Zsigmond Vilmos Film Festival

Zsigmond Vilmos Film Festival A magyar operatőriskola jó fél évszázada - Illés György óta - világhírű, tanítványai számos érdemet szereztek a világ különböző országaiban.

A fesztivál egyik kiemelt célja, hogy a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkájuk jelentőségére irányítsa a figyelmet, és lehetőséget teremtsen fiatal művészek bemutatkozására. Az újabb és újabb nemzedékek – követve és megújítva a hagyományokat -, szintén egyre több elismerés birtokosai. A fesztivállal tisztelegni kívánunk e hagyomány előtt. A fesztivál másik kiemelt

célja, hogy Zsigmond Vilmos emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek is átadja. Kísérő rendezvényként retrospektív sorozatot mutatunk be Zsigmond Vilmos alkotásaiból, valamely alkotói korszakának egy-egy kiemelt filmjére koncentrálva. (Évente más-más aspektusból fogjuk néhány filmjét, illetve a vele, róla készült dokumentumfilmeket, interjúkat bemutatni.) A 4 naposra tervezett fesztivált számos kísérő program színesíti: workshop a szakmabeliek és szabadegyetem a laikusok számára - a HSC (Magyar Operatőrök Társasága) és az ASC (American Society Cinematographers) operatőreinek vezetésével -, kritikus - alkotó – néző közönségtalálkozó minden délelőtt az előző nap bemutatott filmek alkotóival; kerekasztal-beszélgetés az egyes országokban folyó filmes és – kiemelten - operatőr képzésekről, kiállítás Zsigmond Vilmos fotóiból, zenei programok nem hivatásos zenekarokkal, pl. színész-zenekarok, író-zenekarok, filmesek zenei együttese). The Zsigmond Vilmos Film Festival primarily aims at drawing attention to the work of cinematographers, one of the most important co-creators of a film, together with giving an opportunity to young artists to show their art. Hungarian cinematography has become world-famous in the past 50 years, and the members of the new generations, who both follow and renew the traditions, are no exception. The festival also wishes to focus on Zsigmond Vilmos’s life and art and to show today’s cinematographers what he achieved. So every year we will also show a retrospective of his work, a selection of his films based on different criteria, as well as documentaries and interviews with and about him. There will be further events accompanying the main programme, including workshops for professionals, open lectures given by members of HSC and ASC, Q&A’s with artists and film critics, discussions about education in film and cinematography, exhibitions and concerts.

01/06/2026

"Egy nagyon izgalmas társalkotói viszony" - Novák Erik rendező
Riporter: Csomán Sándor
Operatőr: Kovács Zoltán

31/05/2026

"Van egy nagy várakozás" - Báron György filmkritikus, filmesztéta
Riporter: Csomán Sándor
Operatőr: Kovács Zoltán

30/05/2026

"Fontos a tartalom és a forma egysége" - Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró, dramaturg
Riporter: Csomán Sándor
Operatőr: Kovács Zoltán

🇭🇺 Időközben eljutott az oklevelünk Vedat Oyan török operatőrhöz is, aki a FRAGMENTS FROM THE EAST című filmért elnyerte...
30/05/2026

🇭🇺 Időközben eljutott az oklevelünk Vedat Oyan török operatőrhöz is, aki a FRAGMENTS FROM THE EAST című filmért elnyerte a Kritikusok díját a fesztivál legjobb operatőri munkájáért. Az oklevelet Mahpare Tanin producer és Erkan Yazici rendező vették át még a ZSIFF záróünnepségén. Még egyszer gratulálunk! 🏆

🇬🇧 In the meantime, Turkish cinematographer Vedat Oyan, who was given the Critics's Choice Award for the film FRAGMENTS FROM THE EAST, has received our awards certificate. It was originally presented to producer Mahpare Tanin és director Erkan Yazici at the Awards ceremony of ZSIFF. Congrats again! 🏆

29/05/2026

"Érdekes és intenzív munka volt" - Pákozdi Ágnes operatőr
Riporter: Csomán Sándor
Operatőr: Kovács Zoltán

28/05/2026

ZSIFF 2026 festival vibes

28/05/2026

Best Jury President Ever

27/05/2026


DICSÉRET AZ OPERATŐRI MUNKÁÉRT RÖVIDFILM KATEGÓRIÁBAN / BEST SHORT FEATURE FILM SPECIAL MENTION:
I USED TO CALL THAT MAN HOME (Mexikó/Mexico)
Operatőr/DoP: Melissa Nocetti

👉 www.zsigmondvilmosfilmfest.com

Szabó Gábor Mesterkurzusáról készült videó most már elérhető! Igazán hasznos és élménydús kurzus volt, amelyet a Zsigmon...
27/05/2026

Szabó Gábor Mesterkurzusáról készült videó most már elérhető!
Igazán hasznos és élménydús kurzus volt, amelyet a Zsigmond Vilmos Film Festival-on tartott meg Gabor Szabo☺️

"From Vilmos Zsigmond till AI" Workshop of Gabor Szabo, HCA cinematographer at ZSIFF festival 2026 Szeged, Hungary

Cím

Belvárosi Mozi Vaszy Viktor Tér 3
Szeged
6720

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Zsigmond Vilmos Film Festival új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Zsigmond Vilmos Film Festival számára:

Megosztás