09/11/2023
„A kenderrel sok munka volt! Ahogy végeztünk a harmadkapálással, nemsokára nyűni kellett a kendert, aztán három hétig áztattuk a tóban. Kendermosáskor mindig frissen sült házikenyeret és zamatos sárgaszilvát vittünk ebédre. Apám mindig a Csukás tóban szerette áztatni a kenderünket, egyszer bele is estem, nem tudtam úszni, megtelt a lábam szára »vérszípóval«, azóta is irtózom a víztől. Többé be nem álltam a vízbe, hogy mossam a kenderzsúpokat, csak hordtam, s terítettem ki a partra, apád mosta. [...] A kimosott kendert otthon ismét kiteregettük, miután jól kiszáradt, a sulykolóval összetörtük a fás részeit, a végét letaposva, jól megtekergettük, hogy hulljon ki belőle a pozdorja, majd a falnak állított hántolt csapófához verdestük, hogy jól tilolható legyen. Tilolás után héheltük egy ritkább fogúval, majd egy sűrűbbel pácoltuk, a csepűt gerebeneztük, a szép szálakból lett a szöszfonal. Feltekertük guzsalyba és télen, otthon vagy az asszonyfonóban, megfontuk. A fonalat egy-két napig kiterítettük, hogy lássák, milyen szép aranysárgára lett megszapulva... Ezután felsingeltük, felvetettük a vetőszegre, hogy megtudjuk, hány pászmánk lett, s abból hány zsák, abrosz, takaróruha, tarisznya szőhető. Akkoriban tarisznyát is kellett szőni, azzal mentünk a mezőre, abba tettük a kenyeret, szalonnát, bolti szatyrokat, táskákat egyáltalán nem használt senki, nem is illett volna a viseletünkhöz. Szőttünk elegyes ingnek, pendelynek való vásznat is, egy szál gyapot, egy szál kender, és kender volt a verője is. Az elegyes inget nem kellett keményíteni, az »állott«, úgy maradt, ahogy összefogtuk, csak dörgöléskor ment ki belőle a mángorlás! A vásznakból készült ruhákat kézzel kellett megvarrni, fontunk hozzá házi cérnát, amit a serítőn szép vékonyra serítettünk.” Széki Soós János: Parázs és korom (folkMAGazin 2011/3)
http://lapozo.folkmagazin.hu/mag11_3/?page=32
Fotó: Fonó leány, fiúk közt (Szék, 1973) – Péter
