Bácska Banda

  • Home
  • Bácska Banda

Bácska Banda népzenei együttes A bajai Bácska Banda immár több mint három évtizedes múltra tekinthet vissza, hiszen idén ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját.

A jelenlegi tagokkal immáron lassan 20 éve működik folyamatosan megszakítások nélkül. A zenekar munkásságának legnagyobb részét a környékbeli táncegyüttesek kísérete teszi ki. (Szeremlei Néptáncegyüttes, Dunafalva, Nagybaracska gyermek és ifjúsági csoportja, Bajai Danubia AMI Fölvég Tánccsoportja). . Különösen fontosnak tartjuk a szűkebb hazánk, Felső-Bácska népzenéjének hiteles megszólaltatását. További repertoárunkon szerepel még Sárköz, Szatmár, Felvidék, Mezőség, Kalotaszeg, Székelyföld, Bukovina, Moldva varázslatos muzsikája is. Emellett a bukovinai magyar népzene gyakorlott művelőjeként a környék több bukovinai tánccsoportját is volt szerencsénk kísérni, így többek között jó kapcsolatokat ápolunk Hőgyész, Csátalja és a Bátaszéki Székely kör tánccsoportjával is. Több alkalommal volt lehetőségünk a Bukovinai Találkozások Néptáncfesztivál helyszínein fellépni, többek között Ukrajnában Csernovitz városában és a romániai helyszínén, Campulung Moldovenesc városában. Az együttesi kísérő szerep mellett többször volt már lehetőségünk önálló zenekari műsorokkal bemutatni a repertoárunkat és táncházakban is megmutatkozunk főleg Baján és környékén. Gyakran egészülünk ki más zenészekkel is a zenei sokszínűség érdekében. Számos hazai és külföldi fesztiválon értünk el sikereket. Szerepeltünk már a Kossuth Rádióban és a Duna Tv-ben is. 2008-ban egy nagybaracskai összeállítással lehetőséget kaptunk a Hagyományok Háza által kiadott Táncház-Népzene lemezen is. A zenekar 2013-ban megkapta Baja városának Polgármesteri Kitüntető Díját. A zenekar tagjai:

Eördögh Gabriella-hegedű
Kis Botond - hegedű
Kis Tibor-brácsa, koboz
Ótott Kovács Zoltán-nagybőgő, ütőgardon, dob, furulya

A zenekar állandó táncos vendége: Kis Zoltán néptáncpedagógus

És nincs megállás szeptemberben! 19-én a Szekszárdi Szüreti Napokon leszünk ott mind a felvonuláson, mind a műsorban.
30/08/2026

És nincs megállás szeptemberben! 19-én a Szekszárdi Szüreti Napokon leszünk ott mind a felvonuláson, mind a műsorban.

Szombaton délután a Sárpilisi Gerlicemadár Hagyományőrző Néptáncegyesület évfordulós műsorán zenél a Banda. Köszönjük a ...
27/08/2026

Szombaton délután a Sárpilisi Gerlicemadár Hagyományőrző Néptáncegyesület évfordulós műsorán zenél a Banda. Köszönjük a megtisztelő meghívást!

Holnap esti programunk!Mindenkit szeretettel várunk az Eötvös utcában! :-)
27/08/2026

Holnap esti programunk!
Mindenkit szeretettel várunk az Eötvös utcában! :-)

Kedden este mi is ott leszünk a Szeremlei Néptáncegyüttessel! :-)
16/08/2026

Kedden este mi is ott leszünk a Szeremlei Néptáncegyüttessel! :-)

23/07/2026

Benne voltunk a (román) TV-ben! :-)

22/07/2026
21/07/2026

Megtisztelő volt idén ismét részt venni rajta!
Köszönjük a meghívást a Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoportja részéről!

Egy kis öröm zene a Faipari Történeti Múzeumban.
20/07/2026

Egy kis öröm zene a Faipari Történeti Múzeumban.

Address


Website

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Bácska Banda posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Shortcuts

  • Want your establishment to be the top-listed arts & entertainment?

Share