Mit ér, ha? - zenés női varieté a mulandóságról

  • Home
  • Mit ér, ha? - zenés női varieté a mulandóságról

Mit ér, ha? - zenés női varieté a mulandóságról A Láthatáron Csoport (független színházi társulás) legújabb előadása. című zenés női varietét. Mit ér a nő, ha már nem fiatal? Ha már nem olyan vonzó?

Mit ér, ha? - zenés női varieté a mulandóságról -

Szeptember 17-én, pénteken mutatjuk be a Láthatáron Csoport a várva várt legújabb darabját, a Mit ér, ha? Sajnos a pandémia miatt korábban már el kellett halasztanunk a tervezett premiert, de szeptemberben végre a nagyközönség elé állhatunk. Az előadás az életközepi válság (midlife crisis) problémáit vizsgálja női szemszögből nézve. A színdarab

körbejárja az ilyenkor felmerülő kérdéseket: mit ér a nő, ha elmúlt 40? El tudja-e fogadni önmagát a változásban, szembe tud-e nézni saját félelmeivel, vágyaival? Az előadás formailag a varieté műfaját idézi meg, amelyben laza dramaturgiai kötelékekkel kapcsolódnak egymáshoz etűdök és zenés, táncos dalbetétek. A produkció hangvétele intim és személyes, és noha az öregedés és az elmúlás sötét tónusú témák, az előadás mégis sok humorral, olykor szélsőségesen groteszk elemekkel átitatott. Az előadásban szereplő öt igen különböző női karakter életútja különféle helyzetekben keresztezi egymást ezekben az etűdökben. SZEREPLŐK
Feuer Yvette – Judit (pszichológus); Anett anyja; pultosnő
Szalontay Tünde – Csilla (színésző)
Manyasz Erika – Anett (szociális munkás)
Álmosd Phaedra – Szilvia (könyvelő) ; Zsazsa (asszisztens)
Romankovics Edit – Éva (családanya); Rendező

ALKOTÓK
Szövegkönyv: Romankovics Edit és Zsigó Anna (A színészek improvizációja alapján)
Rendező: Romankovics Edit
Dramaturg: Zsigó Anna
Zeneszerző, zongorista: Fűri Anna
Dalszövegek: Kiss Judit Ágnes
Koreográfus: Hód Adrienn
Látvány (díszlet, jelmez): Horváth Jenny és Komesz Borbála
Világítástervező: Hlaszny Ádám és Horpácsi Ádám
Produkciós asszisztensek: Molnár Dávid Márk és Varga Tímea

JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház
1027 Budapest, Jurányi u. 1. [email protected]
+36/777 2533
www.juranyihaz.hu

Támogatók:
Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyar Művészeti Akadémia, Jurányi Ház

21/02/2024
„Mosolyogva élem meg minden pillanatát a koromnak. Köszönöm a mai görbe tükröt. Isteni volt.” „Imádtam, szeretnék a bará...
06/12/2023

„Mosolyogva élem meg minden pillanatát a koromnak. Köszönöm a mai görbe tükröt. Isteni volt.”
„Imádtam, szeretnék a barátnőtök lenni!”
„Minden benne volt, amiről az élet szól!” – vendégkönyv szemelvények

Mit ér, ha? – zenés női varieté a mulandóságról – ÉVZÁRÓ ELŐADÁS!
2023. december 13. – 20:00 – Jurányi Ház
Jegyvásárlás: https://juranyi.jegyx1.hu/esemeny/5125/mit-er--ha/2023-12-13-20-00
Várunk mindenkit sok szeretettel!

15/11/2023

Ha még nincs programod szombat estére, mi most ajánlunk egyet! :)

10/11/2023

Az októberi nagysikerű előadásunkat követően novemberben ismét Mit ér, ha? - zenés női varieté a mulandóságról a Jurányiban! Ti már tudjátok mit rejt az élet 40 felett? Elképzeltétek már magatokat 50-60-70 évesen? Ne adj’ isten éppen újrakezdés előtt álltok? Ha bármelyik kérdésre igen a válaszotok, -és akkor is, ha nem! – akkor gyertek, tartsatok velünk, találjuk ki közösen mit ér a nő, ha már nem…
Időpont: 2023. november 18. – 20:00 (Jurányi Ház, Kamaraterem)
Jegyvásárlás: https://juranyi.jegyx1.hu/esemeny/4945/mit-er--ha/2023-11-18-20-00

02/11/2023

Íme a novemberi műsorunk, fogadjátok szeretettel!

🍁11.06. Kenyértörés
Eötvös József Gimnázium
🍁11.06. Kenyértörés
Szinyei Merse Pál Gimnázium
🍁11.07. Kiállok érted – DUPLA ELŐADÁS!
Bácskai Kultúrpalota
🍁11.08. Kenyértörés
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
🍁11.09. Kenyértörés
Szinyei Merse Pál Gimnázium
🍁11.13. Kiállok magamért
Szinyei Merse Pál Gimnázium
🍁11.14. Pitbull Kamilla Gimnázium
Eötvös József Gimnázium
🍁11.15. Kenyértörés
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Átrium 123-as labor – 19:30
Jegyvásárlás: https://atrium.jegy.hu/program/kenyertores-mentocsonak-egyseg-lathataron-csoport-143433/1039914
🍁11.17. Ketrecharc – DUPLA ELŐADÁS!
Máltai Szeretetszolgálat, Arló
🍁11.18. Mit ér, ha? - zenés női varieté a mulandóságról
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Kamaraterem – 20:00
Jegyvásárlás: https://juranyi.jegyx1.hu/esemeny/4945/mit-er--ha/2023-11-18-20-00
🍁11.20. Kiállok magamért
Szinyei Merse Pál Gimnázium
🍁11.22. HAGYATÉK - előadás Martin Miller és Alice Miller írásai alapján
KuglerArt Szalon Gallery and Shop – 19:00
Jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/hagyatek-eloadas-m-miller-es-alice-miller-irasai-alapjan-139075/1036438
🍁11.24. Én, te, mi - párkapcsolati komédia
KuglerArt Szalon Gallery and Shop – 19:00
Jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/en-te-mi-parkapcsolati-komedia-139076/1036437
🍁11.25. Banyamosoda
Cseppkő Gyermekotthon
🍁11.27. Kenyértörés
Petőfi Művelődési Központ, Orosháza
🍁11.28. Ketrecharc
Csányi Alapítvány Jászberényi Közösségi Ház
🍁11.30. Kenyértörés
Lánczos Kornél Gimnázium

Bővebb és részletesebb információkért látogassatok el honlapunkra!
http://lathataroncsoport.hu/

13/10/2023

Jegyet. Egyszerűen.

28/09/2023

Kedves Láthatáron Csoport kedvelők és támogatók!
Íme az októberi műsorunk, fogadjátok szeretettel!

🍂 10.03. Ketrecharc
Deák Diák Általános Iskola

🍂 10.05. Pitbull Kamilla Gimnázium dupla előadás!
Szent Benedek Gimnázium

🍂 10.07. Banyamosoda
Cseppkő Gyermekotthon
(Szervezés alatt!)

🍂 10.10. Kenyértörés
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Átrium 123-as labor – 19:30
Jegyvásárlás: https://atrium.jegy.hu/program/kenyertores-mentocsonak-egyseg-lathataron-csoport-143433/1013296

🍂 10.11. KENYÉRTÖRÉS - Krónika a görög-perzsa háborúkból
Malom és Kacsa Bisztró és Rendezvényház, Tata – 19:00
Jegyvásárlás: https://cooltix.hu/event/64d5e60eafb509687e661a66?fbclid=IwAR20MFllv_GvFJ5eNlpU1syOqmd2j65bNekXVwG9yN_uJ2Ed2etkF16C0xw

🍂 10.12. Láthatáron Csoport: Mit ér, ha? – zenés női varieté a mulandóságról
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Kamaraterem – 19:00
Jegyvásárlás: https://juranyi.jegyx1.hu/esemeny/4484/mit-er--ha/2023-10-12-19-00

🍂 10.14. HAGYATÉK - előadás Martin Miller és Alice Miller írásai alapján
KuglerArt Szalon Gallery and Shop – 19:00
Jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/hagyatek-eloadas-m-miller-es-alice-miller-irasai-alapjan-139075/1028110

🍂 10.16. Kenyértörés
Eötvös József Gimnázium

🍂 10.17. Pitbull Kamilla Gimnázium
Eötvös József Gimnázium

🍂 10.18. Pitbull Kamilla Gimnázium
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Átrium 123-as labor – 19:30
Jegyvásárlás: https://atrium.jegy.hu/program/pitbull-kamilla-gimnazium-mentocsonak-egyseg-lathataron-csoport-150200/1013005

🍂 10.19. Ketrecharc
Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium

🍂 10.26. HAGYATÉK - előadás Martin Miller és Alice Miller írásai alapján
KuglerArt Szalon Gallery and Shop – 19:00
Jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/hagyatek-eloadas-m-miller-es-alice-miller-irasai-alapjan-139075/1003413

🍂 10.27. Én, te, mi - párkapcsolati komédia
KuglerArt Szalon Gallery and Shop – 19:00
Jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/en-te-mi-parkapcsolati-komedia-139076/1026886

Bővebb és részletesebb információkért látogassatok el honlapunkra!
http://lathataroncsoport.hu/

30/08/2023
26/08/2023
13/07/2023
25/05/2023

Ne maradjatok le! :)

„PRŰDEK ÉS ÁLSZENTEK, oda ne menjetek! De ti, akik szeretitek az életet és humorotok is van, nézzétek ezt a 2021 őszén b...
17/05/2023

„PRŰDEK ÉS ÁLSZENTEK, oda ne menjetek! De ti, akik szeretitek az életet és humorotok is van, nézzétek ezt a 2021 őszén bemutatott kemény és vérbő kabarét, a LÁTHATÁRON csoport MIT ÉR, HA? Című játékát, e zenés női varietét a mulandóságról…” – Gabnai Katalin

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt évadzáró vendégjátékunkra❗️

Május 31. – 19:00 – Eötvös10
Részletek és online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/.../lathataron-csoport-mit-er-ha...
Diák / Nyugdíjas / Terézvárosi kedvezményes jegyek a helyszínen vásárolhatóak minden hétköznap 10-17 óra között!

Gyertek gyertek! :)
18/01/2023

Gyertek gyertek! :)

Mit ér, ha? – zenés női varieté a mulandóságról
Avagy hogyan éljük meg mi, nők, az életközepét...
2023. 01. 28 - Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház – 19:00

💄„Nagyon tetszett: humoros, pikáns, groteszk, mégis mély... Gratulálok! IMÁDOM! ” - vendégkönyv bejegyzés
💄„Csajok! Bennetek aztán van spiritusz! Hála!” - vendégkönyv bejegyzés
💄„Már elkezdtem félni az öregedéstől, de titeket látva visszajött az életkedvem! Mit ér az élet, ha az ember közben nem szórakozik? :)” - vendégkönyv bejegyzés

Jegyvásárlás: https://juranyi.jegyx1.hu/esemeny/3415/mit-er--ha/2023-01-28-19-00
FB esemény: https://www.facebook.com/events/693266165524699/718517396332909/

💋 „Hálás köszönet az előadásért. Csodálatosan játszottatok, gratulálok! Másodjára láttam, ma elhoztam a férjemet is. Önf...
07/12/2022

💋 „Hálás köszönet az előadásért. Csodálatosan játszottatok, gratulálok! Másodjára láttam, ma elhoztam a férjemet is. Önfeledt szórakozás volt. További jó egészséget, erőt kívánok nektek!”
💋 „A legkirályabb, legeslegeredetibb, szíven ütő előadás! Már másodszor látom, de ezerszer megnézném. Fantasztikus Nők vagytok!”
💋 „Kedves Alkotók, Színésznők! Fantasztikus élményt adott, jobb, mint bármilyen terápia. Gyógyító élmény, sok nevetés, minden csupa életenergia. Köszönöm.”

Az év utolsó Mit ér, ha? előadását 2022. december 16-án láthatjátok a Márai Sándor Közművelődési Intézményben, Halásztelken,19 órától.
Kedvezményes jegyekkel és szuper hangulattal várunk majd mindenkit! Ne maradjatok le róla!
Jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/.../mit-er-ha-zenes-noi.../901372

Színészek:Álmosd Pheadra, Feuer Yvette, Manyasz Erika, Romankovics Edit, Szalontay TündeDramaturg: Zsigó AnnaRendező: Romankovics EditProdukciós asszisztens:...

Figyelem, figyelem‼️‼️Elkezdődött az októberi előadásunk jegyértékesítése, immáron a jegyx1 felületén.Találkozunk 2022. ...
19/08/2022

Figyelem, figyelem‼️‼️
Elkezdődött az októberi előadásunk jegyértékesítése, immáron a jegyx1 felületén.
Találkozunk 2022. október 22-én 20 órakor a Jurányiban!

Jegyet. Egyszerűen.

31/05/2022

Bevállalósan vagány előadás a Mit ér, ha? című produkció, ami önironikus revü, kabarészerűen mulatságos, de gyakran igencsak kesernyés jelenetekben mesél a nők élet-közepi válságáról. Öt középkorú színésznő, a Láthatatlan Csoport tagjai, meglehetősen személyesen tár...

Április 22-i előadásunkra már csak 3 db szabad helyünk van, aki kapja marja!Ha lemaradnál, ne szomorkodj, májusra még va...
14/04/2022

Április 22-i előadásunkra már csak 3 db szabad helyünk van, aki kapja marja!

Ha lemaradnál, ne szomorkodj, májusra még van néhány helyünk! :)

https://www.jegy.hu/program/mit-er-ha-zenes-noi-variete-a-mulandosagrol-124938/795154

Az előadás az életközepi válság (midlife crises) problémáit vizsgálja női szemszögből nézve. A színdarab körbejárja az ilyenkor felmerülő kérdéseket: mit ér a nő, ha elmúlt 40? Mit ér a nő, ha már nem fiatal? Ha már nem olyan vonzó? El tudja-e fogadni önmagát a változ....

Figyelem, figyelem‼️Április 22-i előadásunkra már csak 7 db szabad helyünk van, jobb ha sietsz, nehogy lemaradj róla!Máj...
31/03/2022

Figyelem, figyelem‼️
Április 22-i előadásunkra már csak 7 db szabad helyünk van, jobb ha sietsz, nehogy lemaradj róla!
Május 19-i előadásunkra is kaphatóak már a jegyek!

https://www.jegy.hu/program/mit-er-ha-zenes-noi-variete-a-mulandosagrol-124938

Az előadás az életközepi válság (midlife crises) problémáit vizsgálja női szemszögből nézve. A színdarab körbejárja az ilyenkor felmerülő kérdéseket: mit ér a nő, ha elmúlt 40? Mit ér a nő, ha már nem fiatal? Ha már nem olyan vonzó? El tudja-e fogadni önmagát a változ....

24/03/2022

Az előadás az életközepi válság (midlife crises) problémáit vizsgálja női szemszögből nézve. A színdarab körbejárja az ilyenkor felmerülő kérdéseket: mit ér a nő, ha elmúlt 40? Mit ér a nő, ha már nem fiatal? Ha már nem olyan vonzó? El tudja-e fogadni önmagát a változ....

Address


Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Mit ér, ha? - zenés női varieté a mulandóságról posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Establishment

Send a message to Mit ér, ha? - zenés női varieté a mulandóságról:

Videos

Shortcuts

  • Address
  • Alerts
  • Contact The Establishment
  • Videos
  • Claim ownership or report listing
  • Want your establishment to be the top-listed Arts & Entertainment?

Share