12/04/2026
Aradvári Nóra
Vár vonalán írt római bánat
vissza se hív, majd hajnalig altat,
el sose baktat a kép, visszareméli a nép.
nézem a tájat, bár oda hívna,
kaptat az álmon a vér, rádidereg aki fél.
más haza hív, hol más telihold jár,
ott hol a búza kemény, ujjamat éri a dér.
kár sose látom a képet, az árnyat,
azt aki élni szegény, elhadonássza a szél.
kéreti, immár tiszta a válasz,
mit, hova tenni elég, el csakis el, sose félj.
csontom a páncél, kardom a látszat,
kín velem élni remél, úgy ahogy egyszer a szél.
várfal a kincs és várfal az átok,
áttöri élve a vész, halni meg érte merész.
áldozat érte a lelkem: a Bánat,
el vele nézni nehéz, otthon a tűz, aki néz.
és ez a kép így vissza ne rántson,
úgy cselekedj ahogy élsz, vígan, amint a haza.
(A pályamű a Limes civil verspályázatára készült, a többit Barabás Tamás kiíró oldalán olvashatjátok - link a hozzászólásóknál! Szavazzatok!)