14/01/2026
"Nem tudatosan választva, hanem valahogy a mélyről előtörve került fókuszba a múltam és az életutam elfogadása. Annak a tudattalan tudatosítása, hogy nem késtem le semmiről, és mindaz amin keresztülmentem, rossz és jó egyaránt, egy alap a jövőre, és az alakítása csak rajtam múlik. Volt egy pillanat, a festés kétharmada körül lehetett, amikor elemi erővel tört rám a felismerés, hogy nagyon szép és jó, hogy itt festegetek, de éppen azt nem csinálom, amiért idejöttem. Hogy pacsmagoljak, hogy játszak. A nagy felület, bármennyire lelkesedtem is érte, kicsit teherré vált, mert mi van ha rosszat húzok és elrontom. Hihetetlen bátornak éreztem magam, mikor az első, tudatosan oda nem illő pacsmagot ráhúztam a képre. Mikor Svédországban önkénteskedtem, szokásunkká vált a jeges tóba ugrálni. Álltam a stégen, farkasszemet néztem a vízzel, ami még csak kezdett kiolvadni az utolsó március végi fagyokból, úszkáltak rajta a jégdarabok, tudva hogy marha hideg lesz. Az egész persze őrültség, de aztán csak ugrik az ember és kievickélve a világ tetején érzi magát, mintha bármire képes lenne. Hasonlót éreztem magam a festés végére is, felszabadultságot, erőt, lebegést, és legfőképpen erőt."
