02/06/2026
Pat Metheny: a Side-Eye viharában
Pat Metheny gitárlegenda a Side-Eye formációval továbbviszi azt a mentori örökséget, amely pályája kezdete óta fontos része művészi gondolkodásának. A projekt immár a harmadik változatánál tart, Metheny pedig ezen a nyáron fiatal virtuózokból álló legújabb felállását hozza el Budapestre. Stuart Nicholson beszélgetett a mesterrel.
„Ennek az egész Side-Eye-dolognak az alapgondolata egy orgonatrió volt” - mondja Pat Metheny. „Amikor elindítottam, azt mondtam: arra fogom használni, hogy lehetőséget adjak fiatalabb zenészeknek, ahogyan nekem is rengeteg fantasztikus lehetőséget adott Gary Burton, Steve Swallow és a többiek. Azt mondtam: én is ezt fogom tenni.”
Az első felvétel a 2021-es Side-Eye volt: klasszikus Metheny-kompozíciók és új darabok keveréke, élőben rögzítve. Hallható rajta a „Bright Size Life” - Metheny 1975-ös debütáló albumának címadó száma -, valamint az 1992-es Secret Story harmonikailag kihívást jelentő, ritmikailag bonyolult „Better Days Ahead”-je is. A lemez jelentősen ráirányította a figyelmet James Francies billentyűsre és Marcus Gilmore dobosra.
A Side-Eye legújabb felállásában Chris Fishman játszik billentyűs hangszereken, Joe Dyson dobol, és vendégzenészekkel kiegészülve ők hallhatók Metheny oldalán a formáció új albumán, a Side-Eye III+-on.
„Chris Fishman igazán érdekes figura” - mondja Metheny. „A Louis Cole-féle világból érkezett, ez egy Los Angeles-i közeg. Louis Cole talán az egyik leginkább alulértékelt erő a mai zenében. Van egy Knower nevű duója Genevieve Artadi énekesnővel, és elképesztő fiatal muzsikusokat nevelt ki maga körül, Chris is közéjük tartozik. Mindannyiuknak dobolniuk is kell, mind dobosok, ami számomra az univerzum kulcsa. Chris ebben a Los Angeles-i Louis Cole-közegben nőtt fel, talán tizenkét-tizenhárom éves korától. Ma pedig, amikor L.A.-ben dolgozik, gyakran dobosként hívják, pedig elképesztő zongorista.”
Metheny önmagáról is nyíltan beszél:
„Nagyon kritikus vagyok a saját dolgaimmal szemben. Még mindig feltörekvő zenésznek érzem magam. Szeretnék egyszer legalább közel kerülni ahhoz, ahol szerintem lennem kellene.”
Joe Dysonról így fogalmaz:
„Joe már teljesen kész muzsikusként érkezett ebbe a helyzetbe. Hallottam valakivel játszani, és számomra ez kicsit olyan volt, mint amikor Antonióval játszottam” - utal Metheny régi dobosára, Antonio Sánchezre. „Abban az értelemben, hogy Joe-val azonnal meg tudtam csinálni olyan dolgokat, amiket Antonióval csináltam, igaz, teljesen más zenei anyaggal. Joe esetében a különbség a New Orleans-i és a Kansas City-i vonal, amelybe nagyon ritkán tudtam így belemenni bárkivel. Joe-val le tudunk ülni, és négy órán át duózni: ott a végtelen. És amikor bármelyik zenésznél megérzem ezt a végtelenérzetet - ami először is ritka -, az egyszerűen kinyitja az ötletek zsilipeit. Azt mondanám, hogy a lemezen minden Joe köré épül, és aköré, amit ketten együtt csinálni tudunk.”
Nagyobb vászonra kívánkozó zene
A Side-Eye legújabb változatához Metheny egy teljes albumnyi új anyaggal készült. Élőben működött is a zene, de a stúdióban valami nagyobbat kezdett hallani mögötte. Egyszer már megtörtént vele hasonló: a 2020-as From This Place felvételekor felismerte, hogy kompozíciói szélesebb vásznat igényelnek. A Side-Eye III+ esetében ugyanez történt.
„Most kicsit más volt a helyzet, mert nagyon korán rájöttem” - mondja Metheny. „A zene, amit írtam, valami nagyobbat kért. Ahogy kezdtem összerakni, pontosan azt a hangzást hallottam, ami korábban még nem ilyen formában jött hozzám. Már-már azon gondolkodtam: ez így helyes? Mi történik itt?”
Metheny jól ismerte Mark Kibble-t, a Take 6 gospelénekegyüttes vezetőjét. Küldött neki zenéket és demókat.
„Azt írtam neki: figyelj, én ezt hallom benne, megőrültem, vagy ennek van számodra bármi értelme? Azonnal visszaírt: ó, ez nagyszerű, igen, csináljuk! Ez egészen másfajta hangszerelés, mint bármi, amit korábban csináltam. Szó szerint hangokat hallottam. Érdekes volt elmagyarázni Marknak, mit hallok, ő pedig azonnal ért***e.”
Metheny basszust is hallott az új zenében. Chris Fishman ajánlotta barátját, Daryl Johnsot, ezzel pedig a gitáros újabb, a Los Angeles-i Louis Cole-közeghez kapcsolódó muzsikussal került kapcsolatba.
„Chris mindenféle érdekes fiatal zenészt ismer, akiket én talán nem. Bár Darylt ismertem még tinédzserkorából: igazán különleges, zseniális szintű csodagyerek volt. Tizennégy-tizenöt évesen már mindenkivel játszott. Daryl nagybőgős volt, Christian McBride technikai szintjén, aztán abbahagyta a nagybőgőt, és most elektromos basszusgitáron játszik egy rockzenekarban.”
Metheny úgy érezte, Johns kiváló lehet a Side-Eye III+ anyagához.
„Ő és Chris nagyon közeli barátok, de valószínűleg nem ő az az ember, aki turnéra is eljönne. A lemezen viszont használtam, és senki sem csinálhatta volna jobban.”
A basszusszólam azonban különösen nehéz feladat volt.
„Sok mindenem jóval nehezebb annál, mint amilyennek elsőre tűnik, mert olyan ember kell hozzá, aki nagyon egyszerűen is tud játszani. Számomra mindig ez a legnagyobb kihívás. Rengeteg embert találok, aki nagyon bonyolult dolgokat el tud játszani. Nagyon nehéz olyat találni, aki képes egyszerűen játszani, aztán bonyolult dolgokat is. Akik el tudják játszani az »I Hear a Rhapsody«-t 15/8-ban, mind a tizenkét hangnemben, azok általában egész este ezt akarják csinálni. Nekem olyan ember kell, aki erre is képes, de hajlandó félhangokat játszani, érti, miért van erre szükség, majd nyolc ütemmel később valami igazán nehéz dolgot csinál.”
Mit jelent a pluszjel?
Itt válik érthetővé a pluszjel az album címében. Metheny a Metheny–Fishman–Dyson alaptrióhoz összesen tizenhárom zenészt adott hozzá, köztük kilenc énekest, akik különleges hangszínként működnek az együttesen belül.
Ehhez járulnak generációjuk legtehetségesebb fiatal muzsikusai, és máris megvan a recept Metheny legjobb albumához a 2020-as, Gwilym Simcockkal készült From This Place óta. A lemez könnyedén illeszkedik azoknak a pályacsúcsoknak a sorába, amelyek a First Circle-lel indultak 1984-ben, majd a Letter From Home-mal folytatódtak 1989-ben - ahol a szöveg nélküli énekhangok már fontos együttes-hangszínként kerültek előtérbe -, aztán a Secret Story, a The Way Up és a From This Place következett.
A Side-Eye III+ ensemble-darabjaiban Brandee Younger hárfán, Luis Conte ütőhangszereken és Vincent Pierani párizsi harmonikavirtuóz is hallható. Mindannyian a maguk módján adnak nélkülözhetetlen részleteket az album gazdag szövetéhez.
Bonyolultság, amely dallamként szól
Három felvétel különösen kiemelkedik: együtt megragadják az album kalandvágyó szellemét, miközben megmutatják Metheny egyik legnagyobb erényét, azt, ahogyan képes harmonikai és ritmikai összetettséget megnyerő dallamívek mögé rejteni.
„Van valami az írásmódomban, amitől könnyebbnek hangzik, mint amilyen valójában” - magyarázza Metheny. „Ez mindig is jellemző volt rám. Láttam már rengeteg bebop-zenészt teljesen elvérezni a »James« középrészénél, a First Circle-ről. Mindig mosolygok ezen, mert elsőre az ember azt gondolná: ó, hát ez könnyű. De ember, a »James« bridge-én játszani nagyon nehéz.”
A gitáros egészen korai példákig nyúl vissza.
„Ha visszamész a Bright Size Life-hoz, ott is vannak ilyen dolgok. Például a »Missouri Uncompromised«. Alapvetően tizenkét ütem, de nem olyan, mint bármelyik tizenkét ütemes blues. Aztán a végén van valami, ami sehol máshol nem létezik a darabban. Vagy az »Unquity Road«, ahol a sok 3/4-es anyag közepén egyszer csak van egy 2/4-es ütem, amit kezelni kell. Egyszerűen így hallottam. Ez az a dolog, amiről beszélünk, és amely sokféleképpen megjelenhet. Szerintem mindig központi volt nálam.”
A Side-Eye III+ anyagáról így beszél:
„Itt mindenféle harmonikai terepen át kell játszanod, miközben az improvizációs út, amelyet be kell járnod, egyben kompozíciós funkciót is betölt. Ez nagyon nehéz az embereknek, különösen, ha az anyagban sok akkord van. Abban a három darabban, amelyet említesz, ez közös, nagyon különböző módokon.”
„In On It”, „Don’t Look Down”, „Urban and Western”
Az első számról, az „In On It”-ról Metheny így beszél:
„Vannak benne talált tárgy jellegű elemek, mintha kollázsművészet lenne. Mindig szerettem anyagokat olyan módon használni, hogy eredetileg nem feltétlenül annak indultak, amivé végül válnak. Aztán beledolgozom őket valamibe. Kompozíciós szempontból ennek vannak nyomai, különösen a dobtörésekben. Örülök ennek a darabnak: különböző elemek egymás mellé helyezése úgy, hogy remélhetőleg legyen rezonanciája és jelentése ahhoz képest, amit most magam körül érzek. Nagy különbség van az egyetlen basszushangra épülő ostinato - ez teszi ki a középrész nagy részét - és az első rész között, ahol harmonikailag mindenfelé mozog a zene.”
A második példa a Side-Eye III+ második száma, a „Don’t Look Down”.
„Nagyon kritikus vagyok a saját dolgaimmal szemben. Még mindig törekvő zenész vagyok; szeretnék egyszer valahová közel kerülni ahhoz, ahol szerintem lennem kellene, ahol szeretnék lenni. De ez a szám azok közé tartozik, ahol azt tudom mondani: rendben, itt érzem, hogy haladok. Ez a felvétel kezd közel kerülni ahhoz, amit mindig is hallottam. És ez jó érzés.”
Végül az „Urban and Western” Metheny kompozíciós gondolkodásának remek példája: a komplex szerkezet megnyerő dallamok mögé rejtve működik.
„Hat hangnemen megy keresztül, és ezt nem igazán vennéd észre, ha csak hallgatod. De nehéz. És úgy megszólaltatni, hogy ne tűnjön nehéznek, valamilyen szinten mindig ez a cél. Ez a három darab különböző módokon ezt is eléri, és ennek örülök.”
Eredeti kontextust teremteni
Metheny már pályája elején felismerte, hogy a jazzben a kihívás nem pusztán az, hogy valaki mesterien uralja a hangszerét. Ugyanolyan fontos egy teljesen egyéni, eredeti kontextust teremteni, amelyben jazzmuzsikusként működni tud.
„Most használtad azt a kulcsszót, amelyhez nagyon sokszor visszatérek” - mondja Metheny. „Az eredeti kontextus megteremtésének gondolata. Hány trombita–tenor–zongora–bőgő–dob felállású lemezre van még szükségünk ezen a ponton? Nem lett ez nagyjából összefoglalva 1965 körül Milesnál, a Plugged Nickelben? Még mindig hallgatom azt, és azt érzem: ember, ez nagyjából az emberi történelem csúcsa.”
Metheny számára éppen ez a felismerés vezetett a zenekarvezetői, komponáló szerephez.
„Számomra ennek az egésznek az egyik aspektusa oda vezetett, hogy zenekarvezető lettem, olyan ember, aki megírja a zenét. Ez valójában még a gitárnál is inkább az én dolgom. Volt egy mód, ahogyan zenészként létezni akartam, de ez nem igazán illett ahhoz, amit egy Wayne Shorter-darabban, egy sztenderdben vagy egy bluesban csinálhatnék. Volt bennem egy egész másik világ, amelyhez nem volt platformom.”
Ez a világ nagyrészt olyan zenék megírását jelent***e, amelyek saját jelenléttel bírnak, és nem illeszkednek teljesen semmi máshoz.
„Olyan zenét kellett írnom, amely formailag is csinál valamit: ahol az improvizáció egy adott szakaszból egy másik szakaszba visz, és ezáltal egy cél felé tart. Számomra ez követelmény volt. Új kontextust kell teremteni a dolgoknak. Ez végig folyamatos törekvés maradt számomra, egészen eddig a pillanatig, eddig a lemezig. Kulcsszó: kontextus. Nagyon fontos szó ebben az egészben.”
Hogyan szólal meg élőben egy tizenhat fős világ?
Metheny hangsúlyozza: a Side-Eye III+ felvétele önmagában is egy dolog volt. Egészen más feladat azonban egy tizenhat tagú ensemble lényegét kisebb zenekarral megragadni a színpadon.
„Ahogy el tudod képzelni, a kérdés az volt: rendben, hogyan fogjuk ezt élőben megcsinálni?”
Bár Daryl Johns játszott a lemezen, Metheny tudta, hogy a turnézásban nem lesz elérhető. Olyan muzsikust kellett találni, aki hasonló szinten képes működni.
„Chris azt mondta: ne aggódj, van még egy emberem. Én meg: rendben… A srác, aki most velünk van, Jermaine Paul. Hihetetlen. Valószínűleg huszonhárom-huszonnégy éves, és ő lesz a hangszer arca a következő húsz évben. Egészen különleges, és ő is dobos.”
Az ötödik tag Leonard Patton lett, akit Metheny már régebb óta ismert.
„Rájöttem, hogy ha ezt meg akarom csinálni, szükségem lesz egy valódi énekesre is. Leonard elképesztő énekes, San Diegóból.”
Ezután következett a stúdióhangszerelések átdolgozása kisebb formációra.
„Az első gondolat az volt: ezt így nem fogom tudni megcsinálni, de jó lenne valamit létrehozni, ami utal rá. Azt mondanám, egész jól állunk abban, hogy legalább a zene érzetét visszaadjuk, de kellett hozzá idő. Körülbelül két hét koncert kellett, mire azzá vált, ami most. Jelenleg nagyjából negyven koncertnél tartunk, és remekül működik. Nagyon izgatott vagyok, hogy az Egyesült Királyságban is bemutathatom. Szerintem az emberek szeretni fogják.”
https://open.spotify.com/album/4KsyZ4rh9jSNqtCy2aBAmm?si=u8rv8przT32BC70Aajtx3w
