08/05/2026
FONTOS!!
Egy nagyon fontos vitaanyag készült el -Dologidő 1.0- és most már a széles nyilvánosság is olvashatja, értékelheti. Hogyan képzeljük el a független terület jövőjét, milyen alapokon nyugodjon egy új szisztéma.
“Több mint egy éve zajlik az a jelentős, átfogó munka, amely a független előadóművészet
támogatásának és működtetésének kereteit gondolja szakszerűen újra, és tesz javaslatot a
2010 óta folyamatosan nehezített terepen alkotó művészek, társulatok, szervezetek, vagyis a
magyar előadóművészeti színtér függetlennek nevezett, a szakma egésze számára
létfontosságú szereppel bíró részének megszervezésére.”
Aki teheti nézzen bele!
Link: https://www.fesz.org/dologido
Szabó-Székely Ármin: SOFT POWER ÉS DOLOGIDŐ
Előszó a Dologidő független szakmai kezdeményezés nyilvánosságra hozott vitaanyagához
Több mint egy éve zajlik az a jelentős, átfogó munka, amely a független előadóművészet támogatásának és működtetésének kereteit gondolja szakszerűen újra, és tesz javaslatot a 2010 óta folyamatosan nehezített terepen alkotó művészek, társulatok, szervezetek, vagyis a magyar előadóművészeti színtér függetlennek nevezett, a szakma egésze számára létfontosságú szereppel bíró részének megszervezésére.
A munkát két olyan nagy tapasztalattal bíró menedzser-kurátor vezeti, akik az 1990-es évek óta a terep ismerői, alakítói és azon kevesek közé tartoznak, akik a művészeti szempontok mellett (köz)gazdasági összefüggésekben is gondolkodnak, valamint értik a kultúra mint soft power jelentőségét. Szabó György, a Trafó alapítója és Imely Zoltán kulturális menedzser felelős szakemberként és állampolgárként ismerték fel 2025-ben, hogy dologidő van: javaslataikat épp abban a helyzetben kell megfogalmazniuk és rendszerezniük, amely a legkilátástalanabbnak tűnik, abban a pillanatban, amelyben már nem pusztán fenyegető jövőkép az általuk ismert és nagyra tartott szcéna megszűnése, hanem talán az utolsó lehetőség a teljes leépülés megállítására. Ezt a felismerést szerencsés fordulatként követte a 2026-os áprilisi választások eredménye, amely világosan megmutatta, hogy sok más terület mellett, a kultúrafinanszírozásban is egyértelmű igény van a változásra, az állampolgárok és politikacsinálók párbeszédére és jobb gyakorlatok megvalósítására.
Az ezúton publikált vitaanyag létrejöttét széleskörű egyeztetés előzte meg a szakma képviselőivel (beleértve a kortárs színházi, tánc- és cirkuszművészeti, színházi nevelési, drámapedagógiai, valamint egyéb performatív/interdiszciplináris formákat). Tizenkéttagú munkacsoport állt fel, amelynek a fentebb említetteken kívül dinamizáló szerepű tagjai voltak a területen több évtizede dolgozó Hód Adrienn és Szabó Réka koreográfusok, színházi alkotók, kiegészülve a szcénát menedzselő és szervező munkatársakkal (a Független Előadó- művészeti Szövetség képviseletében Kopeczny Kata és Nagy Zoltán, továbbá Rozgonyi-
Kulcsár Viktória, Mayer Dániel, Talló Gergely), valamint a fiatalabb generációkhoz tartozó színházcsinálókkal (Kelemen Kristóf, Szabó-Székely Ármin, Valcz Péter). Az ő gyakorlati tapasztalataik és kérdéseik készítették elő azt a találkozó-sorozatot, amely keretében nyolc nyílt szakmai fórum valósult meg, alkalmanként 40–70 fő részvételével. A találkozók tartalmi összefoglalói több mint 600 főhöz jutottak el. A fórumok előtt, közben és után összegyűlt
hozzászólások, javaslatok és ellenvetések mérlegelésével, beépítésével és kontextusba helyezésével jött létre a DOLOGIDŐ vitaanyag 1.0, amely – mint neve is mutatja – egy, a fenntartóval és a szakmával folytatott előremutató, szakmailag átgondolt, az előzményeket áttekintő és a jövőre javaslatokat tevő párbeszéd alapja kíván lenni.
Az anyag józan helyzetelemzéssel indít, vázolja, hogy milyen kihívásokkal küzd ez a szakmai közösség, és hogy milyen fenntartói döntések következtében jutott ide. Ezekből világosan látszik: a 2010 óta regnáló kormányok és kultúrpolitikusok, ahelyett, hogy munkájukat végezve elősegítették volna a független előadóművészet megerősödését, hozzájárultak volna hazai és nemzetközi térnyeréséhez és ösztönözték volna a szféra fejlődését, sorozatban foganatosítottak olyan intézkedéseket, amelyek tizenhat év alatt a megszűnés szélére sodorták a kortárs magyar kultúra egyik jelentős értékét. A független kifejezést félve és
félreértve politikailag motiváltnak sejtették, s mivel állandó fenntartóval nem rendelkező szervezetekről, alkotói közösségekről volt szó, nem látták helyüket és szerepüket egy centralizált, lojalitásalapú, egységes ideológiai tömbbe rendezhető kultúrafelfogásban. A vitaanyagból az is kiderül, hogy a finanszírozási kategórián kívül mit jelent valójában a független elnevezés szakmai szempontból, milyen működési és alkotási elveket, modelleket és mintákat fed le ez a sokszor vitatott és 2026-ra kiüresített elnevezés. (A fórumok többször kitértek a definíció kérdésére, a kialakuló új helyzetben izgalmas folyamat lehet a színtér fogalmainak és önmeghatározásainak újraértelmezése.)
Inspiráló gondolat – és öndefiníció – a tágabb előadóművészeti szférán belül a függetlenekre mint alapkutatásokat végző szakemberekre tekinteni. Az akadémiai diskurzusokból kölcsönzött hasonlat szellemében a vitaanyag is amellett érvel, hogy a nagyobb terület innovatív, kísérletező, mozgékonyabb és jellemzően kisebb apparátust igénylő szegmensének működését és eredményeinek hasznosítását annak tudatában kell átszervezni
és fenntartani, hogy a teljes kulturális szféra megújulásában és élő, fejlődő működésében kulcsszerepe lehet.
Ehhez teremt keretet a vitaanyagban bemutatott finanszírozási modell, amelyben szerepelnek ismerős tényezőkre vonatkozó javaslatok (ÁFA, KATA, TAO), de olyan alapelvek is, amelyek a magyar kultúrafinanszírozásban új helyzetet alakítanának ki, sikeres alkalmazásukra azonban számos nemzetközi példa van (ld. minimum bázisösszeg). A modell kidolgozói hangsúlyozzák, hogy javaslataik egymással szisztematikusan összefüggnek, az optimális működés megteremtéséhez egy új ökoszisztémára van szükség. A másik alapvető kérdés a támogatási döntéshozatal struktúrájának milyensége. A vitaanyag ezzel kapcsolatban különböző lehetőségeket vázol, kitérve a döntések átláthatóságának, a kuratóriumok szakmai összetételének, a döntéshozói megbízatások jellegének és időtartamának kérdéseire, egy szakmailag megalapozott, méltányos és kölcsönös bizalmon alapuló támogatási rendszer létrejöttének érdekében.
A szakma egészét felölelni igyekvő gondolkodás jól látszik a vitaanyag azon részében, amely a független előadóművészet hazai és nemzetközi mobilitásával foglalkozik, valamint a terepen dolgozók életpályamodelljeivel kapcsolatban tesz javaslatokat. Az utóbbi években a terület jelenléte szinte teljesen a fővárosra szűkült, ez sem a fenntartó, sem az alkotók, sem közönségük számára nem elfogadható helyzet. A független előadóművészet a kortárs magyar kultúra integráns részeként az egész országban jelen kell, hogy legyen, sőt gyors reagálóképessége és változó formátumai miatt a kultúrához nem vagy nehezen hozzáférő területeken közszolgáltatói feladatok betöltésére is alkalmas. Az életpályamodellek áttekintik a szféra alkotóinak különböző igényeit és lehetőségeit, azokat a mintákat, amelyek nem zárványként értik a független területen való működést, hanem a teljes kulturális rendszer organikus, átjárható részeként, amelyre az egész előadóművészeti színtérnek szüksége van.
A DOLOGIDŐ vitaanyag 1.0 összeállítói szerint a tervezés folyamatát az észszerűség, a mértéktartás, a fenntarthatóság és a terület ökoszisztémaként való felfogása határozta meg. Ezeket az elveket kívánjuk mindenkinek, aki részt vesz az újjáépítésben.
A koncepció itt olvasható: https://www.fesz.org/dologido
A Dologidő előszó a Színház folyóirat oldalán jelent meg https://szinhaz.net/2026/05/08/szabo-szekely-armin-soft-power-es-dologido/
