02/12/2023
Kedves Világ!
Ma részem volt a lehető legerősebb Deja Vu érzésben, ahogy vonatra szálltam, hogy Nagymarosra menjek.
Az eső és a köd mindvégig ott lógott felettem és a vidék a maga elhagyatottságában és reménytelenségében pontosan úgy nézett ki és pontosan azt az árzást keltette, ( különösen a MÁV földjei körül,) mint annak idején a hatvanas években, Az utcákon sehol egy élő lelket nem lehetett látni, sok befejezetlen ház, elhanyagolt kis munkatelepek, Az egész úgy nézett ki, mint valami csődbement TSz megmaradt, roskadozó melléküzem ága. Igazi Deja Vu, ezt már átéltem egyszer. Sőt, nem is egyszer! Ez volt az általános életérzés ami elől menekültem akkor és alig vártam, hogy kiszabaduljak belőle. És most itt ültem, a kényelmes, jólfűtött vonaton, képtelenül arra, hogy a szememet levegyem erről a kihalt, kétségbeejtő tájról. De azért tudtam mindvégig, hogy ez mind csak látszat és nosztagia. Az első napsütés és szellő elfújja majd.
