Minimal Art Family

Minimal Art Family A Minimal Art Family, más néven MAF, egy fiatal művészekből álló csapat. Céljaink elérésének érdekében számos programmal és rendezvénnyel kedveskedünk.

Kreativitásunk több ágon valósul meg: grafikusok, producerek és dj-k sokasága igyekszik bemutatni és átnyújtani az igazi MAF élményt, életérzést. Szervezetünk sokszínűsége is azt mutatja, hogy nem csak egy adott réteget, érdeklődési kört szeretnék foglalkoztatni. Csapatunk felkarolja a feltörekvő tehetségeket: a 2011-ben induló Minimal Art Family TV (MAF TV) lehetőséget nyújt a bemutatkozásra mind

en olyan művész, zenész, sportoló számára, akik szeretnék tevékenységeiket bemutatni a publikum számára. Rendkívül színes és változatos műsorunk minden héten a hét utolsó napján, azaz vasárnaponként este 6 órától - 10 óráig ÉLŐBEN jelentkezik. Akik nem tudták figyelemmel követni az élő adást, azok számára a video archívumban az összes korábbi adás visszanézhető. Célunk, ezzel egy közösség kialakítása, amely felé információt, kultúrát, kultúrális impulzusokat, és az aktuális trendet tudunk közvetíteni. Változatos programjainkkal, különböző zenei stílusokkal megpróbáljuk mindenki érdeklődését felkelteni és ezzel mindenki felé nyitni. Lehetőséget biztosítunk mindazok számára is akik feltörekvőben vannak, hogy megmutathassák tehetségüket, foglalkozásukat, hobbijukat. A műsorhoz hozzászólni, kérdezni, információt szerezni, stb. a Minimal Art Family hivatalos Facebook oldalán üzenetbe vagy az adás posztjában lehetséges
A műsort a Minimal Art Family hívatalon weboldalán a főoldalt lehet elérni. Jó szórakozást kívánunk. Minimal Art Family Teram

A holnapi naptól vannak már csak helyek a héten!Aki szeretne jönni előre foglaljon időpontot online a weboldalunkon:www....
11/08/2026

A holnapi naptól vannak már csak helyek a héten!
Aki szeretne jönni előre foglaljon időpontot online a weboldalunkon:
www.minimalartfamily.com

Kellemes napot mindenkinek!

Múlt heten felavattuk az előadó termet.Aki volt az ingyen kapott egy nagyon fontos leckét, és az alap zene elméletet, ho...
10/08/2026

Múlt heten felavattuk az előadó termet.
Aki volt az ingyen kapott egy nagyon fontos leckét, és az alap zene elméletet, hogyan kell jól keverni.

Aki szeretne megtanulni djskedni, fejlődni, jobb lenni az foglaljon időpontot és jöjjön el tanulni, vagy gyakorolni hozzánk!

www.minimalartfamily.com

04/08/2026

Köszönjük, hogy voltatok tegnap, és ilyen sokan eljöttetek. Öröm volt látni hogy az új hely is milyen jó működött igaz ez a 60 fok kicsit megterhelő volt.

Egy olyan tudást kaptatok ami megváltoztatja a hozzáállást a zenéhez illetve a djskedéshez.
Aki nem volt jelen de szeretné pótolni az foglaljon időpontot online!

A következő esemény szeptember 07. ugyan itt várunk titeket vissza írjatok be előre!!

Sziasztok!A héten és a jövő héten korlátozottan leszünk nyitva, szóval ennek tudatába foglaljatok időpontot a stúdióba.A...
30/07/2026

Sziasztok!
A héten és a jövő héten korlátozottan leszünk nyitva, szóval ennek tudatába foglaljatok időpontot a stúdióba.

A héten pénteken és szombaton Szegeden lesz a csapat.
Majd jövő héten hétfőn és kedden vagyunk csak nyitva, szerdától Szerbiában vagyunk a Malomfesztivál, Orom -on.

Szabad helyek itt:
www.minimalartfamily.com

29/07/2026

Mivel 2 bejárat is van sokan nem értitek, hogy a Blatty Ottó utca 3-5 felől hogyan lehet bejutni.
Csináltunk egy kis videót, hogy prezentáljuk a szituációt 😅
A sorompónál csak kocsival tudtok bejönni!!!!
A jobbkezes eső fehér épület a 3-5 szám, itt lehet gyalogosan bejönni. Az ajtó 0-24 nyitva van.
A telepre beérné a 8-ás épületetben vagyunk az első emeleten.
Mentsétek le a videót későbbre vagy ha mégis elvesznétek hívjatok fel telón!
A másik bejárat az Üllői út 102.
Itt csak gyalogosan tudtok bejutni és ez számkódos szóval a bejáratnál hívjatok.
Várunk titeket sok szeretettel, foglaljatok időpontot online a weboldalunkon!
Pacsi, puszi!!!

Kedves Barátok! A heten rövid hét lesz, pénteken és szombat zárva vagyunk mert elvonulós hétvégét tartunk Szeged mellet....
28/07/2026

Kedves Barátok!
A heten rövid hét lesz, pénteken és szombat zárva vagyunk mert elvonulós hétvégét tartunk Szeged mellet.

Akinek nincs meg időpontja az foglaljon mert fogynak a helyen.
www.minimalartfamily.com

Kellemes hetet mindenkinek.
Puszika!!

A jövő Dj pultja?Sync nélkül nem lesz élet a bolygón.Egyre többet tapasztaljuk hogy semmilyen tapasztalat vagy gyakorlás...
23/07/2026

A jövő Dj pultja?
Sync nélkül nem lesz élet a bolygón.

Egyre többet tapasztaljuk hogy semmilyen tapasztalat vagy gyakorlás vagy rutin nélkül és nélkül odaadnak “Dj-k” és tok természetesen nyomják.

Sok esetben fel sem tűnik nekik hogy el van csúszva a zene mert rosszul van beállítva a grid amivel működne a sync rendszer.

De a legkáprázotasabb, hogy a közönség is olyan igénytelen hogy nekik se tűnik fel semmi az egészből 😎

Szóval tök felesleges megtanulni zenélni, ezért FOGLALJATOK időpontot és gyertek egy syncelni:
www.minimalartfamily.com

Jó reggelt mindenkinek!Ilyen a napfelkelte az új szúdióban.Többen írtátok és kérdeztétek nem e lesz újra   és bizony kom...
21/07/2026

Jó reggelt mindenkinek!
Ilyen a napfelkelte az új szúdióban.
Többen írtátok és kérdeztétek nem e lesz újra és bizony komolyan gondolkodtunk a dolgon és nagy a mérlegelés.
Kíváncsiak vagyunk ti hogy elitek meg ezt a témát?
Legyen ne legyen?
Most hogy nincs klub felszabadul egy kis energia szóval nyitottak vagyunk a ti ötleteitekre, véleményetekre.

Írjatok le mit szeretnetek, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle!

És aki jönne a gyakorolni vagy tanulni az online foglaljon időpontot!!!

Szombaton egy egész napos strandolást terveztünk be ahova várunk szeretettel mindenkit!Reggel 9 órától este 10 óráig kin...
20/07/2026

Szombaton egy egész napos strandolást terveztünk be ahova várunk szeretettel mindenkit!

Reggel 9 órától este 10 óráig kint leszünk, szóval egész napos hálidéj lesz.

Az eseményben tudtok venni kedvezményes jegyet ami olcsóbb mint a kapuba!!!!

És természetesen nem jbl-ről fog szólni a zene itt sem. A Mogul Audio hangrendszert fogjuk telepíteni a Budakalasziak nagy örömére.

A hét többi programja:
Péntek: .events // .budapest
Vasárnap:

Kellemes hetet mindenkinek!
Puszi nyuszi csókolom!

Cím

Bláthy Ottó Utca 3-5
Budapest
1089

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Minimal Art Family új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória