Dylan D. Tides hivatalos oldala

30/04/2026

NagyFiamnak ❤️

Dylan D. Tides
.. tovább, tovább

Virágillat, s bánat ízű mosolygás a szívben,
szelíd, meleg tenyerek a kicsi társak vállán,
továbbmész a dallam után, megadóan, híven,
s könnyes szemed képzelt betűt kanyarít még kábán
tegnapba hullt krétacsonkkal a megkopott táblán.

Mennyi év, mi elveszik most az ünnepi díszben!
Minden terem mintha kissé idegenebb volna...
Továbbmész a dallam után, megadóan, híven,
de már mintha minden hangjegy távolabbról szólna,
s minden kéz, mi eddig óvott, a Világba tolna.

Ezer emlék oldódik a száz csokornyi színben,
kedves torkok éneklik a keserédes vágyat.
Továbbmész a dallam után, megadóan, híven,
s féled kissé a Jövőt, a benne rejlő árnyat,
de már érzed: ma növesztesz szivárványszín szárnyat!

Elhalkul a régi dallam, s egy-két pillanatra
megállnak a lábaid is, meghatódva nézel.
Feltekintesz még az izzó, szikrát szóró napra,
s megérted, hogy mindegy meddig és hogy hová mész el,
amit szíved innen gyűjtött, az sohasem vész el...




Dylan D. Tides ©

https://dylandtides.blog.hu

Kép: internet

Az írás változtatás nélkül, a szerző nevének megjelenítésével szabadon felhasználható, terjeszthető!

Köszönöm a megosztásokat! :)

26/04/2026

Dylan D. Tides

Csiga-sztori

Julcsiga és Karcsiga a kertben lófrált kedden.
Nem volt az ügy veszélytelen, tudták mind a ketten,
mert a Gazda bármely percben csizmát húzhat éppen,
s röptette már keresztül a szomszéd kerítésen
mindkettejüket egy nyáron, nem árt ezt is tudni...
(Karcsigának három hét volt akkor visszajutni...).
Óvatosan mozogtak hát a reggeli zajban
(piszkosszürke házuk néha összekoccant halkan).

Karcsiga egy tormalevél harmatízű csücskén
állt meg végül, s körbenézve mutatta meg büszkén,
mennyi-mennyi finomság vár idén Julcsigára.
"Bodri háza mögött lesz majd pár tő édes málna;
a szamóca ágas-bogas, kúszó palántája
ott, a régi talicskában tavaly óta várja
hogy megkóstold mennyből hullott, olvadó csodáját
(csak ne dugja Békati majd oda a pofáját);
szőlő az csak később lesz, de olyan jól lett metszve,
mindenkinek juthat bőven, akárki is kezdje.
S ha a túl sok nyalánkságot megunta a gyomrod,
bal szem felől az, amivel megoldod a gondod:
Kígyózik ott uborka és cukkini is zsengén,
de bevallom, nem e kettő az igazi gyengém.
A Gazda a paradicsom nagymestere, hidd el...
Szerintem a napfény izét keveri be hittel,
szeretettel, kristálytiszta, langyos esővízzel!
Úgy érzi a csiga fia, ha belőle ízlel,
mintha futni tudna tőle, körbe a világon!
Node... Megérted majd Te is, hogy miért imádom.

Míg a páros dőzsölését tervezgette csendben,
két aprócska gumicsizma jelent meg a kertben,
bennük meg a Gazda Lánya, a négy éves Fanni.
Gondolhatnád: szerelmetes csigáinknak annyi,
de nem így lett. A leányka nagy-nagy örömében,
vigyázva, hogy ne roppanjanak meg tenyerében,
szaladt velük be a házba, s Anyjának mutatta:
"Ezeket is fessük még meg! Olyan jól mutatna!"
A Gazdasszony szemöldökét kicsikét felhúzta.
"Kavicsokról volt a szó..." De Fanni egyre nyúzta:
"Nézd csak, milyen szürke, milyen... semmilyen a házuk!
Örülnek majd, ha egy kicsit szebbre cicomázzuk!
Neki, mondjuk, piros legyen!" - alkudozott esdve
"Úgyis épp a paradicsom palántákat leste..."

Így lehet, hogy van egy kert, hol egy bizonyos keddtől,
két kis csiga különb lett az összes többiektől.
Az egyiknek tiri-tarka, csillámos a háza,
a másiknak napcsók-piros szépség lett a máza.
S így lehet, hogy elbújni bár többé sosem tudnak,
mégis minden más csigánál több falathoz jutnak,
hisz a Gazda mikor őket csínytevésen kapja,
csak megfogja, s mosolyogva kicsit arrébb rakja...





Dylan D. Tides ©

Kép: Pixabay

Az írás változtatás nélkül, a szerző nevének megjelenítésével szabadon felhasználható, terjeszthető!

Köszönöm a megosztásokat! :)

26/04/2026

Tudom, tudom... Régóta nem hallottatok rólam újat. Aki keresni szokott, megtalál engem a régi írásaimban, hálás is vagyok Nekik azért, mert nem felejtettek el! ❤️ Számtalan olyan ügy (hétköznapok, munka, félig-felnőtt gyerekek, etc ...) szólt bele az úgymond "alkotói" világomba, melyek miatt kicsit háttérbe kellett szorítani az.... engem. Ennek ellenére történt velem egy marhára megtisztelő (és azóta sem feldolgozott,) esemény. Képzeljétek el: Egy alig négy éve hazánkba költözött, magyarul csak frissen tanuló ifjonc, és az Ő felkészítő Tanára, Pastyik Petra, épp az én egyik írásomat választotta egy ki egy versmondó versenyre!
Emlékeztek Csigáékra? Ha nem, frissítem... Gratulálok, a bátorságáért a Fiatalembernek, csak így tovább!

26/04/2026

Dylan D. Tides

Borka

"Édesanyám! Szellem jár!
Elvisz, meglásd! Engem vár!"

"Aludj vissza, Borka, te!
Nincsen ottan semmi se!
Emlékszel? A lagziba'
kilöttyent a bor, s biza'
rosszabb az tán mint a vér...
Nézd a Jancsit: ő se fél!
Ruhát lenget a kötél,
s nénéd fátylán átbeszél,
nem nyugszik az esti szél..."

"Édesanyám! Szellem jár!
Elvisz, meglásd! Engem vár!"

"Eridj mán' te Borka, te!
Pipogyáskodsz ennyire!"
Trágyázni vót' jóapád,
s nem bírtam a szar szagát.
Nem vót' kár a szappanér'...
Nézd meg Jancsit: ő se fél!
Kapcát lenget a kötél,
s gatyaszáron átbeszél,
tücsköt hajt az esti szél..."

"Édesanyám! Szellem jár!
Elvisz, meglásd! Engem vár!"

"Csendesedj el, Borka, te!
Mit hangoskodsz ennyire?!
Öcséd feje, mint a láng!
Hányni tud csak, s egyre ráng...
Gyógyszer nincs, csak szeretet...
Sikáltam, mit lehetett...
Drága Jancsim! Ó, be fél!
Párnát lenget a kötél,
s apró ingén átbeszél,
imát fú' az esti szél."

"Édesanyám! Szellem jár?
Mostmár tényleg engem vár?"

"Bújjál ide, Borka, te!
Édesanyád ölibe'...
De forró a homlokod...
Itt a kezem. Megfogod?
Feledném a tegnapot...
Nem bírtam a sír-szagot,
s kimostam a feketét,
lelkem emlékezetét....
Jancsim mosmá' sose fél...
Csipkét lenget a kötél,
s anyád fátylán ki-bejár,
fütyörészve a halál."

"Édesanyám... Szellem jár...
Elvisz, meglásd... Rám is vár..."





Dylan D. Tides ©

https://dylandtides.blog.hu

Kép: Pixabay

Az írás változtatás nélkül, a szerző nevének megjelenítésével szabadon felhasználható, terjeszthető!

Köszönöm a megosztásokat! :)

24/04/2026

Dylan D. Tides

Nyugdíjas tavasz

„Ki kéne majd kotorni az ereszt, biztos tömve van.
Csak majd vigyázz, a jobb sarkán kerüld el a méheket!
A létrát azt megfogom, mert három helyen törve van.
Milyen könnyű volt felmenni, leverni a fészkeket,
de ma már a kezeim és lábaim se bírnak el...
Meddig maradsz? Csak mert megint megsüllyedt a kiskapu.
Bár legalább tudom, hogyha nyikorogva énekel:
nagybátyád is megjött végre. Milyen most a kis falu?
Régen voltam körbenézni, alig tudok menni már...
Megszépült a városháza, azt mondják a húgodék.
Megtudod majd..! Ahogy vénülsz, terád is csak ennyi vár,
az életed egy kipukkant, hajdan színes buborék
lesz neked is nyolcvan fölött. Tán a tavasz tudja még
minden évben néhány napra elhozni az életet,
ilyenkor a nektárfodros napsugárba hullanék,
s újraélném még vagy százszor majd' kilencven évemet.
Ahogy a vén diófával, velem sem fogsz veszteni...
Nem beszélek ilyeneket, sose szokott tetszeni,
inkább nézzük, kinn a kertben kell-e bármit kezdeni:
A szőlőt azt kivágattam, nem bírom már metszeni...”

Alig hallom szavaid, csak nézlek, drága, jó Papám,
s felidézem, hogy kísértél engem annyi úton át.
Kívánságként, ha lehetne, ezt az egyet mondanám:
Légy itt mindig, s míg csak élek, hadd legyek az unokád!




Dylan D. Tides ©

https://dylandtides.blog.hu

Kép: Pixabay

Az írás változtatás nélkül, a szerző nevének megjelenítésével szabadon felhasználható, terjeszthető!

Köszönöm a megosztásokat! :)

22/04/2026

❤️

Szabó István rendezésében, Ralph Fiennes és Viggo Mortensen főszereplésével forog A gyertyák csonkig égnek új adaptációja. Link kommentben.

fotó: Kiss Nelly

18/02/2026

Dylan D. Tides

Disznónak lesz...

Nem úgy volt az... Én emlékszem, szinte egész pontosan.
Az Ősz akkor rég itt volt már. Slendriánul, slamposan,
úgy, ahogy csak ő köszönhet, egyet biccentett felém,
s mint egy gyermek, úgy tapicskolt sáros avartengerén.

Akkor láttam meg a kislányt... Kölyök voltam magam is.
Kucorgott a fa tövében. Kis gesztenye-piramis
tornyosult már lába előtt. Megcsodáltam kis kezét...
Kupackáját igazgatta, ne guruljon szerteszét.
"Disznónak lesz... Szelíd fajta." - mondta, mikor észrevett.
Kíváncsi volt rám a lelkem, közelebb merészkedett.
"Édesapám szinte ilyen szép tarisznyát hordozott.
Nyulat lőtt beléje néha, máskor szedret is hozott.
Ha megvolna, abba raknám ezt a sok-sok gesztenyét.
Elkísérte őt a frontra... Hallod ezt a halk zenét?
Szomszédunkban megesküdtek! Csudaszép volt az Irén...
Férjhez megyek, tudom, én is! Lehet, hogy még nem idén,
s nem jövőre, de kivárom, s meglásd, én is szép leszek!"
- csacsogta, s én éreztem, hogy szépen lassan elveszek,
s hogyha kéri, mázsaszámra hordok neki gesztenyét...
Elkísértem hát hazáig, tudtam, hogy csak vesztenék,
hogyha végül tarisznyámat nem ajánlom fel Neki...
Nem gondoltam akkor még, hogy örökre fog kelleni...

Így volt minden... Én emlékszem, szinte egész pontosan...
Hatvan éve őrizzük a kis tarisznyát gondosan...
S bár az emlék-gesztenyét már rég elrágta a penész,
Nagyanyátok két szemébe két szemem, ha belenéz,
ugyanazt a kislányt látja... Újra, s újra belevész...





Dylan D. Tides ©

https://dylandtides.blog.hu

Kép: Pixabay

Az írás változtatás nélkül, a szerző nevének megjelenítésével szabadon felhasználható, terjeszthető!

Köszönöm a megosztásokat! :)

17/12/2025

Dylan D. Tides

Apám arca

Apám arca néz vissza rám.
Koszlott bajsza ült meg szaván,
s mesélt egyre. Igaz mesék?
A kép enyhe, fodros neszét
felidézni alig bírom,
amíg ezt a pár sort írom.

Apám arca néz vissza rám.
Őszes szakáll, nyúlt homlokán
valódinak hitt kalandok.
Gazosodott régi gangok,
harcok, miket sosem vívott,
álkönnyekkel megszórt sírok.

Apám arca sír vissza rám.
Hitte, hogy Ő Apa. Talán
anyám magának hazudja
ugyanezt. Ezt csak ő tudja.

Apám arca ijeszt. A vám
bűnéért hull így vissza rám.
Nem gyilkosság, csak kis vétek:
hogy magamból mit sem értek.

Apám arca más már talán,
de a vonat új ablakán
olyan tükör néz rám vissza,
mi már nem lesz sosem tiszta.

Apám arca... Apám arca!
Harminc éve kínzó hajsza,
hogy fejemre mást faragjak..!.. de a sors... Hát... Mégse hagynak
a tagadott, rohadt gének!
Meghajlok a poshadt vérnek...
.. csak tűrök a tükörképnek.

Dylan D. Tides©

14/10/2025

Dylan D. Tides

Ottfelejtett esőcsepp

A kabátom gallérján ücsörög az illatod.

Néha odahajolok hozzá, üdvözlöm, mint az álomszerű tegnap egyre halványabb szellemképét.
Hagyom, hogy hozzám bújjon, megsimítsa az arcom, belekapaszkodjon a tarkómba, magához húzzon, csókot ígérve játsszon az ajkaimmal, hogy az utolsó pillanatban kacéran meghátráljon. Ugyanúgy remeg a beteljesülésért, mint én, tudja, hogy már rég elvesztette a még el sem kezdett harcot, de a vágy kicsit mindig meghal, ha átlépjük a vonalat, hát húzza még…
Egy fülcimpának dobott picike sóhaj dönt végül. Leolvad a meleg, illatos bársonnyal borított nyakra, végig ömlik rajta, mint egy odahajított selyemkendő, hogy a kulcscsont csókra termett árkában meggyűlve megálljon, s folytatásért kiáltson.

Elveszünk.

Egyszerre, egymást szorítva tűnünk el a valódi világ fürkésző szemei elől. Összeforrunk egy poros, öreg fal tövében, úgy válunk hosszú percekig láthatatlanná.
Aztán szét kell tépni a csókot. Fáj, hogy megszakad a szédülés, de azonnal új hullámban bomlik a boldogság, mikor érzem, hogy visszavágysz kábulatba, csillogó szád kéri, kutatja és elveszi, ami neki jár, újra és újra követeli, hogy teremtsük meg a végtelent…

A kabátom gallérján ücsörög az illatod.

Te ezt hagytad nekem, én titokban elhullajtott könnyem remegő prizmáját a nyakadon.
Boldogságom rejtve dúló viharából ottfelejtett esőcsepp, semmi más… Talán csak felszárad, s elfelejted…




Dylan D. Tides ©
https://dylandtides.blog.hu

Kép: Dylan D. Tides

Az írás változtatás nélkül, a szerző nevének megjelenítésével szabadon felhasználható, terjeszthető!

Köszönöm a megosztásokat! :)

07/09/2025

Dylan D. Tides

Hazanéző

Nyomd befelé, s emeld kissé!
Mindig így nyílt ez az ajtó...
Emlékszem, hogy' szidta Kissné!
Majdnem borult a szakajtó
tojás, pedig akkor évben,
napszín-sárga piskótákat,
s palacsintát sütött nékem
nagyanyám... A kiskonyhánkat
vigyorogva futotta át
az olaj, s a túró szaga,
elnyomta a Nagy-gyep zaját
ínycsiklandón hívó szava,
s jöttünk mind, ahányan voltunk,
dióágról: "Nyakad töröd!";
kert végéből bandukoltunk:
"Maradt szilva, piszok kölök?! ";
eperfáról, meglilulva:
"Hogy nézel ki?! Jézusisten!"
Labda mellől, átpirulva:
"Ennek itt még vége nincsen!"
Járdafirkán, bukszust törve,
szőlőt bújva egy-egy gyerek...
A világ most épphogy görbe...
Csak akkor volt édes, kerek...

Halkan lépj, még fel ne ébreszd...
Kezed ott mosd meg a kádnál,
csak a csapot el ne téveszd,
még mielőtt kiabálnál:
kék a meleg... Begyújtottam.
A bojler kopott zománcát
pikkelyenként földre dobtam,
s úgy néztem a lángok táncát,
mintha most is instruálna:
"Ne sajnáld a papírt, Zsolti...
Hadd szeleljen az a kályha...
Beljebb kell a gyújtóst tolni..."

Ez a lépte csoszogása?
Nem még? Alszik... Tudod, régen...
Fülemben a motyogása...
Úgy volt mindig elemében,
ha fúrt, szerelt, megjavított,
kapált, vagy épp fákat metszett,
annyi mindent megtanított!
Gyermekésszel olybá tetszett
nincs a földön oly találmány,
melynél jobbat ő ne tudna,
kérges kezű, ráncos bálvány...
Ma már mindig csak aludna...
Aprócska lett, karjaimban
vihetném most az óriást...
De a szikra, jaj, az itt van!
Hallanád csak a krónikást!
Úgy regél el nyolcvan évet,
múlt szerelmet, unokákat,
százszor hallott, s új meséket,
elfelejtett adomákat,
hogy a szürke, mély szemekből
egy világnyi kaland éled,
s az elszáradt, vén kezekből,
varázslat nő... Hogyha kéred,
ezredszer is elbeszéli,
mily hűséges kiskutyája,
soha őt le nem cseréli,
bár a seprűt szétcibálja,
s mindent megrág... Ez a kamra.
Told a széket kicsit beljebb,
másképp nem tud elég nagyra
kinyílni az ajtó... Feljebb,
ott a szögre felakasztva,
látod azt a kopott, csíkos
öreg szatyrot? Beragasztva
az oldala, füle zsíros…
Az egérszag? Nem is érzed…
Hagymafüzér üres váza
a sarokban… Az enyészet
ráült, tovább nem odázza,
átfesti a régi házat…
Ez már ő lesz. Szinte siet...
Elgyötörten nyög vagy százat…
Tán még nem is láttam ilyet:

Kíváncsi Rád… Hát… Gagyogtam
Rólad néhány boldog szóban…
Ott voltál, s én ott ragyogtam
a homlokán fénylő csókban…





Dylan D. Tides ©

Kép: internet

Az írás változtatás nélkül, a szerző nevének megjelenítésével szabadon felhasználható, terjeszthető!

Köszönöm a megosztásokat! :)

26/08/2025

Ének, dalszöveg: Baróti OrsiZene: Kalotai TiborTáncos: Baróti Blankahttps://www.tiktok.com/://www.instagram.com/bblanka_88/"Ülök némán az abl...