Aktor Produkció

„A virág elfáradt már szagosodni. Unta, hogy mifenének tettük asztalunkra. S igyekezett árnyékot vetni, nagyobbat, mint a kertben s elfáradt, mikor nem néztünk oda. De észrevettem.”

József Attila: Kultúra

Ahhoz, hogy munkánk során a minket érő impulzusok által ne sodortassunk, el kell döntenünk, mit akarunk, és amellett ki is kell tartanunk. Vagyis meg kell fogalmaznunk küldetésünket; azt a tételmondatot, mely napi munkánk során minden tevékenység legmélyén vezérfonalunk kell, hogy legyen: Küldetésünk, hogy az emberi szellem igaz, és teremtő értékeit hirdessük a legerőteljesebb hatással az egyéni- és nemzetlélek fejlődésére. A kultúra szónak nincs olyan egységes definíciója, amely ugyanazt jelentené egy üzletember, adminisztrátor, tanár, vagy a többi – itt fel nem sorolt foglalkozást, hivatást űző – ember számára. Mégis: a latin colere szóból eredeztethető kifejezés egy adott társadalom mindazon ismereteinek összességét jelenti, mely az adott emberi közösség összetartozását biztosítja. Olyan társadalmi konszenzuson alapuló értékrendszer, mely nemcsak tapasztalaton, tudáson alapul, de a tradíciót, morált, vallást, hitet, valamint a művészeteket is magában foglalja. A kultúra minden társadalom, minden nemzet legnagyobb kincse. Az emberek nem élhetnek a kultúrán kívül, a kultúra az emberi lét anyagi és szellemi alkotásokban megnyilvánuló formája, az alkotó emberi szellem dialógusa saját forrásával. Egy nemzet többi nemzethez viszonyított helyét, elfogadottságát, az iránta tanúsított tiszteletet kultúrájának értékével, kisugárzási erejével mérik, ezért a kultúra ápolásában, szellemi és anyagi gazdagságának és nyitottságának gondozásában a korszerű hazafiság jut kifejezésre. Azokban az országokban, amelyekben figyelmüket a jövőre és a nemzeti kultúrájukra váró kihívásokra összpontosítják, az ezzel kapcsolatos beruházások előkelő helyet foglalnak el a társadalmi és állami szerepvállalás különböző szintjein. Nem egyirányú, vissza nem térülő befektetésről, adományokról van itt szó. Ellenkezőleg – a kultúrával kapcsolatos beruházások a legmegalapozottabb, gazdaságilag legkifizetődőbb beruházások közé tartoznak. Ahol az állam nem szolgálja kellőképpen a közösség érdekeit, a gazdasági élet pedig haldoklik, ott a kultúra lényegében megszűnik létezni. Az értelmiség elhallgat, a katedrák kiürülnek, az átörökítendő értékek elkopnak, a művészet prostituálódik. A világban létező számos megosztottság mellett egyre határozottabban körvonalazódik egy új egyenlőtlenség: vannak, akik hozzájutnak a tudáshoz, a kultúrához, és vannak, akiknek ez nem jut osztályrészül, következésképpen marginalizálódásra, másodrendűségre ítéltetnek. Rendkívül fontos, hogy a fiatal nemzedékek világszerte felismerjék ezt, míg az idősebb nemzedékek feladata és felelőssége, hogy a tudás megszerzésének vágyát fokozzák, illetve az érték- és ne a pusztán sikerorientált tudás kultuszát erősítsék. Igazodási pontokra van szükség, hogy visszataláljunk a közösség, a nemzet érdekeit szolgáló dialógushoz, oly módon, hogy erősítjük nemzeti identitásunk és együvé tartozásunk érzését gazdag irodalmi, színházi, zenei, tánc-, és képzőművészeti értékeink újra felfedezésével és bemutatásával. A globalizáció mindent elsöprő – csupán a pillanatnyi profitot szem előtt tartó – hatásaival csak úgy vehetjük fel a versenyt, ha a saját gyökereinkből táplálkozunk. Sok félreértés és tévedés származik a kultúra nálunk is meghonosodott kétféle értelmezéséből, az angolszász – különösen az amerikai – valamint az európai kultúraértelmezés különbözőségéből. Nagyon leegyszerűsítve: az amerikai felfogás szerint a műalkotás emberi munka terméke, e munka értékét pedig a befogadó a vásárlás aktusával vagy annak elutasításával mondja ki. Európa viszont a műalkotást az ihlet gyümölcsének tartotta, olyan dolognak, mely a sacrum elemeit tartalmazza, a piaci érték itt tehát másodlagos szerepet játszott. A globalizáció terjedésével egyre nagyobb teret nyer az első, az angolszász változat. A kétféle kultúramodell közötti különbség nem csupán filozófiai természetű. Gyakorlati következményei is vannak. A planetáris kultúra termékei – a filmek, sorozatok és más televíziós programok, a szórakoztató és komolyzene, az irodalom, a festészet stb. – a korporációknak és monopóliumoknak mesés hasznot hoznak. A globalizáció nagy felfedezést hozott: a kultúra, az oktatás és az információ komoly üzletté válhat. Az univerzalizáció jelensége ugyan előrelépést jelenthet az emberiség számára, ám egyúttal alattomos rombolómunkát is végez, mely a szemünk láttára elterjedő tömegkultúrában ölt testet. A világ minden táján megtalálhatóak ugyanazok a rossz filmek, játékautomaták, műanyag vagy alumínium rémségek, a nyelv torzulásához vezető aktivitások; így az emberiség nagy tömegei azzal, hogy elérték a fogyasztói kultúra bizonyos szintjét, meg is rekednek egy szubkultúrában. Ám a romboló hatás következményei hagyományainkra és nemzeti kultúránkra nézve talán még nem helyrehozhatatlanok. Az univerzális kultúra szerepének előre törésével – s éppen ez a tendencia fogja a XXI. századot egyre inkább jellemezni – megnövekednek a nemzeti kultúrákkal kapcsolatos várakozások és kötelezettségek. A megkönnyített és korlátozásmentes kommunikáció világában, abban a térben, amelyet ma hatalmas és dinamikus kultúrák igyekeznek megtölteni, csak rugalmas, alkotó és gazdag nemzeti kultúrának van esélye a fennmaradásra és arra, hogy betöltse azt a szerepet, amelyet hazája, Európa és a világ vár el tőle.

NEMZETI KULTÚRAÉPÍTÉS – NEMZETI SZÍNJÁTSZÁS

Már az antik tragédiák és komédiák is azért írattak, és a mi színházi eszményünk legfőbb célja sem más, minthogy megismerjük, és megértsük az egyént, és a polgári közösségeket napjainkban érintő és leginkább foglalkoztató problémákat; rávilágítsunk az emberek nézetkülönbségein alapuló egyéni és társadalmi ellentmondásokra, hogy szembesítsük nézőinket ezekkel a kérdésekkel. A szembesülés élménydús történéseken keresztül, erőteljes érzelmeket kiváltva kell, hogy vezesse a nézőt a ráeszmélésen és felismerésen keresztül, a katarzison át, a megértésig úgy, hogy az események is gyönyörködtessenek, ne csak a külsőségek. E küldetés érdekében kell kulturális vállalkozásunkat olyan fejlődési pályára állítanunk, melynek iránya a színházi kultúra egyetemes fejlődési irányába mutat és természetes középpontjában a közösségben gondolkodó színházi alkotóművész áll és a néző, akinek az áldozatkészségét nem zsákmányolhatja ki sem az értéktelen, olcsó eszközökkel élő szórakoztatás, sem a dilettantizmus, sem puszta üzleti törekvés. A színház közösségteremtő erő mind társulati, mind szélesebb, társadalmi vonatkozásban is, hiszen a művészetek közül a színház az egyetlen olyan komplex kommunikációs forma virtuális információkkal bombázott és túlmediatizált világunkban, amely alkotó és befogadó között a közvetlen dialógus lehetőségét teremti meg. A nemzet csak úgy felelhet meg saját fogalmának, a maga sajátos küldetésével csak úgy járulhat hozzá az emberiség közös kultúrkincsének megalkotásához és továbbfejlesztéséhez, ha az idegen szellemi termékek átgondolt, kritikus befogadása mellett elsősorban önálló szellemi teljesítmények létrehozására helyezi a hangsúlyt. A színházművészet terén Németh Antal és Hevesi Sándor szellemiségét követve a teremtő hatásokra nyitott, de saját tradíciókon alapuló, dinamikus, modern nemzeti kultúrára kell összpontosítanunk. Értékeinknek a múltba, tetteinknek a jelenbe, céljainknak a jövőbe kell mutatniuk.

Szűcs Gábor ügyvezető igazgató