01/07/2021
Sütő Péter: Egy gentleman száz évvel ezelőtt és most
Ha valakiről el lehet mondani, hogy sokoldalú művész, akkor Bardóczy Attiláról el lehet. A főiskola után a Rockszínház sztárjaként vált közismert művésszé, bár előtte már a GM49 elnevezésű beategyüttes énekeseként is komoly sikereket aratott (klipjeik a mai napig fenn vannak az Interneten).
A kilencvenes évek második felétől a Budapesti Operettszínház művészeként csillogtathatta színészi és énekesi kvalitásait, no meg tánctudását. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy sikerrel fordított le francia vígjátékokat is, amellyekkel aztán nagy sikereket aratott a hazai közönség soraiban. (Könnyű volt neki, hiszen anyanyelvi szinten beszél franciául, németül is színpadképes, nem okoz számára gondot az angol, az olasz és az orosz nyelvű kommunikáció sem, és akkor még arabul meg sem szólalt…)
Jó párszor belekóstolhattam már a színházi próbák hangulatába. Volt vérfagyasztó hangulatú, volt hűvös, volt kusza, volt széteső… Bardóczy próbái pedig barátságosak és „felsőháziak”… Mármint a Brit Parlament felsőházára gondolok, ahol a lordok ülnek. Attila a próbák vezetése alatt is annyira gentleman, hogy egyáltalán nem lógna ki közülük.
- Ilyen az én stílusom és meggyőződésem. Persze én is látok hibákat, amiért üvölteni kellene, de nem látom értelmét annak, hogy fölösleges feszültséget teremtsek. Ugyanakkor nagy gondot jelent már az is, ha mindenki csak egy kicsit figyelmetlen, ennyitől is borulhat az egész! Szerencsére ilyen gondok ezzel a társulattal nincsenek, itt mindenki figyelmes és alázatos partnere volt a másiknak.
- A drámaíróként debütáló Kellős Éva mellett, vele szoros szövetségben, egytriumvirátusban hoztátok létre a szövegkönyv végső formáját a producerrel, Paor Lillával és veled, mint rendezővel.
- Évi nagy alázattal nyúlt ehhez a témához. Nem könnyű megválasztani, hogy milyen (hétköznapi) emberi történettel lehet közvetíteni Trianonnak és az ország akkori állapotának krónikáját! Éva írta, mi meg Lillával olvastuk, és hol hozzátettünk, hol elvettünk belőle valamit. A kották, a dalok kiválasztásába, színpadra varázslásába már a zeneszerző, dr. Gyarmati-Paor Zoltán is beszállt. A zene már önmagában is az egyik főszereplő volt, hiszen a főhőst, Vasáros Vilmát (vagyis Paor Lillát) az Orfeum csillagaként ismerjük meg. Aztán, a háborút követő proletárdiktatúra bizony jócskán elhalványítja a csillagok fényét… Nem mulaszthatom el megemlíteni a darab díszlet- és jelmeztervezőjét, Húros Dórit, akinek különleges stílusát már évtizedek óta kedvelem, egy réges régi sikerben, a „Pókasszony csókjába” lettem Dóri világának örökre híve.
- Ha nem is háborús, de nagyon zűrös időszakban zajlottak a próbák.
- A coviddal az ország-ZÁRÁS időszaka jött el. Meg kellett tanulnunk, hogy mi az a kijárási korlátozás, de azt is, hogy milyen a „bejárási korlátozás”. Hiszen hosszú hetekre, hónapokra bezártak a színházak, nem lehetett közönség előtt előadásokat tartani… És milyen egy színház nézők nélkül?! Szerencsére mi egy pillanatig sem adtuk fel! Azt viszont tudomásul kellett venni (a pályázati feltételek miatt), hogy zárt ajtók mellett is meg kell tartanunk és rögzítenünk kell a bemutatót, ami bizony felért egy halálugrással.
- A szereposztásra hogy kerítettek sort?
- Már az előkészítő munkának, tárgyalásoknak is része volt ennek szervezése. Volt olyan, felkért partnerünk, aki éppen a COVID miatt nem tudott jönni (szerencsére azóta meggyógyult). Az egyértelmű volt, hogy Vilma figurája (az abszolút főszerep) Paor Lilláé, ez azt is jelentette, hogy a többi szereplőnek is „harmonizálnia” kell vele korban, stílusban énektudásban. Szerencsénk volt, mert Sáfár Mónika el tudta vállalni Böske szerepét, Babicsek Bernát pedig a fiatal, tehetséges zeneszerzőét, aki (nem mellesleg) Vilma életének párja. És végül, de nem utolsó sorban én lettem a „nagyburzsoá” Kosztándi Lóránt, akit nem a pénzéért, hanem a karakteréért szerettem meg. Az egész társulatnak hálával tartozom, mert emberfeletti munkát végeztek!
- A tévéfelvétellel, a „végtermékkel” elégedett vagy?
- Igen, mert visszaigazolta, hogy jó úton haladtunk, elértünk oda, ahová szerettünk volna. Mindenki megmutathatta magát „helyzetbe hozva”, és összkép is igazán jó lett. Örülnék, ha igazi sikerre vihetnénk majd a darabot közönség előtt is. Mert nekem erdélyi lelkem van! Édesapám 1946-ban szökött át onnan, mert nem tanulhatott magyar nyelven az ottani egyetemen. Édesanyám egy tót (szlovák) családból származott el Budapestre, de ő is imádta Kolzsvárt, ahol a hatvanas években – egy kerthelyiségben – a magyar Himnuszt húzatták el a cigánnyal… És senkinek semmi baja nem lett! Pedig már akkor is legalább negyven éves múlt a trianoni paktum…
