Barabás Villa

Barabás Villa Kulturális befogadó tér -villa, rendezvényterem, galéria és pihenőkert- a Városmajor szomszédságában. Az épület
Barabás Miklós, a 19. Budapest XII. látja el.
(311)

század kiemelkedő festőművésze 1839-ben vette meg a Városmajor utca 44. szám alatti szőlőskertet, melyen már akkor is állt egy présház és egy pince. A festő 1840-ben saját tervei alapján építtette fel a klasszicista stílusú villát, melyet időközben bővített egy újabb helyiséggel. A villaépület alatt nagyméretű (bor tárolására alkalmas) pincehelyiség volt, amelyet föld alatti folyosó kötött össze a

vincellérházzal. 1870-ben eladta a házat, amely ezt követően többször cserélt tulajdonost. Az épületegyüttes az új tulajdonosok igényének és ízlésének megfelelően változott, és a toldozgatások eredményeként az eredeti villaépület felismerhetetlenné vált. kerület Hegyvidék Önkormányzata 2000-ben döntött véglegesen a villa felújítása mellett. A tervezésre kiírt pályázatot Basa Péter építész nyerte. A felújítás alapkoncepciója az volt, hogy az eredeti épületrészek (villaépület, vincellérház) maradjanak meg, minden későbbi bővítményt elbontottak. A felújított épületegyüttes 2004-ben Europa Nostra-díjat, az európai építészet egyik legrangosabb kitüntetését nyerte el. Barabás Villa
A Barabás Villát 2014 óta a MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. üzemelteti. Egy klasszicista épület és hozzá tartozó modern épületegyüttes, amely kitárja kapuit a kortárs művészetek előtt. Kulturális befogadótérként minden korosztály számára sokszínű programot kínál a legváltozatosabb művészeti ágakban. Helyet ad könnyű- és komolyzenei koncerteknek, könyvbemutatóknak, író-olvasó találkozóknak, felolvasóesteknek, kamaraszínházi előadásoknak, filmvetítéseknek, ismeretterjesztő előadásoknak, gyerekprogramoknak, kiállításoknak és kézműves műhelyeknek. A kultúraközvetítésen túl a Barabás Villa közösségi színtér is. Többszintes, zegzugos kertje baráti találkozásra éppúgy ideális, mint olvasgatásra. A Barabás Villa területén 2019-ben megnyitott Nuance lunch&bar változatos kínálattal várja vendégeit. Rendezvényhelyszín
A Barabás Villa mint rendezvényhelyszín terembérleti lehetőséget biztosít kulturális programok, szakmai konferenciák, céges rendezvények, családi események, tanfolyamok, műhelyek, képzések számára. Bővebb információ: www.barabasvilla.hu
A Barabás Villa a Hegyvidék hivatalos házasságkötő helyszíne. Az esküvőszervezést a V46 Projekt Kft. Bővebb információ: barabasvilla.hu/eskuvo
Találkozzunk a Barabás Villában!

27/08/2026

„A Hagyaték egy életre szóló, elgondolkodtató, saját sorstörténetünk és transzgenerációs traumáink feltárására inspiráló színházi élmény. A drámaian sokkoló darab hatását a két színésszel való bensőséges beszélgetés oldja az este végén.” - Sükösd Anikó, Szombat folyóirat

🎭 Hagyaték - előadás Martin Miller és Alice Miller írásai alapján
2026.08.31. - 20:00 - Barabás Villa
🎟 Jegyek: https://barabasvilla.jegy.hu/program/hagyatek-lathataron-csoport-193893/1463381
👉 További információk: https://www.facebook.com/events/976794041858396

27/08/2026

Elkezdődött a KÉPtelenség finisszázs - még érdemes csatlakozni! ;)

26/08/2026

💃Kezdődjék a tánc!🕺
Szezonindító ingyenes bemutatóóra a Barabás Villaban - részletek a posztban a kedvcsináló videó alatt!👇👇👇

A MOMkult közössége nevében fájdalommal búcsúzunk Nádas Pétertől, a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjától. Emlékét ...
26/08/2026

A MOMkult közössége nevében fájdalommal búcsúzunk Nádas Pétertől, a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjától. Emlékét és életművét megőrizzük.

Jön, JÖN, JÖN!!!! Az utóbbi évek egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó kiállításának finisszázsa pop-up tárlattal 🖼...
26/08/2026

Jön, JÖN, JÖN!!!! Az utóbbi évek egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó kiállításának finisszázsa pop-up tárlattal 🖼️, előadásokkal🎤, és egy izgalmas, képhamisításról készült dokumentumfilmmel 🎬 2026. augusztus 27-én, 17 órától!
✨ Várunk mindenkit szeretettel!✨
Festményvizsgálati Labor

Cím

Városmajor Utca 44
Budapest
1122

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Barabás Villa új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás