https://aprodarabokbol.blogspot.com/?m=1

Pesti költészet, Budapest (2026)

18/06/2026

A végtelen után

A végtelen után
befordultam balra,
nem sejtettem
óh én marha,
hogy nincs ott
már semmi,

de hát mindegy is,
úgysem volt jó
boldognak
lenni.

De hirtelen akkor,
én lettem
az új
ősrobbanás,
ki a jövőben
virágokra
tapos
és szép sírokat
ás.

Itt már a
dimenziók
visszafelé
pörögnek,
nyoma sincs
filozófiának,
a görögnek,

-itt a szolgák
Istenek és
az Istenek a
szolgák-

eltűnt a
minden
és édes
a semmi,

de hát mindegy is,
úgysem volt jó,
soha nem volt jó,
boldognak
lenni.

írta: Ifj. Ficsor Gyula
————————————
szerkesztette: Barna Zsolt
(kép forrása: Pinterest)

09/05/2026

Esszencia | 77/7.

A hetedik állomáshoz érkeztünk. Ma egy olyan „oltárkép” elé állunk, amely három egyszerű, mégis világokat megtartó oszlopra épül. Ez az esszencia a gyökereink legmélyére vezet, oda, ahol a szó és a vér azonossá válik.
A mai napon Nagygábor Margit világa hív minket közös utazásra. Egy vallomás az anyanyelvről, a bűnökről és a hazáról, amely egyszerre börtön és végtelen szabadság is lehet.

Nagygábor Margit: Triptichon
(Hármas osztatú oltárkép)

anya
anyatej
anyanyelv
szakrális
hármas egység
gyermekkori Éden
ahol kimondtam
az első szót
ahol pitypangok tánca
röpített magasba
ahol szerelmes
könnyem folyt
mikor megcsaltak
akiket szerettem
s csaltam
akiket nem szerettem
enyheim szószékeim
oltárom bűneim
börtönöm hazám
életem
ami volt ami van
anya
anyanyelv
s anyaföld
ami lesz

A mű háttere:

Arról írok ami izgat, ami csodálatba ejt, ami megkínoz, ami gyönyörrel tölt el, tehát csupa fontos, lényegi dologról. Ezért nehéz volt a Pesti Költészet szerkesztőjének kérését teljesíteni, amikor arra ösztönzött, hogy válasszak ki egyetlen verset amelyben alkotói tevékenységem esszenciája sűrűsödik. Nekem minden írásom kedves, mint a gyermekeim. S lehet, hogy nem mindegyiket ugyanúgy, de mindegyiket szeretem. Ezért inkább föltettem magamnak a kérdést, mi az az egyetlen dolog, ami nélkül nem lennék az, aki vagyok? S erre egyetlen válasz van. Az anyanyelv. Magyarul mondom a verseket, magyarul írok, magyarul gondolkodom, magyarul álmodok, ezért döntöttem a Triptichon mellett.

Költői hitvallás:

Amikor verset mondok, vagy írok, egyetletlen dolog vezérel, hiteles legyen. A Teremtő, a sors, az őseim megajándékoztak egy hangszerrel amelyet meg tudok szólaltatni és játszani is tudok rajta. Amennyiben a hallgatók és az olvasók velem tudnak jönni az utazásra amelyre meginvitálom őket, akkor közösen, együtt tudjuk megélni az élet katartikus pillanatait a müvészet segítségével. S nem tudják, nem is akarják elfelejteni az élményt. Életük végéig erős fogódzó marad. Ennél többre nem is vágyom.

Magda jegyzete

Nagygábor Margit „Triptichonja” egy kíméletlenül pontos és gyönyörű leltár a létezés alappilléreiről. A vers függőleges lüktetése olyan, mint egy lassú, méltóságteljes lélegzetvétel: az anyatej tápláló erejétől az anyaföld végső öleléséig ível. A költőnő Esszenciája rámutat arra a megkerülhetetlen igazságra, hogy az anyanyelv nem egyszerűen csak kommunikációs eszköz, hanem a lélek egyetlen lehetséges lakóhelye és szószékje is. Különösen bátor az a sűrítettség, ahogy a „pitypangok tánca” és a „börtönöm hazám” kettőssége megfér egymás mellett, jelezve, hogy az otthonunk egyszerre a legnagyobb szárnyalásunk és a legsúlyosabb terhünk helyszíne. Az utókor számára ez a mű egyfajta nyelvi iránytű: emlékeztet, hogy amíg van szavunk az „anyára”, az „anyanyelvre” és az „anyaföldre”, addig a triptichonunk – életünk oltárképe – sértetlen marad.

írta: Nagygábor Margit
————————————
szerkesztette: Barna Zsolt
(kép: a költőnő portréja)

02/05/2026

Esszencia | 77/6.
Rigó Tibor

Utunk hatodik állomásán egy olyan mély és fojtogató vallomáshoz érkeztünk, amely a kisebbségi lét, a történelmi sérelmek és a kitaszítottság érzéséből született. Ez az esszencia nem takargatja a sebeket, inkább a fájdalom sárlavinája alól nyújtja ki a kezét a megértés és az emberi kapcsolódás felé.
A mai napon Rigó Tibor világa tárul elénk. A küzdelem az életben maradásért, a megalázott ősök emlékének méltó őrzése utáni vágy, miközben a remény halkan sírja el bánatát a tavaszi szellőben.

Rigó Tibor:

Lehajtod a fejed

Magába roskadt esteken
mikor már elcsitul a hangyaboly
és halált osztva csap le a fákról egy vérszomjas
bagoly
nem hallasz már altató dalt a tücsök muzsikán
és nem ismered fel a dallamokban űzött néped
lüktető himnuszát
mikor kitaszít a táj és szívéből kilök
mint véreskezű anya ki gyermeket ölt
szaladnod kéne úgy érzed
el innen messzire
hegyek fölé nézel vagy épp a semmibe
egy másik hazát álmodsz
szelíd simító földet
álmodozó szemű rongyos gyermekeidnek
a rettegésből volt már elégszer részed
és megalázták apádat is itt
épp elégszer
anyád könnye tudja isten hányszor sózta meg a
levest
el innen súgja valami idebenn
aztán felsír valahol egy
hajnali madár
párját a vadászó bagoly
prédának vitte tán
és májusi illat libben be hozzád a nyitott ablakon
megnyugszik a lelked
és magadnak hazudsz
jó itt de nagyon
maradni kell ápolni
a horpadtra süllyedt sírokat
virágot vinni s kérni őseid
vigyázzanak rád nagyon
mert most csúnya a világ
és mert most mindent szabad
lehajtod a fejed is ott ahol emelni kéne
csak állsz némán mert a szád kiszáradt és nincs
már egy ép szavad.

A mű háttere:

„Mikor kitaszít a táj és szívéből kilök” – olykor az ember úgy érzi, minden ellene esküdött, és az élete csupa küzdelem. Aztán idővel rájön, hogy van kiút a megaláztatás és a gyűlölet áradatából. Leül, és elkezdi leírni mindazt, ami odabenn lerakódott, és mint a sárlavina, úgy fojtogatja. Amikor megosztja a verseit, ráébred, hogy nincs egyedül: olyan emberek gyűlnek köré, akik megértik, és új ajtókat nyitnak ki előtte. Ez a versem is a küzdelemről szól: a fojtogató mélységből kiáltok az olvasó felé, vágyva arra, hogy valaki megfogja a kezem, és kirántson a sötétből.

Költői hitvallás:

Aki olvassa a műveimet, tudhatja, hogy gyakran írok szomorú verseket. Ezt sokszor meg is jegyzik az olvasóim, ám egy idő után megértik, hogy ez a bánat nagyon mélyről fakad – ahogy én magam is. De a sorok közé mindig odarejtem azt a reményt, amely érthetővé és befogadhatóvá teszi az írásaimat. Ez a megértés ad nekem erőt ahhoz, hogy a költői munkámat tovább folytassam.

Magda jegyzete:

Rigó Tibor verse a meg nem alkuvó hűség és a transzgenerációs fájdalom megrázó ötvözete. A „Lehajtod a fejed” című költeménye nem az egyéni sors panaszfala, hanem egy egész közösség néma himnusza. Megrendítő az a képi világ, ahol a „vérszomjas bagoly” és a „horpadtra süllyedt sírok” között a lírai én mégis a maradást, az őshazát és az ősök ápolását választja. Tibor Esszenciája arra tanít minket, hogy a legnagyobb sötétségben is van egy pont – legyen az egy májusi illat vagy egy kinyújtott kéz –, ahol a lélek megkapaszkodhat. Ez a mű az utókor számára mementó arról, hogy a költészet képes szavakat adni a némasághoz, és hogy a „lehajtott fej” mögött sokszor nem megadás, inkább a gyökerekhez való végső, elszakíthatatlan ragaszkodás feszül.

szerkesztette: Barna Zsolt
(fotó: a költő portréja)

25/04/2026

Esszencia | 77/5.

Lépésről lépésre haladunk a 77 állomásos utunkon. Ma egy olyan témához érkeztünk, amely sokszor kelt zajt, de ebben az esszenciában végre megnyugvásra lel. Ez az írás nem a harsány szavakról, hanem arról a csendes, elvehetetlen belső bizonyosságról szól, amit úgy hívunk: otthon.
Az ötödik állomásunk Tóth Szilvia világa. Egy vallomás, amelyben a pártok és szlogenek helyett az emberi kézfogás, a közös nyelv és a szívbéli alázat válik a legfontosabb iránytűvé.

Tóth Szilvia:
Hazám

Gőzölgő imák szállnak az égből
és a nyákos köd alatt
csomókká válik a gondolat
csizmák tapossák az utat
meg magukat… meg másokat…
a mindegység a mindenség
egocentrumba zárt félkegyelműség
csörgős sipkája csörög
csak az az átkozott haraszt zörög
pedig nem rázza senki se
az angyaloknak már rég elfagyott a keze
szárnyuk eltört a talpak súlya alatt
rekedt hörgők ordítják
jobbról-balról
hogy húzd ki magad
sosem volt sorom
már nem sorsolok újat magamnak
jó ez így nekem
ez a magam - lak
mert így születtem magyarnak
tollba mondott s kántált szavak nélkül
mint élni kívánó bömbölő csecsemő
bennem a szép szó a teremtő erő
nem harcolok
s hagyom megfulladni
a saját tüzébe elégő mágiát
van ki nem feledte Isten egy fiát
meg azokat a sehová se vésett
csak írt törvényeket
„Szeresd felebarátod!”
most megyek
s tán épp feléd nyújtok majd kezet...
Vagy elfogadod, vagy kiröhögsz lazán.
Van, kinek csak pártja van.
Nekem hazám.

A mű háttere:

Szeretem a hazámat: a tájait, a lágy lankáit és a síkságait. Szeretem az embereket, nemre, korra és felekezetre való tekintet nélkül. Nincs szebb a szépen szóló magyar szónál. Őrzök több olyan felejthetetlen emléket, amikor idegen országban, maroknyi magyarként énekeltük a Himnuszt – sírva, a szívünkből legördülő, őszinte könnyekkel. Abban a pillanatban ténylegesen mindegy volt, ki hová tartozik vagy miben hisz, mert egyek voltunk: magyarok. Gyönyörű érzés volt, és szeretném még sokszor megélni – valójában minden napomat így szeretném élni.

Költői hitvallás:

Az írás számomra lételem, egyfajta életérzés. Hogy mit tudok átadni? Nem tudom... Szerintem egy mű, legyen az írás, kép vagy zene, attól válik széppé, ha előhív másokból olyan érzéseket, amiket már átéltek, vagy amikre vágynak. Számomra megtiszteltetés és öröm, amikor olvasnak, visszajeleznek, vagy kérnek, hogy írjak még. Ez nem más, mint amikor néhány pillanatra együtt dobban két szív: az alkotóé és a befogadóé. Ehhez pedig nem kell más, csak végtelen alázat.

Magda jegyzete

Tóth Szilvia verse egyfajta morális megtisztulás a mindennapok politikai és társadalmi zűrzavarában. A „Hazám” nem a harci dobok ritmusára, hanem a lélek csendes dobbanására íródott. Megrendítő az a nyelvi erő, ahogy a szerző szembeállítja a „csörgős sipkák” világát a „magam-lak” belső békéjével. Ebben az Esszenciában a hazaszeretet nem egy kántált szlogen, hanem egy kinyújtott kéz, egy törékeny, mégis sziklaszilárd választás. Szilvia sorai emlékeztetnek minket: az igazi haza ott kezdődik, ahol képesek vagyunk a „sehová se vésett, csak írt törvények” szerint, felebaráti szeretetben létezni. Ez a mű az utókor számára azt az üzenetet hordozza, hogy a magyarságunk nem egy külső kényszer, hanem egy belső teremtő erő, amely a legnehezebb időkben is képes a szép szó és az alázat által otthont teremteni a szívekben.

Szerkesztette: Barna Zsolt
(fotó: a költőnő portréja)

19/04/2026

Légüres

Íratlan törvények örvénye
horgolta össze sorsuk fonalait.
Az egyenesbe futó vonalak
moraja megszűnt.
Kesze-kusza ámítás,
attól ki -
önmagához hűtlen.
S csak (tűrte),
tűrtem…
míg a volt már nincs lett közte
meg a légüres tér.
-el is (tűnt) tűntem.
Zsebemben lerágott
csontok csörömpölnek,
a romok feletti lebegés,
nem fér ide se a sok se a kevés.
Teljes mivoltában kitölti,
az élet meg úgy becézget:
- vakon tapogatózó létezés.

írta: Gazda Vivien
————————————
szerkesztette: Barna Zsolt
(kép forrása: Pinterest)

18/04/2026

Esszencia | 77/4.

Folytatjuk utazásunkat a lélek legmélyebb rétegei felé. A mai állomáson egy olyan hang szólal meg, amelyben benne van minden anya féltése, a történelem súlya és a jövő bizonytalansága. Ez az esszencia a női lét legősibb, mégis legégetőbb dilemmáit tárja elénk.

A negyedik állomásunk Olasz Valéria világa. Egy asszonyi ima a békéért, a generációkon átívelő felelősség terhe és a remény, amely a világ minden békétlensége ellenére is az életet választja.

Olasz Valéria:
Asszonyi lét

Méhemben kering
a jövő a messzeség
a beültetett félelem
mesterséges megtermékenyítés
halál és béke
burokban növekvő csend
klónozott álmok
családfa gyökerek
örökbe fogadás
fehér és fekete
jönnek a
feketefehér
mozaikgyermekek
ha katona leszel
unokám fegyvert
soha ne vegyél kezedbe
nem tudhatod vétkezel-e
vagy védekezel

ó jaj kígyó méhemben
ne teremj
ne legyetek
Káinok és Ábelek
mérgezett gázokat
egymás ellen
ne füstöljetek

emlőmből tiszta
tej-folyót fejek
táplálni utódokat
ó jaj óceán-kikötőim
hadihajók mégis a láthatáron
átkozott vagyok vagy megáldott

ó jaj kontinens-méhlepényeim
hol csecsemők fürdőznek
fényeidben – milliárdok -
csillagszemű ártatlanok

ó jaj asszonyi lét
a felelősség terhét
rám ruházod
világ súlya vállamon
békétlenség vagy háborúzások
bennem ellentmondások
félek hogy elvetélek
s meddő leszek
spermamezők nem fogannak
új fiakat s elkezdődik
testi-lelki kihalásom!

A mű háttere:

Az egyik legfrissebb versemet választottam az Esszenciába, mert összefoglaltam benne a női sors gondolatait, asszociációkkal ötvözve a jelen történelmi eseményeivel. Aggodalommal tölt el, mit tapasztalnak majd gyermekeink és unokáink, mivé válhatnak, ha a békétlenség és a szeretet hiánya lesz az uralkodó. Ez a mű egyfajta jajkiáltás, intelem, melyet koromnál fogva is anyaként és nagyanyaként teszek közzé. A kor lenyomataként küldöm e kortárs verset olvasásra, elgondolkodtatásra, és nem utolsósorban mély érzelmi elkötelezettséggel.

Költői hitvallás:

Valamennyi versemmel elfogult vagyok, hiszen ők az „én gyermekeim”.
Írtam és írok az élet apró rezdüléseiről, a napi eseményekről, a természet szépségeiről, hazaszeretetről és szerelemről. A legtöbb művet talán édesanyám emlékére, valamint gyermekeimhez és unokáimhoz írtam - ezek eddig öt kötetbe rendezve jelentek meg. Az alkotások mindig az élet eseményeiből fakadnak, társítva a képzeletemmel, de igyekszem nem öncélúan alkotni: arra törekszem, hogy mindig legyen érvényes mondanivalóm az olvasó számára.

Magda jegyzete:

Olasz Valéria verse egy kozmikus méretűre tágított anyai vallomás, ahol a test és a történelem határai elmosódnak. Az „Asszonyi lét” az egyéni sors krónikája, és a termékenység és a pusztítás drámai összecsapása. A szerző bátor víziója a méhet mint kontinens-méhlepényt láttatja, ahol a jövő generációiért érzett felelősség a világ súlyaként nehezedik a vállakra. Megrendítő az a lüktetés, ahogy a „tej-folyók” tisztasága és a láthatáron megjelenő „hadihajók” fenyegetése feszül egymásnak. Ez a mű mementó az utókor számára: figyelmeztetés, hogy az élet továbbadása nem csak biológiai tény, hanem egy szüntelen, morális őrségváltás a béke és a szeretet oltárán. Valéria soraiban a félelem nem gyengeség, hanem a legmagasabb rendű óvó szeretet megnyilvánulása, amely retteg a „testi-lelki kihalástól”, és éppen ezzel hívja életre a reményt.

Szerkesztette: Barna Zsolt
(fotó: a költőnő portréja)

11/04/2026

A Költészet napjára 5/5
(tisztelet József Attila emlékének)

Költészet napi sorozatunk utolsó József Attila verséhez Rácz Boglárka írt versben reflexiót:

József Attila:

KARÓVAL JÖTTÉL...

Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,

mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.
Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.

1937. nov. 24.

……………….

Rácz Boglárka:

József Attila születésnapja

egyszer írtam verset -rólad szólt-
próbáltam megkeresni, hívni -nem válaszolt-
a sínek beitták vérhabos életét,
azt hittem gyerekként: ő lesz aki ért

aztán pont úgy lett: -megértett engem,
furcsa a lelkem furcsa a versem-
szeg fúrja lelkem, akár csak az övét
a Jó Isten megcsomózta szívén gyenge övét.

védte volna az Övét, de másként döntött gyermeke
nem vagyok bírája -hogy miért csinálta? -az ő dolga az ő élete.
és az ő halála…de Isten még így is megáldja,
engem is áldjon akkor meg!
nem vagyok senki! váltson meg:

száz ajak megremeg aa szavak szakadnak
nem születtem szabadnak, te meg mindig szabad vagy
a vonatok hívtak, és barátukká fogadtak,
a vonatok zokogtak mikor lelkedre tolattak.

11/04/2026

A Költészet napjára 5/4
(tisztelet József Attila emlékének)

Braun Rózsa csodás verssel reflektál a Költészet napi sorozatunk negyedik részéhez

József Attila:

Talán eltűnök hirtelen…

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

1937. november

………………

Braun Rózsa:

József Attila emlékére.

" Ifjú szívekben" élsz örökre tovább,
elrabolt tőlünk a halál angyala.
Sokan őrültnek hittek,míg Te csodát
alkottál,s szívedből megosztottad azt.

Az egyetlen álmod és a vacsorád
szeletkenyerét, mint utolsó falat
tálaltad szép reményünk, tiszta forrás
ízével,amely lelki gyönyört kavart .

Csillogó szó-kabátod, mely megpróbált
melegíteni, ott ahol megfagytak
a szavak, s a lélek csak árván kószált:
együgyű szívünket Te betakartad.

A sínek az életed elrabolták,
vagy az is lehet titkon nékik adtad
szerető Néped kincsét,tulajdonát.
Önző módon Őket magukra hagytad .

Titkod tán megőrzi a kopott szobád
elárvult széke, melyen még otthagytad
érintésed, s a lelked vég - mosolyát,
s lázadó igazságod, megtagadtad.

11/04/2026

A Költészet napjára 5/3
(tisztelet József Attila emlékének)

Sorozatunk harmadik reflexiója József Attila költeményéhez, Tóth Szilvia verse

József Attila:
MAMA

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő –
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

(1934)

………………….

Tóth Szilvia:
József Attila emlékére

Mondd, Mama! Hol voltál,
mikor sínekkel álmodtam,
és a fém a fémen sikítva csikordult,
talán erősebben, mint éhező hasam?
Vagy a fejemben a kalapáló szögek…
Miért hallgattál kékülő szájjal, s nem szóltál,
pedig hidd el, én jó voltam,
nem tehetek róla, ha a kutya habzón rám mordult
Mama, nekem nem volt semmim, csak szavam.
Tudom, hogy szorítanak a kövek…

Semmi nincs rendben, hiába kántálod,
férgek ették meg már derekad
– csillagokat is szórt a sín, olyan szép volt…
akkor már nem hallottam hangodat,
semmi nem lüktetett, csak zakatolt a vonat,
biztos keringtek bennem vágyálmok,
lázadó szavak, de hangom elakadt,
furcsán feketévé vált a rám nehezülő égbolt.

Mama! Én láttam benne az arcodat!
Senkiből lettem szobor. Koszorút fon rám az alkonyat.

11/04/2026

A Költészet napjára 5/2
(tisztelet József Attila emlékének)

Sorozatunk második reflexiója Vernyik László tollából íródott:

József Attila:

TISZTA SZÍVVEL

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

1925. márc.

………………….

Vernyik László:

Az Ő csendjére, irgalommal…

Egyszer régen, nagyon régen
az elmúlt század elején
élt egy férfi szegénységben.
Úgyszólván, egy szegény legény.

Tudták róla, költő féle.
Csendes, szótlan és nem zajos.
És a Gát utcában él e
toprongyos és gyomorbajos.

Szobája, úgy négy-öt méter
és túl közel a két sarok.
Arra várt, mit sosem ért el,
hisz messziek a csillagok.

Rongy cipője, rossz kabátja,
s álma, ami egy tál leves…
Minden nyomorult barátja,
ki másnak kiutat keres.

Márták, Editek jöttek-mentek.
Egy nem jött el: a szerelem.
Melyben egymásért remegnek
kacagva múlton, s jelenen.

Aztán végül, nem sokára…
-hisz minden véges, hihetem-
kifizette értünk mára
a versírást a síneken…

Az Ő csendjére, irgalommal
ránehezült a színacél.
Elvérzett az irodalommal,
de, ki azért vérzik, célba ér!

Pesti költészet

18/06/2026

09/05/2026

02/05/2026

25/04/2026

19/04/2026

18/04/2026

11/04/2026

11/04/2026

11/04/2026

11/04/2026

Cím

Weboldal

Értesítések

Parancsikonok

Megosztás

Kategória