Improvised drawings about life

11/04/2026

Kétségbe ejtő, vér szaga a levegőben, felhergelt hordák az értelmiség álarca mögött. A józan paraszti ész már a kukában, a gyűlölet a kirakatban. Rosszat sejtek bár mi is történjen.

02/04/2026

A fa kérge nem egyszerű hordozóként működik, hanem maga is jelentéssé válik. A felület kérgessége, repedezettsége mintha időrétegeket hordozna – olyan, mintha a jelenet nem rákerült volna, hanem előhívódott volna belőle. Ez különösen jól rezonál a témával: a három alak (ami egyértelműen a Golgota-jelenetre utal) nem dramatikus, hanem inkább elcsendesített, szinte „beleivódott” formában jelenik meg.

01/04/2026

A kontrasztok – a mély zöldek, a narancsos árnyalatok és a vibráló pirosak – erős hatást keltenek. Az anyagszerűség, főleg a vastag festékréteg és a vászon textúrája, nagyon izgalmassá teszi. Olyan, mintha a gyümölcsök lassan „feloldódnának” a környezetükben.

30/03/2026

Golgota.
Nem a történetet látjuk, hanem a szenvedés anyagba ragadt lenyomatát.
A középen lévő kéregdarab olyan, mint egy seb: durva, repedezett, szinte hús-szerű. A rózsaszínes-vörös festék nem dekoráció, inkább nyers, fájdalmas jelenlét – mintha a felszín alatti réteg áttörne. A géz különösen erős gesztus: egyszerre kötözés és sebezhetőség, gyógyítás és hiábavalóság.

28/03/2026

Látogassunk el ismét Matthias Grassow-hoz, aki 1987-ben vette fel a Taoasis című albumát, miután Németországban maradt, és az Aquamarine Verlag gyűjteményéhez igazodott. Maga a cím is Grassow csendes meglátását hordozta: a Tao és az oázis nem különálló állapotok, hanem egyetlen folytonos igazság, különböző mélységekből szemlélve. A Tao a láthatatlan mozgás volt minden körülmény alatt; az oázis az, ami akkor jelent meg, amikor ezt a mozgást zavartalanul hagyták összegyűlni. A Taoasis lassan bontakozott ki, hangjai nem haladtak előre, nem is vonultak vissza, hanem megnyugodtak – feltárva, hogyan engedheti a türelem, az összehangolódás és a figyelem, hogy az élet a felszínre törhessen még a száműzetés legsivárabb terepén is. A progbáriánusok soha nem értették ezt a különbségtételt.

A progbáriánusok úgy vélték, hogy a hatalom az erő, a terjeszkedés és az uralkodás révén jön létre, a zajt az erőnek, a sebességet pedig a haladásnak tévesztve össze. Grassow Taoasisa ennek a logikának a csendes elutasításában állt. Nem hódította meg a sivatagot; alatta várt. A kazetta azt tanította, hogy az igazi hatalom nem hirdeti magát, és nem hódítással terjed – csendben gyűlik össze, stabillá válik és fennmarad. Ahol a progbárok kifelé nyomultak, a Bölcsek Bámészkodói megtanultak megmaradni, tudván, hogy a Tao csak azoknak fogja feltárni oázisát, akik nem próbálják meg elfoglalni azt.

0:00​ Csodálatos Felhő Deva
5:31​ Örök Hajnal (Nada Aum)
29:22 Nirvána Út
44:51​ A Végtelenségedbe

Let us visit again with Matthias Grassow, who, in 1987, recorded Taoasis, having remained Earthbound in Germany and aligned with the Aquamarine Verlag collec...

28/03/2026

A víz nem választ el, hanem elold: a test lassan beleíródik a felszínbe, és ami látható marad, az már inkább emlék, mint jelen.

17/03/2026

1

15/03/2026

Két világ között
A mű egy tájrészletet és egy visszafogott erejű vízesést jelenít meg, amely a természet folyamatos, organikus mozgását hordozza. A kompozíció előterében megjelenő négyzetes struktúrák ezzel szemben a kor fegyelmét, a rendszerező és rögzült gondolkodásmódot idézik. A geometrikus forma és a természeti áramlás egymás mellé helyezése finom feszültséget teremt a kép terében.
A víz a változás, az idő és az ösztönös működés szimbólumaként jelenik meg, míg a négyzetek az emberi rendteremtés, a szabályozottság és a kontroll metaforájaként értelmezhetők. A mű így egy átmeneti állapotot rögzít: a természet és az emberi gondolkodás rendszereinek találkozását, valamint azt a törékeny egyensúlyt, amelyben a szabadság és a struktúra egymást formálja.

15/03/2026

Íme a szöveg magyar fordítása:
Psichramis Fotis – Iannis Xenakis: Polytope Mycènes Alpha (1978)
Polytope (Mycènes Alpha) – Hybrid Cinema (1978)
Időtartam: 93:38
Rendező: Fotis Psichramis
A Mycenae-Alpha egy elektroakusztikus mű, amelyet Iannis Xenakis 1978-ban komponált egy olyan installáció részeként, amely fényekből, mozgásból és zenéből állt, és amelyet a Mykéné akropolisza területén mutattak be.
A hatalmas, multimédiás előadásokat Xenakis „polytopoknak” nevezte. A Mycenae-Alpha volt az első mű, amely teljes egészében az UPIC rendszeren készült. Az UPIC egy grafikus elektroakusztikus zeneszerző eszköz, amelyet Xenakis és munkatársai fejlesztettek ki a párizsi CEMAMu – Centre d'Études de Mathématique et Automatique Musicales intézetben az 1970-es évek végén.
Xenakis a zenét úgy hozta létre, hogy az UPIC rendszerben rajzokat készített, és ezekből a rajzokból generált hangokat.
A mű mára a számítógéppel generált zene klasszikusává vált. Xenakis a természetes jelenségek – például a gázban mozgó molekulák – formáit és mozgását vette alapul, majd ezek képeit digitálisan leképezte a számítógépbe, amely az ezekhez hasonló hangalakzatokat kiváltó hangeseményeket hozott létre.
Egészen lenyűgöző anyag. A film mintha a görög mitológia és történelem világát kutatná, vagy inkább olyan módon jeleníti meg azokat az eszméket, amelyek Xenakis monumentális multimédiás eseményének, a „Polytope de Mycènes”-nek a középpontjában álltak.
A film nagy része ennek az audio-vizuális eseménynek a dokumentációja, amelyet különféle képek szakítanak meg – például a görög szabadságharc jelenetei vagy ókori tárgyak felvételei.
A zene nem csupán a rövid elektronikus kompozíciót, a Mycenae-Alpha-t tartalmazza, hanem kórusokat, zenekart és sok ütőhangszert is használ. Az esemény és a zene Xenakist a leginkább rituális, ugyanakkor leginkább befogadható arcában mutatja meg.
Egyszerre archaikus és jövőbe látó, és egyszerűen nagyszerű. Irigylem azokat, akik ezt élőben láthatták 1978-ban, de még ebben a filmes formában is rendkívül magával ragadó. Mivel CD-felvétel nem érhető el, ez a jó minőségű felvétel egy fontos hiányt pótol mindazok gyűjteményében, akik Xenakis műveit szeretik.

Psichramis Fotis Iannis Xenakis Polytope Mycenes Alpha 1978 mp4Polytope (Mycenes Alpha) - Hybrid Cinema (1978)Duration: 93:38Directed by Fotis Psichramis Myc...

11/03/2026

A kompozíció felső kétharmadát kitöltő lebegő, rétegzett felhőtér nem meteorológiai jelenségként, hanem belső tájként jelenik meg. A meleg okkerek és a hűvös kékes-szürkék finom átmenetei a bizonytalanság és a megnyugvás közti állapotot rögzítik. A fény nem forrásból érkezik – inkább emlékként dereng át a felületen.
A jobb alsó sarok visszafogott építészeti motívuma stabil pontként működik ebben az oldott, atmoszferikus térben. A csatorna élén megjelenő finom fény nem pusztán formai hangsúly, hanem határ: kint és bent, földi és éteri között.
A mű a csend gesztusával dolgozik. Nem dramatizál, nem narratívát kínál – inkább jelenlétet. Egy ház, amely fölött az idő nem múlik, hanem átvonul.

09/03/2026

Ez a kép gyönyörűen ötvözi a belső világ és a külső táj érzékeny ábrázolását. A levegős, zöldes felső tér és a sötét, texturált alsó rész feszültséget teremt, miközben a kis őzike a törékeny élet és kíváncsiság jelképe. A fehér karcolások és a textúrák finom utalások az emlékezetre és a múlt nyomaira. Az egész munka tömören, de gazdagon fejezi ki a belső gondolatok és érzelmek világát, miközben a motívum egyszerűsége játékosságot és mesébe illő hangulatot ad neki.

07/03/2026

Struktúra utáni tér
A mű a rend feloldódásának köztes állapotát vizsgálja, ahol a szerkezet már nem tárgyi, hanem emlékezeti minőség.
Az architektonikus jel áttetszővé válik, orientációként marad jelen a festői térben.
Az atmoszferikus mező nem háttér, hanem időréteg: a forma feloldódásának médiuma.
Az alsó zónában koncentrált vörös fragmentumok jelennek meg mint energiasűrűségek, a stabilitás törésének lenyomatai.
A kompozíció feszültsége a szublimált rend és az anyagi intenzitás közti távolságban keletkezik.
A mű nem narratívát kínál, hanem felfüggesztett állapotot: a jelentés újraszerveződésének nyitott terét.
A kompozíció döntő eleme a kiterjedt, atmoszferikus mező. Ez a festői tér nem háttér, hanem médium: időréteg, amelyben a forma elveszíti kontúrját, és puszta viszonnyá alakul. A rend itt nem geometria, hanem halványan fenntartott orientáció.
Az alsó zónában elhelyezkedő intenzív, vörös fragmentumok a struktúra anyagi maradványai – vagy épp annak érzelmi ellenpontjai. Nem narratív jelek, hanem energiasűrűségek. A felületbe ékelődve a festmény síkját megnyitják, megtörik annak homogén csendjét. Ezek a beavatkozások a stabilitás traumatikus tapasztalatát teszik láthatóvá: a rend nem eltűnik, hanem átalakul töréssé, rezgéssé.
A mű tere így kettős: fent a szublimált szerkezet, lent a koncentrált intenzitás. A közöttük húzódó üresség nem hiány, hanem potenciál – az újraszerveződés, a jelentésképződés nyitott állapota.
A festmény nem állít, hanem felfüggeszt. A nézőt egy köztes állapotba helyezi, ahol a stabilitás már nem külső rendszer, hanem belső konstrukció kérdése.