25/04/2026
Tompa Mihály:
A pitypang meséje🌼
A virágok tündére egy napon sorra meglátogatta az alattvalóit, megkérdezte tőlük, nincs-e panaszuk, kérésük, kapnak-e hűvös reggeli harmatot, kedvesen játszadozik-e velük az esti szél, fölkeresik-e őket a pillangók.
A kényes kerti virágok sorra elmondták panaszaikat. A rózsa arra kérte a tündért, intézze úgy, hogy a viola illata ne legyen olyan fűszeres — mert irigy volt ez a kerti rózsa. Irigyelte a viola édes illatát. Azt szerette volna, hogy az emberek csak az ő illatában gyönyörködjenek.
A virágok tündére jószívű volt, amint az egy tündérhez illik. Megszidta hát az irigy rózsát, és megsimogatta a hallgatag, csöndes violát. A százszorszép arra kérte a tündért, növesszen neki töviseket, hogy az emberek nehezebben tudják leszakítani. A liliom élesebb kardokat kért. Az estike meg azt szerette volna, ha ő nem este, hanem reggelenként nyílna, illatozna.
A tündér zokon vette a virágokhoz csöppet sem illő sok kérést meg panaszt. Rosszkedvűen ment el a kertből. Elhatározta, hogy egyhamar nem látogatja meg ismét az elkényeztetett virágokat. Lehorgasztott fejjel ballagott hazafelé az erdőben.
Így történt, hogy meglátta az út szélén a porban virító pitypangot.
Megállt előtte:
— Mondd, kedves pitypang, nincs valami kérésed, parancsod?
A pitypang csak ingatta sárga fejét, hogy nem, nincs sem kérése, sem panasza.
— Nem kívánsz magadnak jó illatot? Esetleg tüskéket, hogy ne tudjanak leszakítani a gyerekek?
Nem, a pitypang nem kívánt semmit, de amikor a tündér továbbment, felsóhajtott. Meghallotta a tündér a pitypang sóhaját, visszafordult:
— Talán mégis szeretnél kérni valamit, pitypang?
— Hiába minden, tündér, az én bánatomon te sem tudsz segíteni — mondta a pitypang. — Messze földről kerültem ide, ebbe az országba. Meggyökereztem itt. Tudom, hogy soha többet nem láthatom a hazámat. De ha eszembe jut a régi táj, mindig nagyon szomorú vagyok. Csak legalább a gyermekeim elmehetnének... de hát azoknak sincs szárnyuk!
Gondolkozott egy kicsit a tündér. Mert csodatevő, nagy hatalma volt, úgy intézte, hogy a pitypang bolyhos fiacskái, leánykái — a termésbóbiták — ezentúl apró szárnyakkal szülessenek. A bóbiták apró szárnyába belekap a szél, repíti őket hegyen-völgyön át. Messzi földre elkerülnek, s ha jó szél fúj, a pitypang egyik-másik fia, lánya visszaröpülhet a régi, elhagyott hazába is.
