01/09/2026
A művésszel készített interjú során különösen emlékezetesnek találtam azt a történetet, amelyben Hajgató Terézia első meghatározó alkotói felismerését idézte fel. Elmondása szerint az egyetem második évében spontán lefestett egy fotelt, amikor ráébredt, hogy a tárgy saját személyiségének és belső érzelmi világának kivetüléseként is értelmezhető. Ez a felismerés az önmeghatározás fontos állomásának tekinthető: az alkotó a tárgyiasítás révén eltávolodik önmagától, így lehetősége nyílik arra, hogy külső perspektívából tekintsen saját belső világára. Ebben az értelemben az eltávolodás nem az elidegenedés negatív tapasztalatát jelenti, hanem az önmegértés egyik eszközévé válik. A távlat megteremtése lehetővé teszi az egyén számára, hogy teljesebb képet alkosson önmagáról.
Hasonlóan izgalmasnak találtam, amikor a művész szobrászati munkáiról beszélt. Hajgató Terézia díszítőfestőként is képzett, amely alkotói gyakorlatában tetten érhető: műveiben organikus, természeti motívumokból építkezik, miközben az emberi testet a természet szerves részeként jeleníti meg. Az embert és testét a fémből készített és hegesztett szobrok formálják meg, illetve tükrözik vissza a pszichés folyamatokat. A Három Grácia sorozatának kiindulópontja a mimikri jelensége, amelynek során egy élőlény környezetéhez vagy más fajokhoz hasonul annak érdekében, hogy elkerülje a ragadozókat vagy könnyebben jusson zsákmányhoz. Hajgató Terézia szobrainál azonban ez az alkalmazkodási stratégia megbomlik: a test mintázata leválik környezetéről, a „példány” pedig önálló entitásként válik láthatóvá. A mű így túlmutat a biológiai jelenség ábrázolásán, és az egyéni identitás kérdését veti fel: “Ha megtalálta önállóságát az egyén, akkor ebből az új kiindulási pontból hogyan tud majd a társadalomban mozogni?”
Szöveg: Guzmics Petra
