: immár két különálló, de mégiscsak együvé tartozó Club és Söröző lett belőle, országosan ismert és elismert előadók koncertjeivel, 200 férőhellyel, kibővült csapattal, szélesebb vendégkörrel.
2009 elején új legénység vette át a Randi működtetését. A film pedig forog tovább…ugyanis 2012 augusztusától új, dinamikus csapat vette át a staféta botot – megtartva a vendéglátó hely jól bevált rockzenés hagyományait, új dizájnt varázsoltak a régi falak közé. A szeptemberben újra induló élő koncerteken, - az igényes rockzene mellett - már nem csak a kedvező áru italokat, hanem a friss szendvicseket (melegszendvics, tortilla,panini ,stb) is élvezhetitek. A Rockrandi megújult külsővel és új programokkal várja régi és leendő törzsvendégeit. Szinglik és párok,baráti társaságok, randizzatok, szórakozzatok Nálunk !